A húsvéti locsolkodással a gyerekek gyakran egész csinos összeget kapnak a nagyszülőktől, ismerősöktől. Ezért ez kiváló alkalom arra, hogy számlát nyissunk nekik. Így kicsiben megtanulhatják azt, amit nagyban majd egész életükben csinálniuk kell: kezelni a pénzüket.
Mostanában sokszor kérdezgetik: miért? Miért lesz egy bölcsészből természetvédő, miért jobb a gumicsizma, mint a körömcipő és miért olvasok késő este, mikor aludhatnék is? Miért van az, hogy a „magamfélék” gondolkodás nélkül lemondanak egy fontos koccintást, ha megrepedtek a tojások, és miért érdekelnek jobban az eltűnő fajok, mint a legújabb divat
A jó minőségű „alap csokoládék” elkészítése nem bonyolult feladat. A magunk alkotta csokoládék jóval olcsóbbak és akár ajándéknak is kitűnő lehet. Akár húsvétra is készíthetünk látványos, finom és egyedi csokoládét otthon a konyhánkban.
Történelmi léptékű a Szentatya látogatása, nagyon fontos, hogy minél többen ott legyünk és kiálljunk mellette – hangsúlyozta Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes a hirado.hu-nak adott interjúban.
Tavaly 26 500 magyar állampolgár vándorolt külföldre, ennél magasabb számot utoljára 2017-ben láttunk – derül ki a KSH előzetes adataiból. Ezzel megfordult a 2021-es pozitív trend, amikor többen tértek haza, mint amennyien elmentek Magyarországról. A jó hír, hogy a vándorlási különbözet így sem romlott jelentősen, mivel a korábbi éveknél lényegesen
A Korda Racing csapattulajdonosa, Korda Erik szerint ennél jobb szezonkezdetet elképzelni sem tudott volna. A Székesfehérvár Rallyn nyújtott teljesítményre lehet majd alapozni, és bízik benne, hogy Vincze Feri egyszer már képes lesz elszakadni a szinte hozzá nőtt második helytől.
Húsvétvasárnap tűzi műsorára a Duna a magyar animáció egyik legnagyobb alakja, a tavaly elhunyt Jankovics Marcell utolsó alkotását, az egész estés Toldi-adaptációját.
A munkáltató és a munkavállaló között tanulmányi szerződésben foglaltak érvényesítésével összefüggésben merült fel jogvita. A Kúria ennek kapcsán azt is megvizsgálta, hogy mely esetben értékelhető akként, hogy a tanulmányok végzésére a munkáltató kötelezte a munkavállalót, ilyenkor ugyanis a tanulmányi szerződés érvénytelen. Az ügy tanulságait az a
A csillagászok sem láttak még soha ahhoz foghatót, mint az a szupermasszív fekete lyuk, amely egy 200 000 fényév hosszú, csillagokból álló fénycsóvát húz maga után. A rendkívüli látványt a Hubble űrteleszkóp rögzítette – véletlenül.
Az Oyster Yachts több mint 20 millió tengeri mérfölddel és 100 világ körüli hajózással hosszú utat tett meg a cég 1973-as, norfolki alapítása óta. A jelenlegi flotta zászlóshajóját (egyben legnagyobb példányát), az Oyster 885-öst 2010-ben mutatták be, és az Oyster 625-össel ezek voltak az elsők, amelyeket az Oyster jellegzetes tengeri ablakaival sz
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) nyilvántartása szerint 2022 decemberében az előző évhez képest 14,2%-kal több, országszerte összesen 2147 engedélyköteles elektromos töltőberendezés állt a felhasználók rendelkezésére.
Április elsejétől (nem vicc!) a Yettel Magyarország kereskedelmi divízió egyik új igazgatójának nevezték ki Bulla Ákost. Bulla 2013-ban csatlakozott a vállalathoz. Marketing területen, értékesítési csatorna menedzserként, majd szegmens menedzserként tevékenykedett, később a számlás ügyfelek értékmenedzsmentjéért felelt osztályvezetőként. A mostani
A Lancasteri Egyetem kutatói olyan technikát fejlesztettek ki, amellyel először figyelhették meg az újratölthető akkumulátorok háromdimenziós belső szerkezetét. A Nature Communications című folyóiratban publikált kutatást az egyetem Fizika Tanszékének professzora, Oleg Kolosov vezette, együttműködve a Londoni Egyetemmel és a Nexgenna Faraday Instit
Az olasz kormány csütörtökön bejelentette, hogy különleges biztost nevez ki az aszályválság hatásainak kezelésére, valamint egy munkacsoportot állít fel, amely különböző minisztériumok vezető tisztviselőiből áll.
A négynapos hosszú hétvégére megteltek a szállodák, az apartmanok és vendégházak. A legtöbb helyen a húsvéthoz kapcsolódva programokat is szerveznek a vendégeknek.