Szinte még el sem kezdődött igazán a nyári szezon, de már kilenc embert kellett kimenteni eddig a Balatonból. Czene-Polgár Donátot, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának munkatársát kérdeztük.
Idén tizenötmilliárd forintot fordít Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye villamos- és gázhálózatainak fejlesztésére és karbantartására az Opus Titász Zrt. és az Opus Tigáz Zrt. - közölték a társaságok pénteken az MTI-vel.
Meghalt egy motoros, aki szegélykőnek ütközött és felborult Szegeden pénteken éjfél előtt - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szombatra virradóra.
A legnagyobb sztárok élete sem mindig csak a hírnévről és a csillogásról szól – néhányuk például azért szenvedett sokat, mert szemük fénye súlyos bűncselekménybe keveredett.
Felsőoktatási és üzleti témájú workshopnak adott otthont a Budapesti Metropolitan Egyetem az amerikai-magyar üzleti és tudományos kapcsolatok élénkítését, valamint a diaszpóra- és az anyaországi magyarok közötti kapcsolatok erősítését szolgáló Hungarian Summit 2023 rendezvény keretében. „Ha egy hallgató vagy oktató az anyaországtól kulturális, ga
Megszűnnek az IC-pótjegyek, a vasúti távolsági közlekedésben a helyükbe új, egységes árazású helyjegyek lépnek, amelyek megváltásával immár az országbérletek is felhasználhatók lesznek az IC- vagy más helyjegyköteles vonatok másodosztályán történő utazáshoz - tudatta a MÁV-Start.
A Mercedes-Benz Citaro hibrid és a Daimler Buses főnöke, Till Oberwörder Fotó: Daimler A haszongépjárműveket gyártó Daimler Truck leányvállalatot alapított autóbusz-üzletágához, hogy segítse ügyfeleit az e-infrastruktúra tervezésében és kiépítésében. "Ügyfeleinknek nem csak e-buszokra van szükségük, hanem komplett megoldásokra az e-flották üzemelt
Egy budapesti általános iskolában legutóbb hárman jelentették be a távozásukat, egy matek szakos pedagógus fizikát is tanít majd, pedig nincs végzettsége hozzá.
Magyarországon a munkahely választásánál a versenyképes fizetés a legmeghatározóbb tényező a pályakezdő fiatalok számára, akiknek a nettó bérigénye jelenleg átlagosan 379 000 forint, 17 százalékkal magasabb a tavalyinál - derül ki a Zyntern.com felméréséből. A legvonzóbb munkahelyek a Robert Bosch Kft. a Magyar Telekom Nyrt., és az OTP Bank Nyrt.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Habár már sok helyen próbálkoztak, úgy tűnik rendületlenül, nagy erőkkel folytatják tovább a rendőrök a kutatást a 2009-ben rejtélyes körülmények között kámforrá vált Horváth Krisztina után. A tinédzser a nővérével tűnt el annak idején Diósjenőről, az akkoriban gyermekotthonban nevelkedő testvérek hollétéről pedig sokáig nem is lehetett tudni semmi
A Circle stabilcoinja, az USDC megérkezett az Arbitrumra, az Ethereum második rétegű skálázási megoldására. Ezzel együtt az Arbitrum a kilencedik blokklánc, amely támogatja az USDC-t. A Circle-féle USDC bevezetése az Arbitrum hálózatára már lehetővé teszi a fejlesztők, a vállalkozások és a felhasználók számára, hogy hozzáférjenek az Arbitrum USDC-
Negyven nap után életben találták azt a négy gyereket, akik egy kisrepülőgép-szerencsétlenséget követően tűntek el a kolumbiai dzsungelben - jelentette be Gustavo Petro kolumbiai elnök helyi idő szerint pénteken a Twitteren.
A 2013 óta futó kezdeményezés elsősorban bértámogatással ösztönzi a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatását, ami érdemben segíti elő a fiatalok munkatapasztalat szerzését. Idén nyáron 3,5 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a jogosultak.
Hogyan gondoskodnak a kivándorolt magyarok itthon maradt idős rokonaikról? Ezt mutatja be a Deutsche Welle videója Bea és 92 éves anyukája kapcsolatán keresztül.
Újból erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, amely mellett legalább néhány órás napsütés is várható. Több helyen lehet zápor, illetve felhőszakadással kísért zivatar is. Szélerősödés csak zivatar környezetében lehet.
Ítélkezni könnyű, akárcsak véleményt formálni vagy alkotni egy téves következtetést anélkül, hogy bármit tudnánk egy adott emberről vagy a családjáról.