2023. június 1. csütörtök

jún. 1
10:27
Albert von Thurn und Taxis első idei győzelmével átvette a vezetést a Mitropa Kupában (Racing)
Miközben Magyarországon a Salgó Rally zajlott, megrendezték a Mitropa Kupa idei harmadik futamát, a szlovén Velenje Rallyt, melyet Albert von Thurn und Taxis nyert és átvette a vezetést a bajnoki pontversenyben is.
jún. 1
10:27
A zöld rendszám és az otthoni töltés: Praktikus útmutató az elszámoláshoz (Villanyautósok)
Nem gond a céges autó otthoni töltésének elszámolása.
jún. 1
10:28
Így áll Magyarország gazdasága (TőzsdeFórum)
Az I. negyedévben a gazdaság teljesítménye 0,9%-kal elmaradt a 2022. I. negyedévitől
jún. 1
10:29
Zergegida született a Szegedi Vadasparkban (Magyar Hírlap)
Hamar talpra állt a kis gida.
jún. 1
10:33
Itt vannak az új Vállalkozó start II. program részletei! (HR Portál)
Maximum 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a vállalkozó kedvűek az új Vállalkozói start II. program keretében. Ebből 3 millió forint bérre és járulékokra fordítható, a maradék 1,5 millió forint pedig eszközbeszerzésre, cégalapításra.
jún. 1
10:33
Táncműsort zavartak meg az ökoaktivisták, az operatőr tette örökre emlékezetes marad (hirado.hu)
Az operatőr magánakciójáról készült videó azonnal felkapott lett az interneten.
jún. 1
10:33
Videó: Mourinho megvárta és durván szidta a bírót a Puskás Aréna parkolójában (m4sport.hu)
„Egy kib****tt szégyen vagy!” – üvöltötte az AS Roma portugál edzője az angol játékvezetőnek a kocsik között.
jún. 1
10:33
Az orosz–ukrán háború 463. napja – friss hírek (vg.hu)
Volodimir Zelenszkij Moldovába látogatott. Kijevet rakétákkal lőtték az oroszok, az ukránok pedig ismét a Belgorodi területet ágyúzták.
jún. 1
10:33
Titkos terven dolgozhat a NATO (Magyar Hírlap)
Az orosz lap szerint a katonai szövetség az Oroszországgal való összecsapásra készül.
jún. 1
10:33
Rendkívüli műsorváltozást jelentettek be Suhajda Szilárd emlékére (Mandiner)
Az RTL és a TV2 is részt vesz a megemlékezésben.
jún. 1
10:33
Majdnem feljutott az Everest csúcsára, nepáli serpa hozta le a halálzónából (Magyar Nemzet)
Rekordszámú engedélyt adott ki Nepál az idei mászószezonban az Everestre, ahol legalább tizenkét hegymászó vesztette életét, ami nyolc éve a legmagasabb szám.
jún. 1
10:33
Romokban az ipar, haldoklik a kereskedelem: ez okozza a magyar recessziót (Forbes)
A gazdaság első negyedévi teljesítménye elmaradt a tavalyihoz képest, a kereskedelem szenvedi meg legjobban az inflációt.
jún. 1
10:33
Ez lesz az igazi patkányméreg a hagyományos pénzügyi rendszernek? (BitcoinBázis)
Lehet, hogy a bitcoin magas díjai miatt nem terjed el mindenütt és elég gyorsan a hétköznapokban, de nem is feltétlenül
jún. 1
10:39
Vilmos túl messzire ment: a herceg olyat tett Kamillával, amire még sosem volt példa korábban (Femcafe)
A trónörökös herceg állítólag édesanyja, Diana iránt érzett tiszteletéből nem tett eleget a szigorú királyi etikett egyik íratlan szabályának.
jún. 1
10:39
Nem csak Fucsoviccsal, a fájdalommal is küzdött Djokovic (vg.hu)
Sérüléssel küzdve nyerhetett a magyar játékos ellen a szerb világklasszis.
jún. 1
10:39
Baleset miatt lezárták az M5-öst Szeged felé Kecskemétnél (Magyar Hírlap)
Az autósokat arra kérik, térjenek le az autópályáról.
jún. 1
10:39
Így intett búcsút a magyar stábnak a Himaláján elhunyt német hegymászó (Mandiner)
Az RTL stábja a tragédia előtt napokig együtt túrázott Luis Stitzingerrel.
jún. 1
10:39
Nem nézték jó szemmel a klubjánál, amit Szoboszlai tett (Magyar Nemzet)
Marco Rose vezetőedző szerint nem volt túl szerencsés Szoboszlai interjújának az időzítése.
jún. 1
10:39
Most van baj: miután Putyin több ízben elhunyt és leesett a lépcsőn, Kim Dzsong Un meghízott és nem tud aludni (naphire.hu)
Folytatódik a titkosszolgálati dili, ezúttal nem a több ízben megboldogult orosz elnök rákja, elmezavara a téma, hanem az, hogy a dél-koreai titkosszolgálat vezetője szerint Kim Dzsong Un rosszul alszik.
jún. 1
10:41
Negyvenhat ország vezetői tárgyalnak Moldovában, köztük Zelenszkij is (Magyar Hírlap)
Az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóját tartják Moldovában.
jún. 1
10:43
Szijjártó Péter Oslóban tárgyal a NATO-tagok külügyminisztereivel (Magyar Hírlap)
A tárcavezető szerint itt lenne az ideje annak is, hogy a szövetség komolyan vegye a délről érkező súlyos biztonsági kihívásokat.
jún. 1
10:45
Zöld lámpa a kriptoeszközök piacának egységes uniós szabályozására (ProfitLine)
Zöld lámpát kapott a kriptoeszközök piacának egységes európai uniós szabályozása. Az Európai Parlament többször is elhalasztotta az erről való szavazást év eleje óta, azonban a közelmúltban meggyőző többséggel elfogadta a rendelet szövegét, amelyet az Európai Tanács az elmúlt napokban egyhangúlag jóváhagyott. A legfontosabb tudnivalókat a Réti, Vár
jún. 1
10:45
Megszünteti a kormány a paksi bővítés feletti parlamenti kontrollt (444.hu)
A pénzügyminiszter hatáskörébe utalták a hitelszerződés módosítását.
jún. 1
10:45
Oroszország szerint az ukránok a héten harmadszor is orosz területet támadtak (444.hu)
Az oroszok szerint olajfinomítókat és egy az ukrán határ közelében fekvő várost támadtak.
jún. 1
10:45
Durván megemelték az ukránok az olajtranzit tarifáját, ez Magyarországot is érinti (vg.hu)
Mától 25 százalékkal magasabb lett a tarifa.
jún. 1
10:45
A Nagy-Kevélyen is megemlékeztek Suhajda Szilárdról (Life)
Négy nap alatt három helyen is megemlékezést tartottak Suhajda Szilárd tiszteletére.
jún. 1
10:45
A világ legdögösebb színésznőjének tartják, de vajon tényleg az? - Friss fotókon Sydney Sweeney (Promotions)
Sydney Sweeney az Eufória című sorozatnak köszönhetően lett világhírű.
jún. 1
10:45
2300 háztartásban ment el az áram az ittas sofőr miatt (Magyar Hírlap)
A letartóztatásban lévő férfi bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság hoz döntést.
jún. 1
10:45
Sümeghi Lóránt: A béke lehetőségét garantálja Erdogan győzelme (Mandiner)
Recep Tayyip Erdogan török elnök sorsdöntő győzelme nemcsak az ellenzéki összefogásról alkotott vágyvezérelt mítoszt rombolta le, hanem Törökország világpolitikában, így különösképpen a háború kapcsán betöltött, pacifikáló szerepét is megszilárdította.
jún. 1
10:45
A hátán hozott le egy halálzónában rekedt hegymászót a Mount Everestről két nepáli serpa (Telex)
Az egyik legnépszerűbb serpa, a 30 éves Gelje társával együtt egy malajziai hegymászó életét mentette meg.
jún. 1
10:45
Kim Catrall is visszatér  Samanthaként az És egyszer csak... folytatásában (in.hu)
De van egy kis bökkenő.A Variety szerint a Kim Catrall újra visszatér Samantha Jones szerepében az És egyszer csak... második évadában. Azonban megjelenésére egészen az évad fináléjáig kell várnunk, és az utolsó részben is csak egy jelenetben fog láthatjuk majd.Ha minden igaz, a jelenetben Sarah Jessica Parker karaktere, Carrie és Samantha telefonb
jún. 1
10:51
Burján Szafi és Schobert Norbi háborúja: „Az volt a legfájdalmasabb, amikor a vetéléseim miatt bántott” (Blikk)
Kőkemény történettel állt elő Burján Szafi: kitálalt Schobert Norbiról!
jún. 1
10:51
Emberre is veszélyes óriáskígyót kaphattak lencsevégre Tordas határában – A szakértő is megszólalt, itt az igazság (Blikk)
A közösségi médiában terjed egy fotó egy olyan óriáskígyóról, ami egy kecskét is könnyedén felfalna. A kép feltöltője állítja, hogy a Fejér vármegyei Tordas határában kapták lencsevégre a hatalmas állatot, amelyik egy frissen bebálázott szénakupacban feküdt, de már nem élt. a képről kiderült: nyolc éve kering valójában a világhálón.
jún. 1
10:51
Itt az idő megismerni egy sportot, amiben jók vagyunk - sport a tévében (Infostart)
Zajlik a 3x3-as kosárvébé. Aki nem sűrűn néz, futsalt, női focit, baseballt, annak is indulás a távirányító felé!
jún. 1
10:51
A lehető legrosszabb háborús forgatókönyvre is készülnek a csehek (Infostart)
„Csehországot közvetlenül ugyan nem fenyegeti konfliktus, de a hadseregnek fel kell készülnie minden eshetőségre, még a legkevésbé valószínűre is” – reagált Petr Fiala cseh miniszterelnök a cseh vezérkari főnök hétfőn tett kijelentésére, aki azt mondta, a jövőben nem zárható ki egy Oroszország és a NATO közti katonai konfliktus, aminek Csehország,
jún. 1
10:51
EFOTT: fókuszban a közösségképzés (Alternatív Energia)
A jövő egyetemének stratégiáját indítjuk el az idei EFOTT-on a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK)-kal együtt, hogy a közösségképzésben a hallgatóból alkotó váljon - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára kedden sajtótájékoztatón.
jún. 1
10:51
Megszavazta az államadósság emeléséről szóló törvényt az amerikai képviselőház (Adózóna)
Megszavazta az államadósság emeléséről és költségvetési kiadások csökkentéséről szóló törvényt az amerikai képviselőház szerdán késő este, amivel elkerülhetővé válhat az ország fizetésképtelensége.
jún. 1
10:51
Fontos döntés született a beteg idősekről: drasztikus átalakulás jöhet a szakápolásban (Pénzcentrum)
Júliustól hat szociális szakápolási központ jön létre a tartós gondozásra szorulók ellátására, közölte szerdán este a Belügyminisztérium.
jún. 1
10:51
Nagy változás jön a Mastercardnál: Magyarországon is új szolgáltatások jönnek (Portfolio)
Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója a Portfolio Financial IT konferencián tartott előadásában bejelentette, hogy a társaság üzleti transzformáción megy keresztül, és az év közepétől kezdve Magyarországon is új szolgáltatásokat vezetnek be.
jún. 1
10:51
Novák Katalinnak sikerült rekordot döntenie (ATV)
Erre még egy köztársasági elnök sem volt képes.
jún. 1
10:51
Remek hírt kapott a Dárdai család: a legkisebb fiú okozza a legnagyobb örömöt (Ripost)
A sikere gyógyír lehet az apja és bátyjai idei kudarcaira.
jún. 1
10:51
Hiba lenne koncepciót váltani a szezon alatt a Ferrari főnöke szerint (m4sport.hu)
Hiba lenne év közben koncepciót váltani a Ferrari csapatfőnöke szerint. Frédéric Vasseur hiszi, hogy következetes fejlesztésekkel is nyerő autó válhat az SF-23-asból.
jún. 1
10:51
Több civil áldozata is van a Kijev elleni hajnali rakétatámadásnak (vg.hu)
Az ukrán főváros mellett az ország több részében lecsaptak éjszaka az oroszok.
jún. 1
10:51
Melody: "Ha meghallják, hogy kerekesszékben ülök, végig sem hallgatnak!" (BorsOnline)
Munkát keres a 21 éves kerekesszékes lány.
jún. 1
10:51
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélnék a férfit, aki különös kegyetlenséggel végzett ismerősével (Magyar Hírlap)
Hajléktalanként éltek mindketten.
jún. 1
10:51
A NATO kész további katonákat küldeni Koszovóba (Demokrata)
A cél, hogy a NATO kontroll alá vonja az erőszakot az etnikailag megosztott lakosság körében az északi területeken – közölte Jens Stoltenberg.
jún. 1
10:51
Román kamion szakította át a szalagkorlátot és ütközött egy autóval az M5-ösön (Magyar Nemzet)
A pályazárat feloldották, a forgalom a belső sávon megindult, de a torlódás lassan oszlik fel.
jún. 1
10:51
Putyin sorsáról döntött Dél-Afrika (AC News)
Sokáig nem volt világos, hogy letartóztatják-e Vlagyimir Putyint, ha megjelenik az augusztusi dél-afrikai BRICS-csúcstalálkozón
jún. 1
10:53
Formálódó ellen-Nyugat: további országokkal bővülhet a BRICS-csoport (Demokrata)
Június elsején kezdődik meg a BRICS-csoport szokásos éves találkozója Fokvárosban.
jún. 1
10:57
Nagyot esett az európai gázár - lesz, amikor fizetni sem kell érte? (Menedzsment Fórum)
Egy napig sem tartott az üzemzavar Európa legnagyobb LNG-termelőjénél.

Keresés