Reagált a Gazdaságfejlesztési Minisztérium a Széchenyi Kártya Programban résztvevő pénzintézetek kamattámogatásának jelentős késlekedéséről szóló információkra: a közlemény szerint a támogatói okiratok kiállítása folyamatos, a kifizetések pedig ütemezetten zajlanak, 2023 júniusának végéig pedig minden intézmény megkapja a neki járó összegeket.
A jelenleg zajló beruházások nyomán Magyarország fogja vezetni az európai ranglistát az elektromos akkumulátorok gyártásában, így nélkülözhetetlenné válik ebben a stratégiai fontosságú iparágban, ami garancia a gazdasági növekedés fenntartására - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A Senkiháza erdélyi regény, a huszadik század egyik zaklatott és viharos évtizedének megörökítése egy fiktív kisváros kulisszái között, ahol a közösség tagjai más-más módon birkóznak a hétköznapokkal és a történelem által rájuk rótt szenvedéssel. A cselekmény kezdetén az unalmas városkába különös alak érkezik, Kalagor Máté, oklevél nélküli mérnök,
Az orosz védelmi minisztérium 40 önkéntes alakulatot vonna a hatásköre alá. A Wagner-zsoldoscsoporttal folyó vita közben már szerződést kötött a csecsen magánhadsereggel.
Sehogy sem tudod magad lenyugtatni, annyira izgulsz valami miatt, netán épp feszült időszakodat éled, mert túl sok stressz ért a munkahelyeden vagy a magánéletedben? Szerencsére létezik egy pofonegyszerű módszer, amivel könnyedén csökkentheted az idegességed, méghozzá gyógyszerek nélkül.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy, a Magyar Nemzetben megjelent véleménycikkében felvetette, hogy újra lehetne gondolni és magasabbra tenni a jegybankok inflációs célját.
Blogbejegyzéssel jelentkezett Vitalik Buterin, amelyben az Ethereum blokkláncon szükséges fejlesztési irányokról ír. A hálózatnak egyszerre kell megküzdenie a skálázódással, az
A Tanítanék Mozgalom és az Egységes Diákfront az egész hétre területfoglalási engedélyt kért a Parlament elé, mert azt gondolták, akár már a héten megszavazhatják a törvényjavaslatot.
A Volkswagen és a Stellantis autógyártó konszern és a Glencore bányaipari társaság anyagi hozzájárulással támogatja az ACG pénzügyi befektető társaság tervét akkumulátornyersanyag-bányák megvásárlására Brazíliában - jelentette be a londoni tőzsdén jegyzett SPAC (Special Purpose Acquisition Company) speciális célú felvásárló társaság
Megkezdte működését a Magyar Nemzeti Bank Oktatási és Konferencia Központja (BOKK) a balatonakarattyai Koppány soron, az egykori MÁV-üdülő területén. A rekonstruálási munkálatok befejezését, illetve a nemzetközi központ megnyitását június 4-én, a balatonakarattyai lakosok türelmét és támogatását megköszönve, nagyszabású közösségi nappal ünnepelte a
Több száz háztartás került víz alá Erdély több megyéjében az elmúlt napok esőzései és áradásai nyomán, és harminc településen a katonai tűzoltók segítségére volt szükség.
A Honvédelmi Minisztérium fokozatosan a Hadtörténeti Intézet és Múzeum korábbi, Kapisztrán téri épületébe költözteti a minisztérium vezetésének egyes szervezeti egységeit.
Múlt héten tette közzé legfrissebb pénzügyi jelentését a Wizz Air, erre való tekintettel a Concorde finomhangolta modelljét. Az elemzőház meglátása szerint a kilátások változatlanok maradtak, de az alacsonyabb olajáraknak köszönhetően a Concorde felülvizsgálta ajánlását, eladásról csökkentésre változtatva azt, a célárát pedig felemelte.
William Barr szerint nevetséges Trump narratívája, miszerint egy kormányzati „boszorkányüldözés” áldozata. A volt elnök szombaton arról beszélt hívei előtt, hogy soha nem fogják letartóztatni.
Bulgáriából Belgiumba igyekezett az a bolgár sofőr, aki több száz liter alkoholt szállított a teherautója platóján, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei megtalálták az italos kartonok közé rejtett csempészárut.
Fiatalon éjszakai bárokban énekelt, később az üzletben és a politikában is a csúcsra ért. Egyszerre volt médiamágnás és miniszterelnök, vitatott botrányhős és sikeres pártvezér. Lehetett szeretni vagy nem szeretni, de személye évtizedekig meghatározta az olasz politikát.
Éves fix 11,00 és 12,00% forintos, valamint 3,50% eurós kamatozással, 1 és 3,5 éves futamidejű kötvényeket bocsát ki az MBH Bank Nyrt. („MBH Bank”). A lakossági ügyfelek számára időszakosan elérhető, 10.000 forint, illetve 100 euró névértékű kötvények alacsony kockázatú, kiszámítható befektetési formát biztosítanak mindazok számára, akiknek fontos
A romániai közoktatást május 22. óta megbénító általános sztrájk felfüggesztéséről adott ki közleményt hétfőn a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) és a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség.
Károly királynak – mint minden embernek – megvannak a maga furcsa dolgai, az alábbi cikkben pedig az uralkodó öt nem hétköznapi étkezési szokását mutatjuk be.
Idén tavasszal a SPAR Beszállítói Akadémia a Budapesti Metropolitan Egyetem tantervébe is bekerült. Az elmúlt fél évben ugyanis a SPAR két népszerű beszállító-fejlesztési programjában résztvevő kisvállalkozók valós marketing problémáin dolgozhattak az egyetem diákjai - adta hírül a cég közleménye.