2023. június 1. csütörtök

jún. 1
15:27
Rendkívüli: késes támadás egy iskolánál (naphire.hu)
Több embert megsebesíthetett egy késes támadó egy svédországi iskolánál a TV4 svéd televízió csütörtöki jelentése szerint.
jún. 1
15:29
Az EKB nem húzza be a féket az infláció elleni harcban (Portfolio)
Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke kijelentette, hogy még nem biztos, hogy a maginfláció elérte a csúcspontját az euróövezetben, és hangsúlyozta, hogy a hitelfelvételi költségek további emelésére van szükség. Ez azt mutatja, hogy a kedvező adatok ellenére sem valószínű, hogy leáll az EKB a szigorítással.
jún. 1
15:33
1995 óta nem volt ilyen kevés munkanélküli az euróövezetben, mint most (Piac és Profit)
Rekordalacsony szintre csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezetben áprilisban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentése szerint.
jún. 1
15:33
Tizennégy szurkolót állítottak elő a rendőrök az Európa-liga döntőjének napján (vg.hu)
A döntőre mintegy 16 ezer olasz és 13 ezer spanyol drukker érkezett Budapestre.
jún. 1
15:33
Dobrev Klára: Egyedül maradt Orbán az európai szélsőjobbal (Mandiner)
Európában már megtanulták, hogy nem lehet hinni a magyar miniszterelnöknek.
jún. 1
15:33
Mi történt Lagzi Lajcsi cégeivel? A börtönbe vonulása előtt dőlt a lóvé a dáridóshoz (Nyugati Fény)
Nagyon jó eredménnyel zárták a 2022-es évet.
jún. 1
15:33
Ezek a legjobb fehér női tornacipők, amiket nyáron is kényelmes viselni (in.hu)
Függetlenül attól, hogy a nyári szandálokat vagy papucsokat preferáljuk-e a hőségben, a cipőtárunk elengedhetetlen kelléke egy nyári, kényelmes ugyanakkor könnyen kombinálható tornacipő is. Lássuk, mely fehér női tornacipők adnak kellő kényelmet a nyári forró napokon is!A legjobb nyári tornacipők képesek ötvözni a stílust a funkcióval. Így megvédik
jún. 1
15:39
Jövőre is marad a távközlési pótadó (Menedzsment Fórum)
Újabb egy évre meghosszabbítva.
jún. 1
15:39
Hivatalos: Erdogan nyerte az elnökválasztást (Privátbankár)
A török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) csütörtökön kihirdette a török elnökválasztás május 28-i második fordulójának végleges eredményeit. A második fordulót, és így magát az elnökválasztást Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő török államfő nyerte.
jún. 1
15:39
EP-határozat Magyarország ellen - Fényképpel reagált Varga Judit (Infostart)
"Teljesen feleslegesen szavaztak a hazánkat elítélő javaslatról" az igazságügyi miniszter szerint, aki ezt meg is indokolta.
jún. 1
15:39
Megrázó vallomást tett Bruce Willis lánya: ezek voltak a színész demenciájának előjelei - a család azonban egyiket sem vette komolyan (Femcafe)
Az amerikai filmszínész tavaly vonult vissza a mesterségétől. Willis gyógyíthatatlan betegségben szenved: a frontotemporális demencia nevű kór egyre drámaibb mértékben befolyásolja majd a hajdani akciósztár mindennapjait. A 68 éves híresség lánya most bevallotta: édesapja betegségének bizony voltak előjelei.
jún. 1
15:39
Prigozsin: a Wagner csak akkor indul ismét harcba, ha az orosz sereget már nem bohócok irányítják (vg.hu)
Prigozsin most sem fogta vissza magát.
jún. 1
15:39
Kim Cattrall mégis visszatér a Szex és New York folytatássorozatának második évadában (Life)
Kim Cattrall visszatér, hogy eljátssza Samantha szerepét a Szex és New York spin-off sorozatában. Ám nem a teljes második évadra szerződött, csupán egy jelenet erejéig írt alá a színésznő.
jún. 1
15:39
Leopard harckocsik exportálását kezdeményezte a svájci RUAG fegyvergyártó Németországon keresztül (Magyar Hírlap)
A használaton kívüli páncélos járművek jelenleg Olaszországban vannak.
jún. 1
15:39
Demkó Attila: A kárpátaljai magyarok alapvető érdeke, hogy higgadtan kezeljünk minden ukrán kritikát (Mandiner)
Más eszközünk ugyanis nincs, mint a párbeszéd ukrán szomszédainkkal. Ma háború van.
jún. 1
15:45
Hosszú nagytakarítás a szurkolók után - Így néz ki most a Liszt Ferenc tér (Infostart)
Az Európa-liga döntőjének estéje a tér fekete napja volt.
jún. 1
15:45
Óriási a baj! Kizuhant egy hároméves kisfiú egy társasházból Vágújhelyen (Blikk)
Kizuhant egy hároméves gyerek egy négyemeletes társasházból a szlovákiai Vágújhelyen – közölte a rendőrség csütörtökön.
jún. 1
15:45
Kukorica tallért hívtak vissza (ProfitLine)
Nem engedélyezett növényvédőszer-maradék (klórpirifosz) jelenléte miatt a gyártó Good Food Products visszahívta a 2023. szeptember 19-i minőségmegőrzési idejű 105 grammos Sondey Kukorica tallér amaranth és a 105 grammos Sondey Kukorica tallér chia termékeit, az árut Magyarországon a Lidl forgalmazza - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hiv
jún. 1
15:45
Annyit vétózott Magyarország, hogy az egész szankciós szavazással megkerülnék (Portfolio)
Az Európai Unió tagállamai haladnak afelé, hogy megállapodásra jussanak az Oroszország ukrajnai inváziójával kapcsolatos 11. szankciócsomagról. Az Európai Bizottság egyes, a kiskapuk bezárását és a végrehajtás megerősítését célzó javaslatai azonban várhatóan felhígulnak. Viszont van egy síkja a tárgyalásoknál, ahol a magyar kormány buktathatja el a
jún. 1
15:45
Fenntarthatóan helyettesítené a kerozint a Wizz Air (autopro)
A Wizz Air támogatja a fenntartható repülőgép-üzemanyag fejlesztését.
jún. 1
15:45
Újra járhatóvá vált az M5-ös autópálya (vg.hu)
.
jún. 1
15:45
Beigazolta a pletykákat a “második" telefon létezéséről a Google egyik szakembere (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
jún. 1
15:45
Novák Katalin: A Nyugat-Balkán stabilitása Európa stabilitásának záloga (Demokrata)
Az államfő Bajram Begaj albán köztársasági elnökkel tartott sajtótájékoztatót.
jún. 1
15:45
Megugrott a németországi új autók károsanyag-kibocsátása (Villanyautósok)
„Bosszút áll a finanszírozás csökkentése” - mondta a szakértő.
jún. 1
15:45
Orbán és Zelenszkij újra egy helyen állt, de csak egy csoportkép erejéig (Telex)
Az Európai Politikai Közösség moldovai csúcstalálkozóján 45 ország egyeztet a kontinens jövőjéről.
jún. 1
15:45
Három tinédzser zúzott kővel dobálta a 31-es úton közlekedő autókat (Telex)
Az egyik kocsiban három kisgyerek is utazott.
jún. 1
15:45
(18+) Drámai részletek derültek ki a hajnali tengelici gyilkosságról (naphire.hu)
A rendőrök elkapták a gyilkossággal gyanúsítható férfit.
jún. 1
15:51
A Mount Everest halálzónájából mentettek ki egy hegymászót! A Suhajda Szilárd keresésében részt vevő serpa volt a hős (Metropol)
A világ legmagasabb hegyén kellett ismét életet menteni.
jún. 1
15:51
Kiderült, mit okoztak az egekbe emelt kamatok, kezdhet aggódni a kormány is (Portfolio)
Korábban sosem nem látott mértékű, 402 milliárd forintos veszteséggel zárt az MNB, mivel az elszálló kamatkiadásokat csak részben tudta ellensúlyozni a gyenge forint miatt megugró árfolyamváltásból keletkező eredmény. Az egekbe emelt irányadó kamat a második félévben tetemes veszteséget okozott, ezzel párhuzamosan viszont rekordmélységbe gyengült a
jún. 1
15:51
Óriási változást jelentett be a Penny (ATV)
Új vezérigazgató kerül a Penny Magyarország élére.
jún. 1
15:51
Berágtak Szoboszlaira a főnökei, súlyos büntetés fenyegeti (Ripost)
Rapportra hívták Szoboszlai Dominikot, drágán megfizethet.
jún. 1
15:51
Varga Judit szerint fölösleges a szavazás, Magyarország jól halad a soros elnökség előkészületeivel (vg.hu)
Az igazságügyi miniszter reagált az Európai Parlament csütörtöki szavazására.
jún. 1
15:51
Petőfi portréját 2319 műanyagkupakból rakták ki (BorsOnline)
Árvereznek a mélykúti gyerekek javára.
jún. 1
15:51
Jól fog jönni a jövő hét első felére ígérkező csapadék (Agrofórum)
A szántóföldi növények a legtöbb helyen szépen fejlődnek, de a záporokból kimaradt északnyugati és északkeleti területeken jól fog jönni a jövő hét első felére ígérkező csapadék – írj az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jún. 1
15:51
Lionel Messi otthagyja a PSG-t (Mandiner)
A 35 esztendős sztárnak júniusban jár a le a szerződése a PSG-nél, így ingyen távozik majd.
jún. 1
15:51
Varga Judit: Teljesen feleslegesen szavazott az EP a magyar EU Tanács-elnökségről (Telex)
Gwendoline Delbos-Corfield EP-jelentéstevő szerint a befagyasztott források megnyitása most fehér lap lenne a Fidesznek a további alapjogsértésekhez.
jún. 1
15:57
Óriási bukást hozott össze a HírTV üzemeltetője (Menedzsment Fórum)
Több mint hétszeresésére nőtt a HírTV vesztesége, nagyon rosszul sikerült a 2022-es év.
jún. 1
15:57
Szép tavasza volt a Budapesti Értéktőzsdének (Piac és Profit)
Erősen zárult a tavasz a Budapesti Értéktőzsdén: a Tőzsde elsődleges részvénymutatója, a BUX index 47 262 ponton fejezte be a májust, amely 5,4 százalékos emelkedést jelent az áprilishoz képest. A növekedés az azonnali piac forgalmában is tükröződött, amely összesen 208 milliárd forintot, napi átlagot tekintve 9,9 milliárd forintot tett ki.
jún. 1
15:57
Kunetz Zsombor: igenis létezik VIP-lista a Mentőszolgálatnál, kérdés, mi indokolja ezt (Privátbankár)
Mi más lehetett volna az orvossal, egészségügyi elemzővel az Mfor.hu és a Privátbankár.hu által rendezett Klasszis Klubban online lefolytatott beszélgetés apropója, mint a Mentőszolgálatnál történtek, amelyekre Gálvölgyi János sajnálatos esete világított rá. Emellett szóba került a Takács Péter-féle egészségügyi reform egyik legvitatottabb eleme, a
jún. 1
15:57
Betonoszlopnak rohant egy autó, szörnyű következményei lettek (Infostart)
Egy ember meghalt egy autóban, amely betonoszlopnak ütközött csütörtökön kora délután Szegeden.
jún. 1
15:57
Továbbra is pattanásig feszült a helyzet Észak-Koszovóban (HírTV)
Ennek ellenére nem történt újabb összecsapás a szerbek, az albánok és a Kfor békefenntartói között.
jún. 1
15:57
Földgázprojektek helyett a lakóépületek korszerűsítését sürgeti a Greenpeace (Alternatív Energia)
A magyar társadalom és gazdaság számára előnyösebb lenne, ha az új földgázprojektre szánt pénzt a lakóépületek energetikai korszerűsítésére, energiaigényük csökkentésére és megújuló energiaforrások hasznosítására fordítanák - állítja a Greenpeace zöldszervezet tanulmánya alapján, amelynek összefoglalóját kedden küldték el az MTI-nek.
jún. 1
15:57
Kormánypárti polgármester is kritizálja a szolidaritási adót (Portfolio)
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere kritikákat fogalmazott meg a kormány önkormányzatokat érintő lépéseivel kapcsolatban. A szolidaritási hozzájárulás, amit a gazdagabb önkormányzatoknak kell fizetniük szerinte nem jól kerül elköltésre.
jún. 1
15:57
Ne edd meg! Nem engedélyezett növényvédőszer-maradék miatt hívnak vissza élelmiszert (Agroinform)
A gyártó ezt a kukorica tallért hívta vissza.
jún. 1
15:57
Egy portugál víztározóban talált tárgyakat elemez a német rendőrség a 16 éve eltűnt Madeleine McCann ügyében (444.hu)
Korai lenne megerősíteni, hogy kapcsolatban állnak a feltételezett bűncselekménnyel.
jún. 1
15:57
Hatalmas befektetést kapott a zöld startup (MMonline)
Mintegy 550 millió forintot fordíthat növekedésére a Greenstic Europe Kft. (Greenstic) az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures befektetésének köszönhetően. A környezetbarát, egyszer használatos éttermi eszközöket forgalmazó vállalkozás regionális szinten bővíti tevékenységét, miközben célul tűzte ki a gasztroszektor környezettudatossá tételét, és a kö
jún. 1
15:59
Szijjártó Péter: A Nato nem lehet részese az ukrajnai konfliktusnak (HírTV)
Magyarország érdeke, hogy elkerülje a közvetlen konfliktust Oroszországgal - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter az oslói NATO-csúcson.
jún. 1
15:59
A digitalizáció nem munkahelyeket szüntet meg, hanem a túlórák számát csökkenti (Portfolio)
Számos kihívással kell szembenéznie a bankszektornak a digitalizáció területén: egyrészt folyamatosan szigorodnak a szabályozói követelmények, másrészt az IT területen folyamatos munkaerőhiány van. Éppen az utóbbi indok miatt is fontos a folyamatok digitalizációja, hiszen ez nem a munkahelyek megszűnését, hanem a túlórák csökkenését fogja eredménye
jún. 1
16:03
Az északnyugati és északkeleti területeken nagy szükség van az esőre (Blikk)
A szántóföldi növények a legtöbb helyen szépen fejlődnek, de a záporokból kimaradt északnyugati és északkeleti területeken jól fog jönni a jövő hét első felére ígérkező csapadék - írta csütörtöki agrometeorológiai elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jún. 1
16:03
Ez is eljött: veszteséges lett a Penny Market (Portfolio)
A Penny-Market Kft. bevétele az élelmiszerinflációval megegyezően emelkedett, ahogy a beszerzett áruk értéke is. Hosszú évek után először azonban nem tudott nyereséget termelni.

Keresés