Ferenc pápa húsvéti üzenetében felszólította az orosz népet, hogy keressék az igazságok országuk ukrajnai háborújával kapcsolatban. Hatalmas gyárat épít az akkumulátoros villamosenergia-tárolók gyártásához Sanghajban a Tesla.
Alig több, mint egy hete indította el az Apple saját, eddig csak a fintech vállalatok eszköztárában helyet kapó értékesítéstámogató módszert, a BNPL-t – összefoglaló.
Szalah tizenegyest hibázott, Robertsont lekönyökölte a játékvezető egyik asszisztense, Ramsdale pedig az utolsó pillanatban óriási védésekkel mentette meg az Arsenalt.
Már az elődöntőben megismétlődik a labdarúgó Német Kupa tavalyi fináléja, ugyanis a vasárnapi sorsoláson azonos ágra került Sallai Roland Freiburgja, valamint a három magyar válogatott játékost foglalkoztató RB Leipzig.
Nagy Attilát, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia (Szja) igazgatóját választotta a következő négy évre elnökévé csütörtökön Bukarestben a Román Jégkorong Szövetség (Frhg) - közölte az Agerpres hírügynökség.
Mindenki tudja, hogy nem szép dolog megjátszani az orgazmust, mégis rengetegen csinálják. Számtalan oka lehet, a legtöbben mégis saját, illetve a másik megóvása érdekében teszik. Itt a megoldás, hogy kitörhess ebből a csapdának tűnő helyzetből!
A brit lánynak azt tanácsolta a főnöke, hogy mindegyik vevővel váltson pár szót, mert lehet, hogy mással nem is beszélnek aznap. Azonban volt, amikor így túl sok információt tudott meg ismeretlenektől.
Míg Ukrajnában a gazdaság több szektora is leállt a háború miatt, addig a turizmus újra virágzik, főleg az ország nyugati felén. Külön kiemelik azokat a hoteleket, amelyek bunkereket is biztosítanak, a város pincéiben pedig több új étterem is nyílt. A vendéglátók és a turisztikai ügynökség is bízik a jövőben – de így is érezhető, hogy a folytatódó
Visszatér az enyhe, tavaszias időjárás a jövő héten. A hőmérséklet lassan emelkedik, megszűnnek az éjszakai fagyok, és csütörtökön a déli, délkeleleti országrészben akár 21 Celisus-fok is
A Szombathely második alkalommal hódította el vasárnap a Zsíros Tibor férfi kosárlabda Magyar Kupát, mivel a budapesti fináléban 44 ponttal legyőzte a Sopront.
A harmadik helyen álló Atlético Madrid 2-1-re nyert a Rayo Vallecano vendégeként, és a La Liga 28. fordulója után már csak két pont a hátránya a Real Madrid mögött.
Több mint másfél milliárd forintos projekt részeként automatizálják a hulladékválogató rendszert Szolnokon, júniustól észak-magyarországi régiós hulladékválogató központtá válik a Tisza-parti vármegyeszékhely - közölte a szolnoki önkormányzat az Önkormányzati Sajtószolgálaton keresztül.