Minden idők egyik legnagyobb szexszimbólumának, Marilyn Monroe-nak rengeteg nehézséggel kellett szembenéznie rövid élete során, titokzatos halála körül pedig mind a mai napig sok a kérdőjel.
Mindannyiunk célja, hogy boldog és kiegyensúlyozott gyermeket neveljünk, de vajon mi kell ahhoz, hogy ezt a mindennapok taposómalmában meg is tudjuk valósítani?
A Stiff-person szindrómával küzdő Céline Dion állapota egyre aggasztóbb, de nem adja fel, a fiai és az éneklés jelentik számára a fényt a sötétségben. Az énekesnő egy közeli ismerőse nyilatkozott a jelenlegi állapotáról.
Két mell és egy popsi között egy kislány. Ilyen Kate Hudson legújabb fotósorozata, mely eredetileg talán egy családi medencézésről készült (volna), ám végül leginkább a színésznő cicijeiről és formás hátsójáról szól.
A múlt évben több mint 8 milliárd forinttal tudta növelni árbevételét a Mediaworks Hungary Zrt., így már 56 milliárd forint fölötti forgalomnál tart a cég. A cég nyeresége több mint duplájára nőtt egy év alatt és megközelítette az ötmilliárd forintot. Eredményes évet zárt tavaly is a Mediaworks Hungary Zrt., mind az árbevételét, mind a nyereségét
Anna 24 éves, négy éve él szondás és vénás táplálással, ami azt jelenti, hogy napi 16 órát van helyhez kötve. Hónapokon keresztül követtük az ő és barátja, Dani életét az orvosi ellenőrzésektől a bulikig, tűcserétől a sörözésig, hogy megtudjuk, milyen az élet étkezés nélkül.
Márciusban 886 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, februárhoz képest az export kiigazított volumene 1,0%-kal, az importé 2,8%-kal csökkent
A Fed 2013 óta minden évben elkészíti az amerikai családok pénzügyi helyzetét bemutató tanulmányát. A 2022-es eredmények azt mutatják, hogy pénzügyi helyzetük nemcsak 2021-hez képest romlott, hanem annak szintje 2016 óta az egyik legalacsonyabb szintre süllyedt.
Majdnem óriásit bakizott a Ryanair. Kiderült, hogy a légitársaság Nápoly helyett majdnem az ugyancsak Dél-Olaszországban található Bariba vitte a magyar utasokat. Az egyik utas, Geönczeöl Attila magyar borász elmesélte, mi történt.
A Forma-1-es sikertelenség-sorozat után Daniel Ricciardónak újra vissza kellett nyernie önbizalmát — árulta el a rutinos versenyző, aki úgy érzi, a Red Bullnál végre régi önmaga lehet.
Négy terelőlépést tett a tegnap közzétett jogszabályokkal annak érdekében, hogy az állampapírok iránti kereslet növekedjen - mondta Nagy Márton miniszter egy mai sajtóbeszélgetésen.
Nagy János, művésznevén Afronauta, hatalmas szenvedések árán jutott oda, ahol most van. Bátor és erős, küzdeni képes művész. Vele beszélgettünk az édesanyja elvesztéséről, útkeresésekről és hangszeréről, a handpanről.
Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy 2023. június 1. és 2023. szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A Spar Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kí
Sofía Vergara az elmúlt időszak során számos fotót posztolt, amelyek jól mutatták, hogy az 50 éves színésznő remek formában van.Vergara egyik posztjában egy kolumbiai hotelben látható, amint egy ágyon elterülve dedikálja a magáról készült képeket.A kommentekben a rajongók nem meglepő módon teljesen odavoltak érte. Nézd, milyen fiatal! Szerintem mos
Négy terelőlépést tett a tegnap közzétett jogszabályokkal a kormány annak érdekében, hogy az állampapírok iránti kereslet növekedjen - mondta Nagy Márton miniszter egy mai sajtóbeszélgetésen.
A Huawei rendezvényén a gazdaságfejlesztési miniszter elmondta: az infrastrukturális alapok megvannak, az utolsó faluban is ott a lehetőség, nem kell visszamenni, és behúzni az optikai kábeleket.
A kamatadó után ahhoz hasonló mértékű újabb adót is kell fizetni a magánszemélyeknek a kamatnyereségük után. Ezzel további előnyt kapnak az állampapírok, amelyek hozama már eddig is adómentes volt. A bankoknak ráadásul még kötelezően reklámozni is kell az állampapírokon elérhető hozamokat - derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.
Az Eden Research plc kérelmezte az Ecovelex™ engedélyezését az Európai Unióban és ezt követően majd az Egyesült Királyságban is benyújtja a kérelmet, forgalmazási partnerével, a Corteva Agriscience vállalattal. Az Eden egy AIM tőzsdén jegyzett vállalat, amely fenntartható megoldásokat fejleszt és szállít növényvédelmi, állat-egészségügyi és fogyasz
A Portfolio Financial IT 2023 konferenciájának első panelbeszélgetésében a mesterséges intelligencia banki felhasználásának különböző lehetőségei és a legnagyobb kockázatok kapták a főszerepet. Az eszmecserében Becsei András, az OTP vezérigazgató-helyettese; Hegedűs Éva, a Gránit Bank vezérigazgatója; Léder Tamás, a Revolut magyarországi vezetője;
Májusban tovább lassult és három éves mélypontot ért el a feldolgozóipari aktivitás az euróövezetben az S&P Global gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének alakulása alapján.
2023 áprilisában a turisztikai szálláshelyeken 1,2 millió vendég 2,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 6,7, a vendégéjszakáké 1,2 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál a külföldi vendégforgalom bővülésének köszönhetően. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 6,0 százalékkal visszaesett – közölte a Központi St