2023. április 1. szombat

ápr. 1
19:51
Mézmizéria: meglepő adatokat közölt az unió csalás elleni hivatala (Infostart)
Egy uniós vizsgálat szerint a piacra kerülő mézek csaknem fele hamisítvány.
ápr. 1
19:51
Már megint hol járt Madonna nyelve? Egyre botrányosabban viselkedik a sztár (Metropol)
Madonna különböző tárgyakat nyalogat.
ápr. 1
19:51
Szakértők: az EU vezetése és az állampolgárok akarata teljesen elszakadt egymástól (hirado.hu)
A Századvég külpolitikai vezető elemzője szerint a brüsszeli vezetők döntései teljes mértékben elszakadtak a polgárok elvárásaitól.
ápr. 1
19:51
Óriási baj jöhet: több mint kétezer tanár kész lemondani (ATV)
Több mint 2000 tanár jelezte máig, hogy elhagyná a pályát, ha a kormány bevezeti az új státusztörvényt. A pedagógusok bő két nap alatt az Ahang felületén írták alá az erről szóló nyilatkozatot. A Magyar Helsinki Bizottság Belügyminisztériumhoz eljuttatott részletes véleménye szerint a javasolt módosítások számos ponton sértik a pedagógusok alapvető
ápr. 1
19:54
IndyCar: Rosenqvist a pole-ban, mindhárom McLaren top 5-ös Texasban (USAracing)
Bár nem a legtökéletesebb forgatókönyv valósult meg az Arrow McLaren számára, összességében viszont mégsem lehet...
ápr. 1
19:54
Az EU-ban felmérik, mit lehet még elégetni (vg.hu)
Friss adatokra van szükség tagországok tűzifapotenciáljáról.
ápr. 1
19:54
Műholdak megfigyelése otthonról, fényes nappal? Lehetséges. (BitcoinBázis)
A sötét, éjszakai eget szemlélve a csillagok csodálása mellett érdekes lehet a (sokak szerint egyből ufóknak vélt) műholdak megfigyelése. Így
ápr. 1
19:54
IndyCar: Rosenqvist a pole-ban, mindhárom McLaren top 5-ös Texasban (Racing)
Bár nem a legtökéletesebb forgatókönyv valósult meg az Arrow McLaren számára, összességében viszont mégsem lehet...
ápr. 1
19:56
Atomfegyvereket akar Kijev az észak-koreaiak szerint (vg.hu)
Petícióban követelik az atomfegyverek beszerzését az ukránok.
ápr. 1
19:57
Kórházba került Gáspár Zsolti (Blikk)
Egy héten belül kétszer is kórházba került Gáspár Zsolti. A gazdát komoly fájdalmak gyötörték, így nem volt más választása: orvosi segítséget kellett kérnie.
ápr. 1
19:57
Megfékezték a Spanyolország északi részén pusztító erdőtüzeket (HírTV)
A kedvező időjárási körülményeknek köszönhetően szombaton sikerült megfékezni az észak-spanyolországi Asztúria és Kantábria tartományban pusztító, gyújtogatásból fakadó erdőtüzeket - közölték helyi hatóságok.
ápr. 1
20:00
Ők hárman Európa legjobban kereső labdarúgói (Magyar Nemzet)
A dobogóra csak párizsiak fértek fel.
ápr. 1
20:03
Ennivaló fotó: nem hiszed el, hol járt Rúzsa Magdi az ikreivel (Metropol)
Az énekesnő szinte sosem oszt meg fotót egyéves gyerekeiről, most mégis kivételt tett.
ápr. 1
20:03
Valóban megkérdőjelezhető az Európai Unió léte? (ATV)
A miniszterelnök szerint az egész Európai Unió létezése és értelme megkérdőjeleződik, mert feladta azt a két célt, amiért létrejött, vagyis a békét, és a jólétet. Ellenzéki politikusok erre reagálva azt mondták Orbán Viktor a "huxit" vagyis az Unióból való kilépés gondolatával játszik.
ápr. 1
20:03
Medvegyev: Meglátjuk, hogy Európa készen áll-e békefenntartók koporsóinak hosszú sorára (444.hu)
A volt orosz elnök feltehetőleg Orbán Viktor pénteki kijelentésére reagált, ahogy tette azt a Duma egy képviselője is. Orbán kijelentését ugyan semmi sem igazolta, de arra jó volt, hogy az oroszok elengedjenek néhány Nyugat-ellenes tirádát.
ápr. 1
20:03
Mégsem leszünk 11 milliárdan: a Föld népessége 2100-ra 6 milliárdra csökkenhet (Hamu és Gyémánt)
Egy új modell szerint a Föld népessége a következő évszázadban minden forgatókönyv szerint csökkenni fog, és nem érjük el az eddig prognosztizált 11 milliárd főt.
ápr. 1
20:06
A Telekom Veszprém 49-et rámolt be a városi riválisnak a férfi kézilabda NB I-ben (m4sport.hu)
A Telekom Veszprém 49–30-ra kiütötte a Fejér-B.Á.L. Veszprémet a férfi kézilabda NB I-ben, szombaton.
ápr. 1
20:06
Fotó: Rúzsa Magdi az ikrekkel ment piacra (SzMo)
Az énekesnő vicces képet posztolt a családi bevásárlásról.
ápr. 1
20:06
Húsvétváró programsorozat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeumban (Magyar Nemzet)
Az érdeklődők megismerkedhetnek a tojásírással, a karcolással, de a magrátétes díszítéssel is.
ápr. 1
20:09
Óriási örömhírt osztott meg Ördög Nóra: a családjáról van szó (Blikk)
Ördög Nóra hatalmas mosollyal az arcán osztotta meg, hogy végre nem kell tovább hiányolnia a gyermekeit és a kedvesét, hiszen ma érkeztek meg hozzá Mexikóba.
ápr. 1
20:12
Környezetterroristák gyújtották fel Spanyolország északi részén az erdőket (vg.hu)
Asztúria tartományi elnöke szerint környezetterroristák összehangolt akciójáról van szó, amely több száz halálos áldozatot is követelhetett volna.
ápr. 1
20:12
Leszakadt a plafon egy amerikai metálkoncerten, egy ember meghalt (Telex)
A Morbid Angel koncertjén több mint negyvenen megsérültek, miután a tornádó beszakította a tetőt.
ápr. 1
20:15
Ugyanaz jó az egyháznak és az államnak Semjén Zsolt szerint (Infostart)
Ez a kormányfőhelyettes szerint ráadásul Szent István óta így van Magyarországon.
ápr. 1
20:15
Komoly vádat fogalmazott meg Zelenszkijék ellen Kim Dzsong Un húga (HírTV)
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető befolyásos húga, Kim Jo Dzsong azzal vádolta meg Ukrajnát, hogy nukleáris fegyverhez akar jutni - jelentette szombaton a Kcna észak-koreai hírügynökség.
ápr. 1
20:18
Tóth Andi már fél éve is balhézhatott Marics Petivel (Ripost)
Az elején is ingatag lábakon állt Tóth Andiék kapcsolata.
ápr. 1
20:18
Meghalt egy néző a Schalke–Leverkusen meccsen (m4sport.hu)
„A futball ma háttérbe szorul” – írta közösségi oldalán a gelsenkircheni klub.
ápr. 1
20:18
Álmatlanná teheti az éjszakáid ennek a tápanyagnak a hiánya (Glamour)
Van egy nélkülözhetetlen tápanyagunk, amelynek a hiánya világszerte nagyjából több, mint 1,6 milliárd embert érint. Nem másról, mint a vasról van szó, aminek többek közt a szerveztünk fejlődésében van hatalmas szerepe. Ennek a tápanyagnak a hiánya tehát alapvetően is nagy gondot okozhat, de még ha nincsenek is egyértelműen beazonosítható tünetei, a
ápr. 1
20:18
Majdnem elsírta magát örömében az édesanya: a beteg Szofika végre kimondta a legcsodálatosabb szót (BorsOnline)
Az 5 éves kis harcos, Szofi számtalan műtéten van már túl.
ápr. 1
20:18
Megyeri Csilla: "Azt gondolom, nőnek lenni ajándék!" (Life)
Az Ázsia Expresszből és a Nyerő Párosból megismert influenszert a nők helyzetéről kérdezték.
ápr. 1
20:18
Biztonsági övet a kutyának, vagy repül! (Autószektor)
Tragikusak a rendőrségi ellenőrzések tapasztalatai: az autóban utazók több mint harmada nem csatolja be magát utazás közben, ennél is rosszabb a statisztika az állatok esetében. A vezető és valamennyi utasának szabályos szállítása nem jelent többletköltséget, mert az autókhoz alapáron járnak a biztonsági övek. Az állatok esetében viszont be kell ru
ápr. 1
20:21
Friss hírek érkeztek Ferenc Pápa állapotáról, ekkor hagyhatja el a kórházat (Blikk)
Az egyházfő alig várja, hogy ismét misét tarthasson
ápr. 1
20:21
Észak-Korea megvádolta Ukrajnát (Demokrata)
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető befolyásos húga, Kim Jo Dzsong azzal vádolta meg Ukrajnát, hogy nukleáris fegyverhez akar jutni.
ápr. 1
20:24
Keszthelyi Ritáék elvesztették a BL-döntőt (m4sport.hu)
A spanyol Sabadell nyerte a női vízilabda Bajnokok Ligáját, miután a sorozat barcelonai négyes döntőjének fináléjában 9–8-ra legyőzte a Keszthelyi Ritát is soraiban tudó Matarót.
ápr. 1
20:24
Luxus hotel épül Budapesten a Kis-Duna partján, víz feletti villákkal – nyilvános a látványterv (Spabook)
Az atlétikai világbajnokságra épülő új, óriási stadion miatt Észak-Csepel egyre gyakrabban szerepel a hírekben, viszont kevesen tudják, hogy zseniális Duna-parti résszel rendelkezik a 21. kerület kertvárosa, ahol szebbnél szebb házak…
ápr. 1
20:27
Észak-Korea "tud" Ukrajna "sötét tervéről" (Infostart)
Atomfegyverekkel kapcsolatos, de titok övezi. A diktátor húga állt elő furcsa elméletével.
ápr. 1
20:27
Semjén Zsolt: ami jó az egyháznak, az jó az országnak (hirado.hu)
Szent István-i tanulság, hogy ami jó az egyháznak, az jó az országnak, és ez fordítva is igaz – mondta Semjén Zsolt szombaton Dombóváron.
ápr. 1
20:30
Red Bull: Meglepetés a Mercedes formája, de vasárnap Alonso lesz a jobb (m4sport.hu)
Meglepte a Mercedes közelítése a Red Bull tanácsadóját a melbourne-i időmérőn, mégis úgy érzi, Fernando Alonso lesz a fő ellenfelük vasárnap.
ápr. 1
20:30
Ezt tudhatja az oroszok pusztító erejű fegyvere, a Poszeidón (vg.hu)
. A 24 méter hosszú, 1,6-2 méter átmérőjű eszköz 56, más források szerint 100 csomós sebességgel képes haladni.
ápr. 1
20:30
Szilágyi Zoltán világrekordja: lázasan, csonthártyagyulladással sem állt meg az extrém futó (SzMo)
Az elképesztő eredményt elérő extrém sportoló célja az volt, hogy bebizonyítsa, egy átlagember is képes csúcsteljesítményt elérni.
ápr. 1
20:30
Gryazin kiugrott, Greensmith az élen, Herczig 4. Horvátországban (Racing)
Három szakasszal elrajtolt a Horvát Rally Bajnokság szezonnyitója, a Karlovac Rally, melyen Herczig Norbert, Nikolay Gryazin is vezetett, de a napot Gus Greensmith zárta az élen.
ápr. 1
20:33
Tóth Andi merész öltözködésével nem volt problémája Marics Petinek (Metropol)
Extravagáns öltözékekben kápráztatta el rajongóit az énekesnő.
ápr. 1
20:39
Épp annyi tavaszi cipőm van, amennyi szükséges – az alábbi 4 darab mindennel jól mutat (Joy)
Igazi jolly joker választások, mindennel jól passzolnak.
ápr. 1
20:42
Észak-Korea azzal vádolta meg Ukrajnát, hogy nukleáris fegyverhez akar jutni (hirado.hu)
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető befolyásos húga, Kim Jo Dzsong azzal vádolta meg Ukrajnát, hogy nukleáris fegyverhez akar jutni – jelentette szombaton a KCNA észak-koreai hírügynökség.
ápr. 1
20:42
Ambros Martín: Ez a meccs élet-halál kérdés volt (m4sport.hu)
Klujber Katrin szerint időbe telik majd feldolgozni a 11 gólos vereséget.
ápr. 1
20:44
Miközben az ukránok Bucsa felszabadításának évfordulóját ünnepelték, az orosz védelmi miniszter még több muníciót ígért csapataiknak (hirado.hu)
A lőszerellátás nagymértékű fokozását ígérte a moszkvai védelmi miniszter, amikor meglátogatta az orosz haderők ukrajnai főhadiszállását.
ápr. 1
20:45
Ezt csinálja Bódi Sylvi szörfözés után – röpködtek a kommentek a modell videója mellett (Metropol)
Bódi Sylvi ajánlatot tett, sokan éltek a lehetőséggel.
ápr. 1
20:48
Nagyon kínos: három gyerekük született, majd kiderült, hogy igazából rokonok (BorsOnline)
A pár 17 év együttlét után jött rá az igazságra.
ápr. 1
20:48
Ezekkel a számokkal lehetett nyerni az ötös lottón (SzMo)
Nézd meg, hátha te is a szerencsések között vagy.
ápr. 1
20:48
Nevetséges potyagóllal indult a Tuchel-korszak a Bayern Münchennél (Magyar Nemzet)
A Dortmund óriásit égett a bajor sztárcsapat ellen, amelynek a kispadján már Lőw Zsolt is ott ült.
ápr. 1
20:51
Kijev száz új Rozsomákra tart igényt Varsótól (HírTV)
Ukrajna száz új KTO Rosomak típusú páncélozott harcjárművet rendelt Lengyelországtól - jelentette be Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szombaton a Siemianowice Slaskiében található gyártólétesítményben tett látogatása során.

Keresés