Egy hétfőn készült jelentés szerint megsérülhetett egy amerikai atombomba az egyik holland légibázison egy közelmúltban történt balesetben. Az amerikai légierő európai szóvivője sem megerősíteni sem cáfolni nem tudta az esetet – derült ki.
Az eddig feldolgozott adatok alapján több mint 33 ezer ember, a tagság több mint kétharmada jelezte, hogy szabad akaratából a kamara tagja akar maradni - jelentette be rövid Facebook-videójában Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke.
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított márciusi értéke 55,3 pontra esett a februári 56,3-ról, eszerint a válaszadók az előző hónaphoz képest lassabb bővülési folyamatokról számoltak be – tájékoztatott a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság.
Szerdán a gázolaj esetében számíthatunk árváltozásra: nagykereskedelmi árak tekintetében bruttó 10 forintos árcsökkenés került ma bejelentésre, olvasható a holtankoljak.net oldalán.
A madárinfluenza vírusának jelenlétét igazolta egy pusztaszeri mulardkacsa-telepen, Csongrád-Csanád vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih); az állomány felszámolása folyamatban van, a védő- és megfigyelési körzeteket kijelölte az állategészségügyi hatóság, közölte a hivatal hétfőn honlapján.
Padlón a lakáshitelpiac és a babaváró sem állt talpra a tavaly decemberi bumm után. A személyi kölcsönök még mennek, pedig a kamatuk továbbra is az egekben van – írja a Bank360.hu.
A Celebrity Cruises hajótársaság következő Edge-osztályú hajója új, rugalmas üzemanyag-fogyasztású motort kap. Az anyacég, a Royal Caribbean Group új hajója az alternatív üzemanyag-használat egyik zászlóshajója lesz a Wärtsilä és Chantiers de L’Atlantique csoporttal való együttműködésnek köszönhetően.
“A legnagyobb nyugati cégek vezetői folyamatosan arra kérnek, menjek biztosra annak érdekében, hogy a kínai befektetők jöjjenek Magyarországra lehetőleg az ő gyáraikhoz a legközelebb” - árulta el Szijjártó Péter az AmCham Hungary mai üzleti fórumán, a résztvevők kérdésére válaszolva.
A K-Monitor megtalálta azt a szerződéslistát, melyből kiderül, a pécsi egyetemet fenntartó kuratóriumi tagsága megtartása érdekében miniszterelnöki megbízotti pozíciójából távozó ex-MSZP-s mennyit keres immár miniszterelnöki főtanácsadóként.
Biztosan te is hallottál már az opciós szerződésekről, anélkül, hogy komolyabban utánanéztél volna ennek a piacnak. Ha első ránézésre túl bonyolultnak, nehézkesnek, de főleg kockázatosnak találtad ezt a piacot, nem benned volt a hiba. Opciós szerződések a hagyományos piacokon már több, mint 40 éve léteznek, a kriptopénzek piacán pedig pár évvel eze
Orvvadászatról tartottak konferenciát az Állatorvostudományi Egyetemen, ahol a vadorzás megelőzésének és felderítésének lehetőségeit taglalták. Ez komoly fejtörést okoz a szakembereknek, mert a rapsicok az éj leple alatt, a természet végeláthatatlanságában tevékenykednek, így leleplezésük és kézre kerítésük csak kismértékben sikerül a hatóságoknak
Határozott lépéssel reagál Oroszország Finnország NATO-csatlakozására. Az orosz külügyi tárca bejelentette, hogy a balti ország keddi csatlakozása fordulópontot jelent, ezért a Kreml is megerősíti katonai jelenlétét az érintett területeken.
Nem talált vevőt amerikai, brit és írországi üzletágára az ősszel csődvédelembe menekült mozilánc-üzemeltető, a Cineworld, ezért egy új adósság-átütemezési tervvel állt elő – írja a CNBC.
Tegnap választást tartottak Finnországban, amelyen a konzervatívok győztek. Így Sanna Marin nem lesz miniszterelnök a következő ciklusban, de van mire büszkének lennie az elmúlt évekből.
A magyar tőzsde felülteljesített a nemzetközi átlaghoz képest, mind a négy hazai blue chip határozott pluszban zárta a napot, legnagyobb mértékben a Richter papírjai emelkedtek, több mint 2 százalékot.
A Kohéziós Alap segítségével az elmúlt 30 év alatt közel 179 milliárd eurót fordított az EU a gazdasági, társadalmi és területi kohézió megerősítésére.
A leendő magyar űrhajós mintegy 31 napon át hajtja végre azt a 8 tudományos kísérletet, amelyet magyar egyetemekkel közösen választottak ki a programra, és 12 magyar fejlesztésű műszert visz majd magával az állomásra - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn.
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) értékelésében, amelyet 2023. első negyedéves új gépjármű forgalomba helyezési piacáról adtak ki, az olvasható: „Természetesen figyelembe kell venni, hogy 2022 első felében aránylag gyengén teljesített a magyar piac, de mindenképpen pozitív fejlemény, hogy a használt gépjárművek kivételével az összes t
Az FTX kritovaluta-tőzsde közelmúltbeli összeomlása súlyos következményekkel járt, és megrázta az egész iparágat. Michael König, a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem vezetőképző akadémiájának (WU Executive Academy) professzora mégis úgy véli, mindez jó esélyt kínál arra, hogy a szektor végre felnőttkorba lépjen, ami szerinte már régóta szükséges. A
Az amerikai feldolgozóipari tevékenység márciusban közel hároméves mélypontra esett vissza, mivel az új megrendelések száma tovább csökkent, és a kibocsátás is visszaesett a magas kamatok miatt költséges hitelfelvétel mellett.
A madárinfluenza vírusának jelenlétét igazolta egy pusztaszeri mulardkacsa-telepen, Csongrád-Csanád vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih); az állomány felszámolása folyamatban van, a védő- és megfigyelési körzeteket kijelölte az állategészségügyi hatóság - közölte a hivatal hétfőn honlapján.
Szarvas Andi ismét szingli! A 2018-as Miss World Hungary győztesének és vőlegényének útjai 3,5 év után szétváltak, sőt már el is költözött a családi otthonukból.
Dr. Yusuke Narita, a Yale Egyetem japán közgazdászprofesszora nemrég a japán idősek tömeges öngyilkosságát javasolta megoldásként az elöregedő népességből fakadó
Ha ma lennének az országgyűlési választások, még nagyobb fölénnyel nyerne a Fidesz-KDNP pártszövetség - derült ki egy friss közvélemény-kutatásokból. A Republikon Intézet adatai szerint ugyanakkor a Fidesz-KDNP is veszített 7-800 ezer szavazót. A Nézőpont felméréséből pedig az látszik, hogy akik az összefogás pártjaitól morzsolódtak le, most a Mi h
Egy kifejezetten prémium kategóriájú mandulás belga étcsokiról adott ki figyelmeztetést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Egy tételt határérték feletti aflatoxin tartalom miatt hívnak vissza az üzletekből. Aki ilyent vett, jól teszi, ha megszabadul tőle.