Bár a héten nem lett drágább a benzin, az autósok még nem dőlhetnek hátra. Bár az egy hete meghozott OPEC döntés nem okozott tartós ralit az olaj árfolyamában, egyes szakértők azonban tartanak a hosszú távú következményektől, amelyek erősen befolyásolhatják a haza üzemanyagárak drágulását is. A hetet a 95-ös benzin árfolyama 576 forinton zárta, míg
Vannak országok, ahol a társadalmi különbségek megjelennek a gyerekek iskoláztatásában is: mindenki oda járatja a csemetéjét, amit megengedhet magának. Nálunk viszont egy iskolai osztályon belül is nagy jövedelmi különbségek fedezhetők fel, és ezt ma már nem rejti el se köpeny, se semmi. Hogyan kezeljük a kirívó gazdagságot?
Botrány és tettlegesség a Magyar Mozgókép Fesztiválon! Ugyan hét kategóriában nyert díjat a Blokád című alkotás – többek között a legjobb nagyjátékfilm lett –, az esemény mégsem erről marad emlékezetes. Tősér Ádám rendező fellökte a Népszava újságíróját, Csákvári Gézát – az esetnek következményei lesznek, de mindkét érintett fél másképpen látja a t
Eddig 17 ezer fontot költött a testdekorációjára a rengeteg követővel rendelkező Aleksandra. A nő most azon szomorkodik, hogy túl kevés szabad felület maradt rajta.
Bár egyre több szó esik a bőrápolásról és egyre több trend terjed a közösségi médiában is, mégis kevesen fordítanak erre időt a mindennapokban. Egy új, országos kutatás arra kereste a választ, hogy mennyit költenek a magyarok az arcápolási termékekere és hányan dőlnek be az olyan, időnként káros, veszélyes tévhiteknek, mint hogy a férfiaknak nincs
A statisztikai feljegyzések kezdete óta történelmi mélypontra süllyedt tavaly Kínában a házasságok száma - jelentette vasárnap a Jicaj nevű helyi hírportál.
Jaguárok, pumák, kígyók és más ragadozók mellett kábítószert csempésző fegyveres csoportok is veszélyt jelentettek rájuk, de csodával határos módon épségben találták meg a testvéreket.
Összekeverte a pillanatragasztó és a szemcsepp dobozát egy 22 éves floridai lány, és utóbi helyett előbbit nyomta a saját szemébe. Mire észrevette a bakit, az egyik szeme már összeragadt.
Egekbe emeli a katalán edzőt, és BL-győztes csapatát a média, de a korábban esélytelennek gondolt olasz csapat is kap dicséretet bőven, igaz a milánóiakat ez aligha vigasztalja meg.
Penészes kenyeret, és a páciens szerint romlott felvágottat szolgáltak fel a Szent János Kórházban, méghozzá éppen a gasztroenterológiai osztályon, ahol különös figyelmet kellene fordítani a betegeket étkezésére, ugyanis erre az osztályra pont az emésztőrendszeri problémákkal küzdő betegek kerülnek be.
Hogyan kell megszüntetni a munkavállaló munkaviszonyát, ha nyugdíjba megy? Milyen kifizetés jár neki? – kérdezte olvasónk, dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő válaszolt.
A magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott kijutott a szeptemberi jeruzsálemi Európa-bajnokságra, miután a pozsonyi selejtezőben veretlenül nyerte meg csoportját.
A Vidékfejlesztési Program keretében megjelent „Méh állatjóléti támogatás” című pályázat újabb csaknem kétezer méhésznek nyújt segítséget mintegy 2,7 milliárd forint összeggel – közölte Nagy István agrárminiszter.
Az alvászavarokkal küzdő emberek 16 százalékkal nagyobb eséllyel kapnak stroke-ot, mint azok, akik jól alszanak - derült ki egy új amerikai tanulmányból, amelyet a The Guardian csütörtökön ismertetett.
Gyöngyöstarjánnál két ember halálát okozta a községre lezúduló nagy mennyiségű csapadék. Mire számíthatunk és egyáltalán, milyen időjárási folyamat szemtanúi vagyunk? Ezt kérdeztük Pártai Luciától, a népszerű meteorológustól.
Gyakorlatilag teljesen megszakadt a kapcsolat Nicole Kidman és felnőtt gyermekei, a 30 éves Bella és a 28 esztendős Connor között. Az 55 éves ausztrál színésznő és volt férje, Tom Cruise még 1993-ban és 1995-ben fogadta örökbe őket, ám a 2001-es válásuk után a gyerekek az apjukkal maradtak és 2007 óta szinte teljesen megszakították a kapcsolatot. N
A klasszikus amerikai horrorfilm, A texasi láncfűrészes hátborzongató jelenetei elevenedtek meg a hét végén Oroszlányban. Félelem és reszketés lett úrrá a Komárom-Esztergom vármegyei város tópartján, ugyanis egy maszkot viselő láncfűrészes alak jelent meg éjjel azért, hogy embereket mészároljon. A Blikk döbbenetes részleteket tudott meg a nem minde
Az ukrán 68. dandár arról számolt be vasárnap, hogy az ukrán hadsereg más alakulataival együttműködve, visszafoglalta az orosz csapatoktól a Donyeck megyei Blahodatne települést.
Amit sokan vagy nem tudnak, vagy szándékosan figyelmen kívül hagynak: Ausztriában általános dudálási tilalom van érvényben – magyarázza Martin Hoffer, az ÖAMTC (Osztrák Autóklub) ügyvédje: „A KRESZ szerint csak akkor szabad dudálni, ha a közlekedésbiztonság megköveteli. Ha a kürt hibás, akkor villogó jelek kibocsátásával figyelmeztetni kell a vesz
David Kennedy, korábbi F1-es versenyző és Le Mans győztes szerint Fernando Alonso gyengeségei Monacóban mutatkoztak meg. Nagy reményekkel vágott neki az Aston Martin a Monacói Nagydíjnak, de a győzelmet nem sikerült megszerezniük. A spanyol világbajnok hasonló időket futott, mint Max Verstappen, ám végül a holland pilóta a hercegségben is diadalmas