A napokban leszakadt – szabályosan a középen kettétört – a dobozi Varga-Hosszai főcsatornán (Holt-Fekete-Körös) átívelő híd, vagyis a kastélypark Kossuth téri bejáratánál található gyalogátkelő.
Jelentősen, 43 évről 36 évre csökkent a lakásvásárlást részben hitelfelvétel segítségével tervező vevőjelöltek átlagos életkora 2020 óta, amiben szerepet játszhat a fizetések emelkedése is. A budapesti lakások esetében átlagosan 18,5 millió forintos önerővel vágnának bele a költözésbe, míg a fővároson kívüli piacon 13,7 millió forint az átlag. Az
A két év alatt ötödik bolgár parlamenti választáson Bojko Boriszov jobboldali GERB pártja, valamint Kiril Petkov liberálisai 26-26 százalék körüli eredményt értek el az első exit pollok szerint.
Zendaya igazi példakép, aki amerre csak jár, egyszerűen mindenkit elvarázsol – és nem véletlenül. A tehetséges színésznő és stílusikon ezúttal Indiába utazott, ahová szerelme, Tom Holland is elkísérte.
Nikolay Gryazin hatalmas csatában győzte le Gus Greensmith-t és nyerte meg a Quattro River Rally a horvát Karlovas környékén, Herczig Norbert legjobb magyar versenyzőként ötödik lett.
Albrecht Ritschl gazdaságtörténész szerint teljesen félreérti a helyzetet az, aki úgy véli, a háború utáni újjáépítéshez külföldi pénzzel kell megszórni Ukrajnát; s ne is álmodjanak nyugati életszínvonalról.
Hétről hétre követjük, milyen ruhát visel Tóth Andi a Sztárban sztár adásában, és ezt úgy tesszük, hogy belesünk a kulisszák mögé, ahová a nézők általában nem látnak be. A ruhák, karakterek, melyeket a művészek viselnek, nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a showműsor izgalmas és szórakoztató legyen, ezt senki nem vitatja. Ráadásul a ruhákról mindenkine
Ritkán láthatunk olyat a Forma-1-ben, amikor egy pódium ceremónia során három világbajnok pezsgőzhet egymás társaságában. A mostani Ausztrál Nagydíjon azonban Max Verstappen, Lewis Hamilton és Fernando Alonso össze tudta hozni ezt a bravúrt. A legikonikusabb ilyen pillanat az 1993-as Spanyol Nagydíjon történt, ahol Alain Prost, Ayrton Senna és Mich
Sorozatunkban Ocskó Barbara asztrológus vezet be a téma rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin átlásd, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Legújabb cikkében arról ír, milyenek is pontosan az egyes csillagjegyek a szerelemben, és hogyan kezdjünk hozzá, ha a Kos férfi meghódítása a cél
Ritkán szólalnak meg a showműsorokban a háttérben dolgozó szakemberek, stylistok, divattervezők, pedig kétségtelen, hogy a látványt nagyban befolyásolja a munkájuk, és az, ahogyan látják a világot. Ebben a sorozatunkban, melyet a Sztárban sztár showműsor kapcsán indítottunk, szeretnénk bekukkantani veled a kulisszák mögé.
Hiába a nemzetközi népszerűség, Sanna Marin szocdem miniszterelnök nem tudott kiemelkedő eredményt elérni a finnországi parlamenti választáson. Az is megtörténhet, hogy három jobboldali és centrista párt triója válthatja a baloldali kormányt.
Hetek óta követjük a Sztárban sztár műsorát, hogy akkor se maradj le egyetlen izgalmas momentumról se - legyen szó az aktuális adás kiesőjéről és divatpillanatairól -, ha a műsort magát nem tudtad megnézni. Lássuk, mit tartogatott a hetedik show, ami egyben az évad elődöntője is volt.
Svédország villamosenergiájának több mint egynegyedét két egymást követő hónapban szélerőművekből nyerték. Egy új jelentés azonban arra figyelmeztet, hogy az ország károsanyag-kibocsátása hamarosan növekedhet.
A háború és az elhibázott brüsszeli szankciók okozta bizonytalanságok miatt a kormány úgy döntött, hogy a biztonsági gázkészlet mellett a tavaly beszerzett különleges készlet is a hazai tárolókban marad. A korábbi 1,2 milliárd helyett így összesen több mint 1,9 milliárd köbméter védett állami földgáztartalék segíti a megfelelő felkészülést az őssze
A Karinthy Színház is részt vesz az áprilisban kezdődő 10. Nemzetközi Színházi Olimpián; a teátrum Mesemondó fesztivált rendez, emellett színházi alkotóműhelyeket, a Teatro Tascabilét és a Yorick Stúdiót látja vendégül - közölte a Karinthy Színház szerdán az MTI-vel.
Új kutatások szerint az "újrahasznosított" földalatti bányák elegendő energiát tudnának tárolni ahhoz, hogy egy napig az egész Földet ellássák energiával. Jó időjárási körülmények között a szél és a napenergia gyakran több energiát termel, mint amennyit a hálózat fel tud használni. Hol lehet tehát tárolni ezt a többletenergiát?
A BMW Motorrad boxer-modelljei a világ legnépszerűbb és legkeresettebb motorkerékpárjai közé tartoznak, így sajnos a tolvajok érdeklődését is felkeltik.
Január 23-án indult a TV2 új napi sorozata, a Hazatalálsz. Farkasliget lakóinak fordulatokkal teli életét tíz héten át követhették a nézők, ám az évad március 31-én befejező epizódjához érkezett. A közönségnek hála, a széria olyan népszerűségre tett szert, ami folytatásra ösztönözte a csatornát: hamarosan érkezik a második évad. Az árvaházból indul