2023. június 10. szombat

jún. 10
19:15
Kijev szerint az oroszok ukrán gyerekek ezreit rabolják el, hogy később a frontra küldhessék őket (Mandiner)
Az ukránok állítják, eddig 19 ezer gyereket vittek el az oroszok, s félő, nagy részüket a felnőtt kort elérve besorozzák.
jún. 10
19:15
Zseniális fricskával vágott vissza Sárosdi Lilla a róla aljas hazugságot terjesztő Rákay Philipnek (Nyugati Fény)
Megkapta a magáét.
jún. 10
19:21
Oroszország valóban bitcoint bányászik? (Kripto Akadémia)
Az oroszországi kriptobányász létesítmények összkapacitása az elmúlt évben, a globális piaci visszaesés és a szankciók ellenére is növekedni tudott. Az elmúlt év végéhez képest Oroszország már 2023 első negyedévében megduplázta bányászati kapacitását és ezzel a világon a második legnagyobb bitcoinbányász hatalommá vált az USA mögött.  Oroszország,
jún. 10
19:21
Háromezer megawatt fölé nőtt a hazai ipari naperőművi kapacitás (ProfitLine)
Az idei év első öt hónapjában több mint 840 megawattal bővült a magyarországi beépített fotovoltaikus teljesítmény; a nyár kezdetére az 50 kilowatt (kW) feletti naperőművek összesített adata meghaladta a 3 ezer megawattot - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton közleményben az MTI-t.
jún. 10
19:21
Borzalmas tragédia történt Tatabányánál, egy ember elhunyt (ATV)
A baleset szombat délután történt, ami során három jármű ütközött össze.
jún. 10
19:21
Budapesten láttuk az új Toyota Priust! (Autónavigátor)
Évtizedes múltra tekint vissza a Toyota és a Fáy András Technikum kapcsolata, hiszen a japán márka számára nagyon fontos a
jún. 10
19:21
Bravúros főpróba a női kosárlabda Eb előtt: 12 pontos győzelem a spanyolok ellen (m4sport.hu)
A magyar együttes már húsz ponttal is vezetett, amiből tizenkettőt meg tudott tartani a végére is.
jún. 10
19:21
Izland az élen jár, de Magyarország is erősít a geotermikus energia hasznosításában (vg.hu)
A geotermikus energia segíthet az energiaönellátás növelésében is.
jún. 10
19:21
Pocsék idő lesz a jövő héten, a fázósabbak még kiskabátot is vehetnek (BorsOnline)
Lehet ennél még pocsékabb az idő? Nos, az időjárási portálok szerint igen! Hamarosan 20 fok alá csökken a hőmérséklet és tovább tart az esős nyár is.
jún. 10
19:21
Akár egy héttel is kevesebbet tölthetnek munkával a dohányosok másoknál (Life)
A dohányzás nemcsak az egészségre jelent veszélyt, hanem a munkakapcsolatokra is - derült ki egy új kutatásból. Egy év alatt így ugyanis akár egy héttel is kevesebbet tölthetnek munkával, mint azok, akik nem gyújtanak rá.
jún. 10
19:21
Ismert akadémikus szólalt fel az amerikai beavatkozással szemben (Demokrata)
A háborúk az egész szomszédságot destabilizálják, vélekedett Jeffrey Sachs.
jún. 10
19:21
Hárman haltak meg három balesetben (Autószektor)
HALÁLOS BALESET TATABÁNYA ÉS KÖRNYE KÖZÖTT  Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt 2023. június 10-én délután. A jelenlegi adatok szerint három személygépkocsi összeütközött. A balesetben egy személy olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrök teljes útlezárás mellett kezdték meg a helyszínelést. Kerülni az ipar
jún. 10
19:27
Fantasztikus átalakulás! 10 kilótól szabadult meg a magyar színésznő: dögös fotósorozattal is meglepte férjét (Femcafe)
Szexi fotókkal lepte meg a férjét házassági évfordulójuk alkalmával Nyári Darinka. A színésznő nemrég 10 kilótól szabadult meg, azóta sokkal merészebb az öltözködésben is, olyan kihívóbb darabokat is szívesen felvesz, amihez korábban nem volt bátorsága.
jún. 10
19:27
Új kedvenc sörük van az amerikaiaknak (vg.hu)
A félresikerült promóció után visszaesett a Bud Light forgalma, az új éllovas a Modelo Special.
jún. 10
19:27
„Az endometriózisom terjed, tarol, és magával rántja minden reményünket” (WMN)
Három műtét, egy kórházi baktérium miatt szétnyílt 20 centis műtéti seb, szétcincált belek, lefaragott petefészkek, hasi hegekkel, és egy orvos, aki nem vette komolyan az első intő jeleket.
jún. 10
19:27
Kamion Eb - Két futamgyőzelemmel kezdett Kiss a Slovakiaringen (Autószektor)
Az első verseny eredetileg 13.30-ra kiírt rajtját a heves esőzés miatt fél órával elhalasztották, ráadásul sárga zászlós figyelmeztetés alatt tették meg az első kört a mezőny tagjai a vizes pályán. Kissnek így nem kellett küzdenie a rajt után a riválisokkal, mert az első körben nem lehetett előzni. A 38 éves szombathelyi versenyző a folytatásban ma
jún. 10
19:33
Egy mindentudó csodafutópadot és sok minden mást is "beújított" az ORFI (Infostart)
A korábbiaknál sokkal pontosabb elemzést ad a páciens mozgásáról, és így a célzott terápia is könnyebben kiválasztható – mondta az InfoRádiónak az Országos Mozgásszervi Intézet főigazgatója. Poór Gyula más eszközökről is beszámolt.
jún. 10
19:33
Bognár Zsolt: A mindenkori Megan Foxok részére küldöm MEGA Faxomat (Mandiner)
Ez nem példa, nem követendő hír, hanem hányinger és gyalázat.
jún. 10
19:33
Kanada meglépte a váratlant: Ez a húzás még Zelenszkijt és az ukránokat is meglepte (Nyugati Fény)
Óriási támogatást kapnak az ukránok.
jún. 10
19:33
Így adózhatunk 2024 ben: összefoglaló az adótörvényeket módosító javaslatcsomagról (Üzletem)
2023. június 6-án a Kormány az Országgyűlés elé terjesztette (T/4243. számon) a legújabb adócsomagot tartalmazó törvényjavaslatot („Javaslat”), amelynek főbb pontjait a PwC Magyarország szakértői ismertetik.
jún. 10
19:35
Ha megnyeri este a BL-döntőt, akkor sem ünnepelhet felhőtlenül a Manchester City (Mandiner)
A BL-csoportkörben kihullott Barcelona elronthatja a legnagyobb esélyes estéjét.
jún. 10
19:39
Küldöttközgyűlést tartott a Magyar Orvosi Kamara: „Maradunk az őszinte hang a magyar egészségügyben” (Blikk)
A Magyar Orvosi Kamara 2023. június 3-án tartotta ez évi második küldöttközgyűlését, amely határozatképtelenség miatt eredménytelen volt. Erről június 7-én, a szokásos heti beszámolójukban erről hírt adtak.
jún. 10
19:39
Egy ukrán lap szerint propagandacélokra tervezik felhasználni a Magyarországra szállított hadifoglyokat (444.hu)
Frissítés: Semjén Zsolt azt állítja, hogy „a tizenegy kárpátaljai Magyarországon már nem »hadifogoly«, hanem szabad ember.”
jún. 10
19:39
Kórházban kell maradnia Ferenc pápának, elmarad a szokásos vasárnapi áldás is (SzMo)
A katolikus egyházfőn szerdán hajtottak végre műtétet bélfali sérv miatt. Június 18-ig minden audienciát és nyilvánosság előtti megjelenést lemondtak.
jún. 10
19:39
Bejelentést tett a NASA: ez az aszteroida 220-szor gyorsabban közelít a Föld felé, mint egy Lamborghini (Promotions)
A NASA szerint az 1994 XD elnevezésű aszteroida hatalmas méretű, és nagy veszélyt jelentene a Földre.
jún. 10
19:45
Ferenc pápa fontos dolgot üzent a híveknek a műtétje után (Blikk)
A katolikus egyházfő először adott ki üzenetet, miután szerdán vastagbélműtéten esett át.
jún. 10
19:45
Friss! Az Ötöslottó nyerőszámai a 23. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 2023/23. heti nyerőszámait; a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. A 23. játékhéten nem volt telitalálat, így tovább halmozódik az ötös lottó főnyereménye. Jövő héten már 1 milliárd 200 millió forint lesz a tét.
jún. 10
19:45
Betlehem Dávid legyőzte Rasovszky Kristófot, Olasz Anna megvédte címét 10 km-en (m4sport.hu)
Izgalmas versenyt hozott a nyíltvízi úszók országos bajnoksága Szegeden.
jún. 10
19:45
Itt vannak az új hírek Ferenc pápa műtét utáni állapotáról (Mandiner)
Vasárnap nem lesz nyilvános az Angelus, de vannak más hírek is.
jún. 10
19:45
Öncélú agresszió + rengeteg vér. Ennyi kell ma a sikerhez (Forbes)
Mit tud a legendás széria legújabb része, hogy úgy öntik bele az idejüket az emberek, mintha fizetnének érte? Diablo IV teszt és vélemény! Csak pár napja jelent meg, de máris több, mint 100 millió órát, azaz valamivel több, mint tízezer évet töltöttek a játékosok a több évtizedes múltra visszatekintő Diablo sorozat legfrissebb epizódjával. Ráadásul
jún. 10
19:45
Tényleg világhírre érdemes a szegedi szecesszió? (Telex)
Versenybe szállhat Párizzsal vagy Barcelonával legpompásabb vidéki városunk, vagy csak helyi, az elmúlt 20 évben felépített legenda lenne, hogy Szeged valódi szecessziós város?
jún. 10
19:51
Soha jobbkor! - Elkapta Spanyolországot a női kosárlabda-válogatott, Eb-kerethirdetés is történt (Infostart)
A jövő csütörtökön rajtoló Európa-bajnokságra készülő magyar női kosárlabda-válogatott szombaton meglepetésre 12 ponttal legyőzte Spanyolországot Sopronban.
jún. 10
19:51
Katalin hercegné ismét felperzselte tettével a netet, a férfiak is csak pislogtak (Metropol)
Katalin hercegné hatalmas sikert aratott a rögbi pályán.
jún. 10
19:51
Mostantól pénzügyi számításokat is lazán elvégez a Google mesterséges intelligenciája (Portfolio)
A nagy nyelvi modellek most már kifejezetten jó válaszokat tudnak adni a kérdésekre, de a számítási feladatokban még sokszor elhasalnak. A Google egy olyan megoldást talált a problémára, amely nagy mértékben növelheti a modellek teljesítményét - írja az Ars Technica.
jún. 10
19:51
Szándékos emberölési kísérlettel vádolják a 4 bölcsődést megkéselő migránst (Metropol)
A gyanúsított őrizetben marad.
jún. 10
19:51
Most érkezett: Borkai megnevezte azt a politikust, aki kirobbantotta a 2019-es botrányát (ATV)
Szerinte Czeglédy Csaba, a DK szombathelyi politikusa áll a botrány kirobbantása mögött, bár nincs erre bizonyítéka.
jún. 10
19:51
Csuti egyre jobb kapcsolatot ápol az anyósával (Ripost)
Zöld az út a lánykéréshez.
jún. 10
19:51
Pikkelyekkel borított csészealjat látott a tengerészgyalogos, 14 évig tilos volt beszélnie róla (BorsOnline)
A katonának megtiltották, hogy meséljen a történtekről.
jún. 10
19:51
Moszkva még mindig nem elégedett (Demokrata)
A gabonaszállítási megállapodást többször meghosszabbították a megkötése óta.
jún. 10
19:51
Ezek az állatok lehettek a Föld első ragadozói (Helló Magyar)
A korai eukarióták néhány millió évvel ezelőtt valóságos "vérengzést" rendeztek a baktériumok között
jún. 10
19:57
A Monarch Tractor elsőként jelenik meg a piacon olyan megoldással, mely már ma hatással van a gazdálkodókra (Agroinform)
A Monarch Tractor és a CNH Industrial Capital pénzügyi szolgáltatási megállapodást jelentett be.
jún. 10
19:57
Ötös lottó: ismét pezseg mindenki vérében a lottóláz a hatalmas főnyeremény miatt – ezek a nyerőszámok változtathatták meg valaki életét (Promotions)
A Szerencsejáték Zrt. megtartotta a 23. hét ötös lottó számsorsolását. A nyeremény már átlépte az 1 milliárd forintot, így újra beindult a lottóláz a hazánkban!
jún. 10
20:03
Egymilliárd volt a tét: lássuk, kinek hozott szerencsét a mai lottósorsolás (Ripost)
Mutatjuk az e heti nyerőszámokat!
jún. 10
20:03
Székely Norbert kihirdette szűkített keretét a női kosárlabda Eb-re (m4sport.hu)
Mérész Beatrix és Miklós Melinda lett az utolsó két kimaradó.
jún. 10
20:03
Meccs a pályán, ütközet az utcán (Demokrata)
A magyar és lengyel szurkolók is aktivizálták magukat az utcán, folytatva a patrióta, illetve szélsőbalos ultrák évtizedes küzdelmeit.
jún. 10
20:03
Forró nyár Koszovóban (Demokrata)
Ismét izzanak az indulatok Észak-Koszovóban: a szerb többségű települések élére albán polgármestereket neveztek ki.
jún. 10
20:03
Binotto „bohócoknak” titulálta az F1-be érkező Audi szakembereit (Racing)
Pedig a Ferrari korábbi csapatfőnöke volt a német gyártó első számú jelöltje az F1-es projekt élére.
jún. 10
20:09
Se rendelő, se fogászat: bizonytalan ideig bezárták a rendelőt a főváros egyik kerületében (Blikk)
„A Hősök útja 3. szám alatti rendelőben műszaki-technikai okok miatt bizonytalan ideig nem lesz rendelés: mindez érinti az itt működő felnőtt háziorvosi rendeléseket, a gyermekfogászatot és a gyerekfogszabályozást is”
jún. 10
20:09
Rendkívüli hír: Lengyelországba vezetnek az Északi Áramlat felrobbantásának szálai? (ATV)
Ezt állítólag német nyomozók derítették ki.
jún. 10
20:09
Emberi maradványokkal teli zsákok tucatjaira bukkantak a hatóságok egy szurdokban (Life)
Guadalajara külvárosában, egy erdei kilátó alatti szurdokban több tucat emberi maradványokkal teli zsákot találtak. A keresés egy bejelentés nyomán indították.

Keresés