2023. június 1. csütörtök

jún. 1
7:21
Lemondott Rácz Zsófia, aki még egyetemistaként lett helyettes államtitkár (SzMo)
A szerda este kiadott Magyar Közlönyből derült ki a távozás, indoklás azoban nem volt.
jún. 1
7:21
Napi horoszkóp 2023. június 1.: a Nyilasnak szerencsésen indul a hónap, a Szűz vidám (Life)
Nagyon kedvező energiák hatnak ránk június első napján. Napi horoszkóp következik minden csillagjegynek.
jún. 1
7:21
Phenjan fokozza katonai megfigyelőképességeit (Magyar Nemzet)
Észak-Korea nemsokára sikeresen pályára állítja kémműholdját és fokozza katonai megfigyelőképességeit - közölte csütörtökön Kim Dzsong Un észak koreai vezető húga, Kim Jo Dzsong.
jún. 1
7:21
Kötter Tamás: Ugyanolyan hivatásos forradalmárok, mint Lenin és elvbarátai voltak (Mandiner)
A cél világos, a politikai helyzet destabilizálása egy színesforradalmon keresztül és háborúpárti Gyurcsány vezette kormány hatalomra juttatása.
jún. 1
7:21
Nem fogod elhinni, hogy a férfiak hány százaléka visz óvszert a temetésekre (Helló Magyar)
Esküvők esetében kevésbé lepődnénk meg, de úgy tűnik, nagyon sokan igyekeznek „biztosra menni” a temetésen is.
jún. 1
7:21
Nem maradt következmények nélkül a Tesla és a Ford közös bejelentése (Villanyautósok)
Van aki már meglátta az üzleti lehetőséget.
jún. 1
7:23
Kigyulladt két autó Balatonbogláron, baleset történt az M7-esen és az M35-ösön (Magyar Nemzet)
Csütörtök reggeli forgalmi és közlekedési információk.
jún. 1
7:25
Oroszország nem hisz az Egyesült Államoknak (Magyar Nemzet)
Amerika tagadja, hogy támogatnák az orosz területet ért ukrán támadásokat.
jún. 1
7:27
Ne szívjon tovább! Olcsó és egyszerű megoldással szabaduljon meg a mérgező gázoktól az autó utasterében (Blikk)
A nitrogén-dioxid – röviden NO2 – láthatatlan és szagtalan. Ez a mérgező vegyület is megtalálható az autó légterében, ha nem vagyunk elég elővigyázatosak. A szűrő rendszeres cseréje a megoldás, amelyet házilag is kicserélhetünk, nem kell rögtön a szerelőhöz rohanni.
jún. 1
7:27
A Mount Everest halálzónájából hozott le egy mászót a nepáli Gelje Serpa (444.hu)
A saját hátán, egy hálózsákba csavarva.
jún. 1
7:27
Hajnalban jött a riasztás: csapadék zúdul ránk, térképen mutatjuk, hol kell számítani rá (Promotions)
Az OMSZ hajnalban kiadta a veszélyjelzést.
jún. 1
7:27
Az ukránok így akarták megbuktatni a magyar kormányt (Magyar Hírlap)
Az ukrán drónok azért támadták meg az az orosz hadihajót, mert valószínűsíthető, hogy a Török Áramlatot akarták felrobbantani.
jún. 1
7:27
Tovább nyomul a kínai cég az Aston Martinnál (Autószektor)
A kínaiak ezzel a harmadik legnagyobb részvényesek lesznek. A Geelynek tavaly óta van részesedése az Aston Martinban. Lawrence Stroll főrészvényes szerint a Geely "hatalmas potenciált látott az Aston Martin hosszú távú növekedésében és sikerében". A pénz mellett az Aston Martin további előnyökben is részesül: "Mélyen megértjük Kína stratégiailag fo
jún. 1
7:33
Csökkenthető az extraprofitadó, ha az állam kedvében jár a cég (Infostart)
A szerda éjszakai Magyar Közlönyben az extrapofitadóhoz is hozzányúltak.
jún. 1
7:33
Kiderült: a királyi család kedvenc DJ-je Miskolcra érkezik! (Metropol)
A Diósgyőrfeszten fellépő Lost Frequencies az első DJ, akire a királyi család is felfigyelt.
jún. 1
7:33
Szochót kell fizetni a megtakarítások után, módosulnak az extraprofitadók, tíz kormányrendelet jelent meg (Adózóna)
A 15 százalékos személyi jövedelemadón felül tizenhárom százalék szociális hozzájárulásit adót kell fizetni júliustól egyes megtakarítások után, változnak az extraprofitadók – derül ki a tegnap éjjel megjelent Magyar Közlöny 2023/79. számából. Összesen tíz rendeletet módosított a kormány, továbbá két miniszteri rendeletet hirdettek ki.
jún. 1
7:33
Rendkívüli: Lemondott Rácz Zsófia miniszteri biztos (ATV)
Nem lett megindokolva a lemondása.
jún. 1
7:33
Csodálatos menyasszony volt Vastag Csaba kedvese: Az énekes kicsattan a boldogságtól, már a családalapításra gondol (Femcafe)
Vastag Csaba és kedvese, Evelin hivatalosan is összekötötték életüket. Az énekes már a családalapításon gondolkodik.
jún. 1
7:33
Kiadták a figyelmeztetést! Ezekben a megyékben zivatarok lesznek csütörtökön (SzMo)
Erre lehet számítani az országban: helyenként záporok is kialakulhatnak.
jún. 1
7:33
Kötelező lesz a bankoknak tájékoztatni arról, mennyit bukott az, aki nem állampapírba fektetett (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jún. 1
7:33
Tízezrével rúgják ki az amerikaiakat és cserélik őket vendégmunkásokra a Szilícium-völgyben (Magyar Hírlap)
Az év eleje óta mintegy százezernyi amerikai állampolgárt rúgtak ki a techcége.
jún. 1
7:33
Villány nem áll meg – tanulmányút Günzer Tamás Pincészetében (Magyar Mezőgazdaság)
Günzer Tamás meghívására a Magyar Sommelier Szövetség a Magyar Borszakírók Körének tagjaival szakmai látogatást tett Villányban. Tamás állattenyésztő mérnökként 12 éven keresztül vezette Borjádon a szarvasmarha telepet, de Villányban akkora a nyomás, ott – ahogyan mondja - mindenkiből borász lesz. A szakember 2002-ben kötelezte el magát végleg a sz
jún. 1
7:39
Itt érdemes kopogtatni, ha a német piacra tart (autopro)
Interjú Balogh Ilonával, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara ügyvezető igazgató-helyettesével.
jún. 1
7:39
Kétmillióan keresték fel tavaly a Tourinform irodáit (vg.hu)
A Tourinform hálózat több mint harmincféle szolgáltatással segíti a kirándulókat.
jún. 1
7:39
Örményországba látogatott Semjén Zsolt (Demokrata)
A miniszterelnök-helyettes korábbi, 2021-es látogatásával elkezdődött a diplomáciai kapcsolatok visszaállítása.
jún. 1
7:45
Nyíltan meleg államfője lett Lettországnak (Blikk)
A lett parlament Edgars Rinkēvičs volt külügyminisztert választotta az ország új elnökévé szerdán – számolt be az MTI. A 49 éves politikus a szavazás harmadik fordulójában győzött, miután a jelöltek egyikének sem sikerült megszereznie az abszolút többséget a százfős parlamentben.
jún. 1
7:45
José Mourinho: a bíró miatt vesztettünk és holtan távozunk (Infostart)
José Mourinho, az AS Roma labdarúgócsapatának vezetőedzője élesen kritizálta a játékvezető ténykedését az Európa-liga Puskás Arénában rendezett szerdai döntője után, melyet csapata 1-1-es döntetlen után 11-esekkel vesztett el a Sevillával szemben.
jún. 1
7:45
A Wizz Air támogatja a fenntartható repülőgép-üzemanyag fejlesztését (ProfitLine)
A Wizz Air légitársaság támogatja a fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) fejlesztésével foglalkozó amerikai CleanJoule vállalat kutatásait, az Indigo Partners konzorcium - amelynek a Wizz Air mellett a szingapúri GenZero, az amerikai CleanHill Partners, valamint a Frontier Airlines és a mexikói Volaris légitársaság is tagja - 50 millió dollárt fe
jún. 1
7:45
A kormánynak hála olcsóbb lett az avokádó és a mangó (444.hu)
Elindult a boltokban a kötelező akciózás.
jún. 1
7:45
Szokatlanul őszintén vallott Észak-Korea a szerdai műholdfellövés kudarcról és a további tervekről (vg.hu)
Japán, Dél-Korea és az Egyesült Államok aggódnak Phenjan kémműhold programja miatt.
jún. 1
7:45
Tizenegyesek döntöttek az Európa-liga győzteséről a Puskás Arénában (BorsOnline)
A budapesti döntő nem volt mentes az erőszaktól.
jún. 1
7:45
A legendás náci aranyvonat Budapestről indult, kincsei egy része máig sem került elő (Promotions)
A világháború már régen lezárult, de nagyon sok elrabolt kincs még mindig titokzatos helyeken pihen.
jún. 1
7:45
Amerika mégsem megy csődbe (Magyar Hírlap)
A washingtoni Képviselőház elfogadta az államadósság-korlát emeléséről szóló törvényt.
jún. 1
7:45
Megtört a jég: megemelték az amerikai államadósság-korlátot (Mandiner)
A törvény 2025. január 1-jéig felfüggeszti az államadósság-plafont.
jún. 1
7:45
Videóval: Molnár Csaba ízekre szedte Orbán politikáját az Európai Parlamentben (Nyugati Fény)
Ez súlyos.
jún. 1
7:45
Így indítja a nyarat a forint (Forbes)
Új hónap, régi forint. Napok óta állja a sarat a magyar deviza, a 370-es álomhatár közelében jár.
jún. 1
7:45
Engedélyezték az USA-ban a Pfizer RSV-vakcináját (Telex)
Ez a második engedélyezett vakcina a csecsemőkre és idősekre veszélyes vírus ellen a világon.
jún. 1
7:45
Kiderült: vele nézte Szijjártó Péter az Európa-liga-döntőt (naphire.hu)
A külügyminiszter is a Puskás Arénában szurkolt, és azt is elárulta, hogy kivel.
jún. 1
7:47
Bayer Zsolt: A szerbek igazsága (Mandiner)
Az Egyesült Államok és Brüsszel összes gazembere dörzsölgeti a tenyerét.
jún. 1
7:49
Megint szirénákra keltek Kijevben, az ukránok szerint egy gyereket is megöltek az orosz rakéták (Mandiner)
Csütörtök hajnalban három órakor kezdték meg az oroszok a támadást.
jún. 1
7:51
Mercedes: Barcelonában sem lesz nagy változás a teljesítményünkben (F1világ)
Ezen a hétvégén Barcelonában folytatódik a 2023. évi Forma-1-es világbajnoki sorozat, a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff pedig azt reméli, a katalán ringen már sokkal többet megtudhatnak a Monacóban első ízben bevetett fejlesztésekről.
jún. 1
7:51
13 %-os sarcot vetett ki a befektetésekre a kormány (ProfitLine)
A kamatadó után ahhoz hasonló mértékű újabb adót is kell fizetni a magánszemélyeknek a kamatnyereségük után. Ezzel további előnyt kapnak az állampapírok, amelyek hozama már eddig is adómentes volt. A bankoknak ráadásul még kötelezően reklámozni is kell az állampapírokon elérhető hozamokat - derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.
jún. 1
7:51
Meghirdették az idei családbarát munkahely pályázatot (HR Portál)
A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkársága 13. alkalommal hirdet pályázatot családbarát munkahelyek kialakítására.
jún. 1
7:51
Borzalmas támadást indítottak az oroszok Kijev ellen, két kisgyermek életét vesztette (ATV)
Csütörtök hajnalban ismét támadni kezdte az orosz hadsereg az ukrán fővárost.
jún. 1
7:51
A Sevilla edzője ki akarja élvezni az El-győzelmet, egyelőre nem érdekli, marad-e (m4sport.hu)
José Luis Mendilibar reagált José Mourinho játékvezetőkre vonatkozó kritikájára is.
jún. 1
7:51
Minimális gyengüléssel indította a napot a forint (vg.hu)
Felemásan kezdett csütörtökön a főbb devizákkal szemben a magyar fizetőeszköz.
jún. 1
7:51
Elültették a századik oktatási intézményben az 555. fát és 1110. cserjét a K&H; hűsítő ligetek program keretében (Márkamonitor)
A klímaváltozás tényleg az ajtón kopogtat. A meleg miatt már májusban rövidnadrágban járunk, hamarosan pedig hőségriadóról szólnak a hírek. Az, hogy tenni kell valamit, nem kétséges, ahogy az sem, hogy leghatékonyabban a zöld felületek növelésével vehetjük fel a harcot az éghajlatváltozás ellen.   A K&H hűsítő ligetek program keretében a 10 millió
jún. 1
7:51
A 83 éves Al Pacino is apa lesz (Igényesférfi.hu)
Ami Al Pacinót illeti, az Oscar-díjas színész immár negyedszer néz apai örömök elé. Három felnőtt gyermeke van, a 33 éves Julie Marie a legidősebb, továbbá az ikrek, Anton James és Olivia Rose, akik 22 évesek. Pacino soha nem volt házas.
jún. 1
7:51
Valóra vált a látássérült Vivi álma: Az ország másik végéből jött a segítség az édesanyának (BorsOnline)
Rézműves Vivien látássérültként, egyedülálló édesanyaként neveli kislányát, Lénát.
jún. 1
7:51
Vegyes napot zártak a chicagói terménykereskedők (Agrofórum)
Amerikában vegyes összképet lehetett látni a terménypiacokon szerdán, Európában inkább az eladók domináltak. Chicagóban a búza 0,6 százalékkal, a szójabab pedig 0,3 százalékkal drágult. A kukorica 0,2 százalékkal, a repce pedig 3,7 százalékkal lett olcsóbb. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, ám a repce

Keresés