A K&H nagyvállalati növekedési index a tavalyi mélypontot követően már második negyedéve mozdul felfelé, így 2023 első negyedévében -10-ről -6 pontra mérséklődött.
Az euróövezetben a vártnál nagyobb mértékben csökkentek a termelői árak februárban az előző havihoz képest az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentése alapján.
Emelkedésből esésbe váltottak ma a tőzsdék, de a BUX-index ma is felülteljesítő és a forint is újra erősödik. Közzétették a Mol osztalékjavaslatát, a részvény vonzó osztalékbefektetésnek tűnik. Nyolc hónapos csúcson az ether, éves csúcsára ért a DAX-index és az arany.
A húsvéti ünnepek alkalmából még tovább megy a kedvező ajánlatokkal a Tesco és az Aldi is. Az előbbi most már nem csak az árstopos termékek vásárlási limitjét emelte meg, hanem fontos hozzávalóknak is jelentősen csökkentette az árát, mindemellett pedig az áruházlánc jelentős, 2500 forintos kedvezményt is belengetett a törzsvásárlóinak, míg az Aldi
Mérföldkő a hazai turizmusban: az Air China Csunkingból induló repülőgépe április 5-én földet ért a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, fedélzetén három év kihagyás után az első hivatalos kínai turistacsoporttal. 2023 januárjában a kínai kormány ‒ a pandémia óta elsőként ‒ az Európai Unió tagállamai közül hazánkba engedélyezte a kínai utazási irod
Élete során mindenki szenved néha valamilyen gyulladásos megbetegedéstől, és ezáltal egy gyulladáscsökkentő készítmény segítségére szorul. Ezek a gyógyszerek kémiai szerkezetük alapján két csoportba sorolhatók: szteroid és nemszteroid típusú gyulladáscsökkentők.
Az őszre tolt hálózati csatlakozási lehetőség miatt idén valószínűleg egyetlen új lakossági napelemes beruházás sem fog megvalósulni visszatáplálási lehetőséggel, miközben már most nagy bajt emlegetnek a napelem telepítő szakmában, mert kezdenek elfogyni a munkák és a lakossági napelemes pályázat körül is vannak a gondok – rajzolódik ki az Index kö
Jelenleg is 16 ezer pedagógus hiányzik a magyar közoktatásból, és már több mint háromezren jelezték, hogy elhagynák a pályát, ha a kormány megfosztja őket a közalkalmazotti viszonyuktól. A szakszervezet szerint a gyerekek mindent éreznek ebből a problémából, és a Szülői Hang Közösség képviselője is úgy vélekedett: elég abszurd a helyzet.
Mi a sonka, és mi nem az? Mi a baj a kötözött sonkákkal, miért számít olyan sokat az idő, és mégis hogyan válasszunk húsvétra finom darabot? Egy szakács segít eligazodni.
A Magyar Mozi TV húsvéti műsorában minden generáció megtalálhatja a kedvére való filmet: a hazai filmtörténelem csillagai mellett országos tévépremierrel, valamint a Fluor és Diaz főszereplésével készült #Sohavégetnemérős című alkotással is készül a csatorna. Reggeltől estig magyar filmek töltik meg a március 1-jén indult Magyar Mozi TV műsorát. A
A dízelüzemű autók értékesítése éves összevetésben 19,9 százalékkal, 11 ezer 24-re csökkent, piaci részesedésük 3,8 százalékra zsugorodott a tavaly márciusi 5,6 százalékról. Márciusban 119 ezer 278 új benzinüzemű autót adtak el, ez 16,5 százalékkal több az egy évvel korábbihoz képest, a piaci részarányuk 42 százalékról 41,4 százalékra mérséklődött.
Mondjuk a bíróság nem kapkodott, több mint tizenegy évbe telt, mire a 20 milliárd forintra taksált vagyon felett diszponáló Kedves Ferenc Planet Leasing Zrt.-jének a felszámolására pont került.
A csillagászok nagyon sajátos rádiójeleket csíptek el egy 12 fényévre lévő bolygóról, amely a kozmosz távlataihoz viszonyítva szinte a közvetlen szomszédunkban van. A szignál arra utal, hogy mágneses mezeje van, a mágneses mezők pedig elengedhetetlenek egy lakható bolygó számára, mivel megvédik a rajta lévő életet a kozmikus sugárzás és a töltött r
A Credit Suisse felvásárlása nagy kihívás a UBS számára, de a bankmentés egy mérföldkő is egyben a bankszektor történetében – közölte a UBS vezetősége a bank éves közgyűlésén a Reuters tudósítása szerint.
A Wise több mint egy évtizede lépett a színre azzal az ígérettel, hogy örökre megváltoztatja a nemzetközi utalásokat, és olyan alacsonyra faragja le a pénzküldés díját, amennyire csak lehet. A cég veszélyes ellenfele lett a sokszor rejtett költségekkel működő bankoknak, és számos, az agresszív növekedést a profitablitási szempontok elé helyező fint
Egyre fontosabb szereplője a hazai iparnak az akkumlátorgyártás, és a súlya a következő években várhatóan csak tovább fog növekedni, tekintve, hogy jelentős beruházásokat látunk az ágazatban. A CATL ide tartozó debreceni fejlesztése például az ország történetének legnagyobb beruházása, bár a közvélemény oldaláról nem volt felhőtlen ennek a fogadtat
A magyar fiatalok 10,2 százalékának voltak súlyos anyagi problémái, tapasztalták meg a kirekesztést 2021-ben. A friss adatok szerint ez a negyedik legrosszabb arány Európában. Emellett a 15-29 évesek majdnem 14 százalékát fenyegette a szegénység és a kirekesztés kockázata.