Az elmúlt hetek, hónapok egyik kiemelt témája a hazánknak járó, de felfüggesztett uniós források sora, mellyel kapcsolatban ma sem kevesebb a bizonytalanság. Ám nemcsak ez lesz a témája az Mfor.hu és a Privátbankár.hu soron következő Klasszis Klub rendezvényének, ahol Ujhelyi István, az Európai Parlament képviselője lesz a vendégünk.
A törvény szerint közpénz esetében az illetékeseknek kötelessége a közvélemény pontos és gyors tájékoztatása, de hogy lehet ezt kikerülni? Erre talált egy kiváló fegyvert Fejér megye jegyzője Hadházy Ákos független képviselővel hadakozva.
Megszületett a kormányhatározat az új napelemes rendszerek tavaly elrendelt visszatáplálási tilalmának kivezetéséről. A szolgáltatók adatai alapján az Energiahivatal háromhavonta tesz javaslatot azokra a területekre, ahol a hálózat kapacitása lehetővé teszi a korlátozás feloldását. Az ígéret szerint az alkalmas helyeken már nyár végén indulhat a vi
Természetesen minden, ami egészséges. Cikkünkben a gyermekkori helyes táplálkozás szerepéről olvashat, és hasznos tippeket talál a tízórai és uzsonna összekészítéséhez.
A német könyvvizsgálói felügyelet, az APAS két évre eltiltotta az EY-t attól, hogy bizonyos vállalatoknál könyvvizsgálatot vállaljon - írja a Reuters a Handelsblatt német üzleti lap értesüléseire hivatkozva.
A jelenlegi energiapiaci helyzet gyilkos az európai versenyképességre nézve, az egyedüli megoldást az elérhető földgázforrások bővítése jelentené, a keresleti helyett a kínálati oldalra kellene koncentrálni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.
Előző hét pénteken bombaként robban a hír, hogy Tóth Andi és Marics Peti szakítottak, amit az énekesnő egy videóban erősített meg a nagyérdemű legnagyobb bánatára.
Az Ajka közelében feltárt repülőgép darabjai között feltehetőleg Sztrókay Géza szakaszvezető, a hősi halált halt repülőgép-vezető maradványait is megtalálták.
Brutálisan megugrott a MET tavalyi bevétele: egy év alatt 18,1 milliárd euróról 41,5 milliárd euróra pattant fel a 2022-es vállalati konszolidált bevétel a pénzügyi év zárásában. "Sikeresen kezeltük a példátlan piaci volatilitást" -írja pénzügyi eredményéről beszámoló közleményében a MET.
A kör alakú pályán folyamatos a motorzaj, amelyet a kemény talajon futó tömör gumiabroncsok dübörgése szakít meg. Az aschaffenburgi tesztközpont, amelyet a Linde Material Handling üzemeltet, látványos képet mutat. A pálya közepén acélkábellel rögzítve egy targonca napok óta körbe-körbe jár. Ez afféle tűzkeresztség: a targonca a fejlesztési folyamat
A Jekatyerinburgban kémkedés gyanújával őrizetbe vett amerikai újságíró elengedését követelte Antony Blinken amerikai külügyminiszter a Szergej Lavrovval vasárnap folytatott telefonos megbeszélése során - jelentette a Reuters hírügynökség hétfőn.
Javíthatja a szív- és érrendszeri egészséget, növelheti a csontsűrűséget, és csökkentheti az olyan krónikus betegségek kialakulásának kockázatát, mint az elhízás, a cukorbetegség és a szív- és érrendszeri betegségek.
A felejthetetlen közös pillanatokért következzenek hát tippjeink, melyek egytől egyik tökéletes úti célok nem csak a gazdiknak, de a négylábú kedvenceknek is.
Az Európai Beruházási Bank (EBB) és az Európai Beruházási Alap (EBA) az elmúlt évben 804 millió euró összegű (mostani árfolyamon 305 milliárd forint) új finanszírozást írt alá kiemelt magyarországi beruházások céljára.
Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn kijelentette, hogy mostantól kezdve zárva lesznek az ajtók Jeff Flake, az Egyesült Államok ankarai nagykövete előtt.
„Mi, amerikaiak sokat tanulhatunk az európaiaktól” – vallja Rod Dreher. Az amerikai konzervatív véleményvezért az ukrajnai háborúról, a kultúrharcról és a korszellemnek való ellenállás kihívásairól is kérdeztük. Azt is elárulja, kinek drukkol a 2024-es amerikai választásokon. Interjúnk!
Az 1992-es F1-es világbajnok a CART-ban is megmutatta, hogy kemény fából faragták: az Indy 500-on szó szerint szétszakadt a háta, de így is versenyzett.
Oroszország az Egyesült Államokéhoz nagyon hasonló feltételekkel tudná felfüggeszteni Magyarországgal azt a kettős adóztatást kizáró egyezményt, mely már csaknem negyed évszázada szabályozza a két ország adózási szabályait. A változtatás a gazdaságtól a kulturális szereplőkön át a munkavállalókig és a vegyes vállalatokig sokakat érintene.
A múlt héten megkapott engedély után elindítja hétfőn az UniCredit a részvény-visszavásárlási programját, amellyel a bank a saját részvényárfolyamát szeretné feljebb tornázni - írja a Reuters.
Óvatosabbak a vevők, nem hozták annyira előre a húsvéti bevásárlásokat, mint korábban, így szombattól különösen forgalmas napok várhatók az üzletekben - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (Oksz) főtitkára az MTI-nek.
A japán ramenlevesezőkben van egy kimondatlan szabály: egyél gyorsan és menj el. Az egyik étterem tulajdonosa annyira komolyan veszi ezt a szokást, hogy elkezdte lemérni, mennyi idő után kezdték meg elfogyasztani az ételt a vásárlói.
Március 30-án élő voicechat session-t tartottak az Inlock telegram csatornáján, aminek a témaköre a Vigiler platformon lévő kompenzációs egyenleg volt. Az előadás első felében összefoglalásra került, hogy mi is az a kompenzációs egyenleg, miért fontos és mikor várható annak csökkenése. Az AMA második részében pedig a kérdések lettek megválaszolva,
Tavaly jelentette be a Graphisoft Park, hogy a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalatok közül elsőként tér át az euró alapú jegyzésre, valamint az osztalékot is euróban fogja kifizetni. A tervezett januári indulást végül elhalasztották február közepére a bankoknál tapasztalt technikai problémák miatt, de úgy tűnik, hogy ez a másfél hónap is kevés
Bár a nagy gyártók és a kormányzat is folytatja a befektetéseket a félvezetőipari üzemekbe, az év eleji adatok nem festenek vidám képet a belátható jövőről.
A hideg, sarkvidéki eredetű légtömeg újabb hulláma árasztja el a Kárpát-medencét az este érkező hidegfront mögött, amely a jövő hét nagy részében alapvető alakítója lesz időjárásunknak - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.
1883-ban egy achát ásványt jegyeztek be a Természettudományi Múzeum ásványtani gyűjteményébe. Csak 175 évvel később jöttek rá, hogy egy dinoszaurusztojás.