Az akkumulátoros elektromos hajtásláncok mindkét alapvető hiányosságára megoldást kínálnak az úttestbe beépíthető indukciós töltőrendszerek: ezekről menet közben vehet fel elektromos energiát az akkumulátor, így egyrészt megnyújtható a hatótávolság, másrészt lerövidíthető – vagy akár teljesen ki is iktatható – a töltés miatti állásidő. A világ több
A Mr Cider nevű ital okozott tömeges mérgezést Oroszországban, ezért a helyi hatóságok úgy döntöttek, hogy elhalasztják a moszkvai I Love Cider 2023 nevű fesztivált.
Adam Michnik szerint ha feldarabolnák Ukrajnát, a magyar miniszterelnök szemet vetne Ungvárra, szerinte ezért sem igyekezett állásfoglalni a háború kezdetén.
Egy 11 éves gyermek eszméletvesztése miatt Budapesten szakította meg útját vasárnap délelőtt a Turkish Airlines Isztambulból New Yorkba tartó járata – erősítette meg az MTI információját a Budapest Airport. A…
Egy kongresszusi képviselőjelölt állítólag tanúja volt annak, hogy az egykori pár két gyermeke azt mondta: anyjuk arra kényszerítette őket, hogy lányruhákat viseljenek.
Emléksarkot alakítanak ki a Terrorelhárítási Központ területén a Hableány-hajókatasztrófa emlékére - mondta Hajdu János, a TEK főigazgatója a hajó kiemelésének negyedik évfordulóján, a Margit-híd pesti hídfőjénél tartott megemlékezésen.
A Wizz Air légitársaság már nem csak a fővárosból, hanem Debrecenből is lehetővé teszi a török Riviéraként ismert Antalya megközelítését. Az új útvonal csaknem egy hónappal követi az első budapesti járatot a közkedvelt úti célra. Debrecenből hetente 2 alkalommal, kedden és szombaton repülhetnek majd az utazni vágyók. A jegyvásárlásra a Wizz Air web
Az AlphaTauri Forma-1-es csapatát irányító Franz Tost elismerte, ő Mick Schumachert szerette volna Pierre Gasly helyére ültetni 2023-ban, a Red Bull azonban elutasította ezt.
Szerkezeti váltással rukkolt elő a Manchester City, amely az Intert kevésbé zavarta meg: a győztest gyötrelem és szerencse kísérte a Bajnokok Ligája döntőjében.
A DK Karácsonyt sem lenyelni, sem kiköpni nem tudja, eközben az MSZP kétségbeesetten erőlteti az ellenzék összefogását, hogy úgy tűnjön, még ők is tényezők a balliberális térfélen.
A közoktatást három hete megbénító sztrájk is véget érhet a megállapodással, amelynek részeként több lépésben emelik a tanárok és az oktatásban dolgozók bérét.
Nincs is jobb, mint reggel meginni egy jó kávét, hogy elegendő lendülettel tudjuk elkezdeni a napot, de fel kell tenni a kérdést: biztosan egészséges ez a kapcsolat? Bár a napi egy-két csésze kávé miatt nem kell aggódnunk, ha azonban ennél nagyobb mennyiséget fogyasztunk, lehet érdemes elgondolkodnunk az alternatívákon. Jó választás lehet ilyenkor
Ahogyan az európai kupadöntők specialistája, José Mourinho mondta egyszer: „A finálékat megnyerni kell, nem lejátszani”. A Manchester City pedig nem is futballozott szépen, sőt, még jó meccse sem volt, de az a csapat nyerte végül a Bajnokok Ligáját, amely többet tudott megmutatni erényeiből, hiszen szerencséje csak annak van, amelyik csapat arra rá
Nem gondoltuk, hogy valaha azt mondjuk egy növényre, hogy cuki, de ennek is eljött az ideje. Egy kis vidámságot csempésznél az otthonodba? Akkor válassz az alábbi listából, ezek a vicces növények könnyedén feldobják a lakást.
Vibráló, vidám, extravagáns - így lehetne jellemezni azt a hármas színbefutót, amely ismét utat tört magának a lakberendezés világában. Utáljuk vagy imádjuk? Mi sem tudjuk eldönteni.
Bár Magyarország lassan 2 éve alkalmazza az unió Crowdfunding Rendeletét, a közösségi finanszírozás még gyerekcipőben jár itthon, aminek egyik oka a hazai szabályozás hiányossága a Kapolyi Ügyvédi Iroda elemzése szerint.
Kifinomult ízléssel berendezett, egyedülálló, öt hálószobás lakássá alakítottak egy viktoriánius templomot Angliában. A 325 négyzetméteres otthon kényelmes helyet biztosít a család számára, a melléképületben pedig a személyzet lakhat, de akár irodává, tornateremmé is alakítható.
A kereslet mindent visz. A Lufthansa német légitársaság ismét üzembe helyezi a világ lenagyobb utasssállító repülőgépét, az Airbus A380-ast. Európa második legnagyobb légitársasága az óriásgépet 2021 őszén "mustrálta ki", mivel túl nagy és túl költséges is volt. Ráadásul a koronavírus-járvány tombolása idején az embereknek utazni sem volt igazán ke
Tűz ütött ki és hatalmas lángokkal égett egy hajó a Vörös-tengeren, Egyiptom partjainál. A hajó fedélzeten 15 brit turista, mellett 10 fős legénység, továbbá 2 idegenvezető utazott. 3 ember eltűnt,…
A Ferenczy Múzeumi Centrum osztotta meg a hírt, hogy ma hajnalban elhunyt Balogh László Munkácsy-díjas, Pro Urbe díjjal kitüntetett festőművész, Szentendre díszpolgára.
Miután a magyar kormány szeretné bővíteni a dolgozók számát, érdemes körbe nézni az idős társadalom körében. Cikkem első részében bemutatom a nyugdíjasok foglalkoztatásának lehetőségeit és korlátozásait.