Petteri Orpo volt pénzügyminiszter, az ellenzéki jobbközép Nemzeti Szövetség vezetője bejelentette pártja győzelmét a vasárnapi finn parlamenti választáson, az eddigi kormányfő, Sanna Marin pedig elismerte választási vereségét.
A Qms Medicosmetics a vásárlói igények figyelembe vételével idén megújítja csomagolását. Az áprilisban rajtoló új termékeket az év folyamán még több újdonság és kívül, belül is megújuló kozmetikum követi majd!
A CCN Gateway éles és teszt környezetén keresztüli nemzetközi üzenet–kommunikáció működésében karbantartás miatt 2023. április 3-án (hétfő) 20 óra és 23 óra 59 perc között rövid kiesések várhatók – hívta fel a felhasználók figyelmét honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Az egyik legnagyobb tévhit a filmtörténelemmel kapcsolatban az, hogy a színes filmek először az 1930-as években jelentek meg. Bár ez bizonyos színezési eljárásokra igaz, a filmkészítők már a mozgókép első évtizedeiben megpróbálták beépíteni a színeket az alkotásaikba. Sokan úgy gondolnak a Technicolor-eljárással készült Óz, a nagy varázsló
Nem kímélték az internetes kommentelők az Ázsia Expressz műsorvezetőjét: Ördög Nórát egy sminkmentes videója miatt érte rengeteg bírálat a napokban, most azonban a Barátok közt egykori színésznője állt ki a népszerű televíziós mellett, méghozzá egy nem is akármilyen Instagram-poszt révén.
Az OTP kezdte márciusban, de áprilistól kapcsolt nagyobb sebességre a bankszámlák díjainak emelése. Több pénzintézet elsejétől drágított a tavalyi átlagos inflációval, három nagybank pedig májustól fog ugyanennyivel. A számottevő pénzintézetek közül így már csak háromról nem tudni, emeli-e a díjait - derül ki a Bank360.hu összeállításából.
Petteri Orpo volt pénzügyminiszter, az ellenzéki jobbközép Nemzeti Szövetség vezetője bejelentette pártja győzelmét a vasárnapi finn parlamenti választáson, az eddigi kormányfő, Sanna Marin pedig elismerte választási vereségét.
Oroszország zászlaját kitűzték a bahmuti városházára – közölte hétfőn Jevgenyij Prigozsin, az orosz Wagner-zsoldoscsoport vezetője, írja a TASZSZ orosz állami hírügynökség közlése alapján az Index.hu.
Már ha igaz az Economic Innovation Group egy friss tanulmánya. A New York-i közpolitikai kutatóintézet a távmunka fiatal női munkavállalók családi életére gyakorolt hatását vizsgálta.
Miskolc belterületén, a 3-as főút Pesti úti szakaszán két autó ütközött össze. A 179-es kilométernél Miskolc irányába sávlezárás és rendőri forgalomirányítás mellett halad a forgalom. A 31-es főúton, Jászjákóhalma belterületén, egy személygépkocsi villanyoszlopnak hajtott. A 85-ös kilométernél a forgalom félpályán halad. Élénk a forgalom a Budapest
A fenntartható és biztonságos energiaellátás ma még hazánkban kevésbé ismert, de Nyugat-Európában bevált és széles körben alkalmazott eszköze a fogyasztói szabályozás. A lényege, hogy a hálózati egyensúlytalanságból fakadó energiaigényt az E.ON a szolgáltatásban részt vevő cégeknél a fogyasztás rugalmas kezelésével oldja meg. Ez a lehetőség az E.ON
Andrei Manga hónapokra eltűnt a közösségimédia-felületeiről, amíg külföldön tartózkodott. Ám a Dancing with the Stars táncművésze most visszatért, és elárulta, miért nem lehetett róla hallani.
Petteri Orpo volt pénzügyminiszter, az ellenzéki jobbközép Nemzeti Szövetség vezetője bejelentette pártja győzelmét a vasárnapi finn parlamenti választáson, az eddigi kormányfő, Sanna Marin pedig elismerte választási vereségét.
Ha bármikor is érezted már úgy, hogy ég a gyomrod, akkor jól tudod, hogy borzasztóan kellemetlen tud lenni. Éppen ezért is fontos, hogy minél előbb megoldást találj az olyan vele járó zavaró tünetek kezelésére, mint az égő érzés a mellkasodban, a szegycsontod mögött, az égő fájdalom, ami a torkod felé halad és a keserű vagy savanyú íz a szádban. Sz
Asa Hutchinson az első, aki a Donald Trump ellen kezdeményezett vádemelés óta bejelentette, hogy versenybe száll a Republikánus Párton belül az elnökjelöltségért.
Nagyszabású kampányra készül a BMW a bajor gyártó első nagyteljesítményű, hibrid crossoverének piaci bevezetésére. A “Merj önmagad lenni” szlogenre épülő üzenet egyik arca nem más, mint az elmúlt négy évtized nemzetközi divatéletének egyik legbefolyásosabb alakja, Naomi Campbell.
New York tisztviselői biztonsági intézkedésként lezárják a legfontosabb utcákat Manhattan alsó részén, amikor Donald Trump volt elnök kedden megjelenik a bíróságon, hogy vádat emeljenek ellene.
A hét első napján is folytatódik az emelkedés a tőzsdéken Európában, Amerikában azonban kisebb negatív irányú korrekcióra van kilátás a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján. Gazdasági események szempontjából igencsak eseménydús hét elé nézünk, ma reggel idehaza érkezett a magyar feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index, valamint az M
ÉS Akkor 2. Melocco Miklós volt az első interjúalanyom. Vele senkinek nincs nehéz dolga, nyomdakészen fogalmaz, minden mondata újabb és újabb izgalmakat hoz.