A kínai hadsereg szombaton háromnapos hadgyakorlatba kezdett a Tajvani-szorosban, a szigetországgal fennálló feszültségek közepette, miután a tajvani elnök, Caj Jing-ven találkozott az Egyesült Államokban találkozott az amerikai képviselőház elnökével, Kevin McCarthyval.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Tavaszi természetles címmel a környezetünkben található élőlények megfigyelésére, a védelmüket segítő adatgyűjtő akcióra hívja a lakosságot - közölte az MME MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Nap mint nap hallhatjuk, mennyire fontos a kellő mennyiségű folyadékfogyasztás, ahogyan azt is, hogy a legjobb, ha ennek jelentős részét vízből visszük be. Első ránézésre az is teljesen jó opciónak tűnik, ha szénsavas vizet iszunk ilyen célból, hiszen pont olyan ártalmatlannak tűnik, mint a kis buborékok, amelyek felszállnak a pohárból. De vajon té
A spanyol Sport című lap arról számolt be, hogy Gerard Piquét megcsalta fiatal barátnője, aki miatt otthagyta Shakirát. Clara Chia Marti a focista korábbi edzőjével, Pep Guardiolával bújt ágyba.
A világ egyik legrangosabb hírlapja, a Newsweek szerkesztői idén második alkalommal szavaztak arról, hogy az elmúlt évben mely vállalatok, illetve cégvezetők tették legtöbbet az autóipar fejlődése, útkeresése, a változások meghonosítása, a sablonok feloldása érdekében. A globális autóipar legfontosabb változtatói (World’s Greatest Auto Disruptors)
Hosszú idő után posztolt újra videót, sajtóhírek szerint a felvétel sokakat megijesztett. A Naphire.hu elérte az énekesnő szerelmét, drámai hírt közölt.
A drágulás fokozatos lefékeződése után megjött az igaz árcsökkenés az ingatlanpiacon - hívja fel a figyelmet az Ingatlannet.hu. A KSH friss lakáspiaci árindexe már 2 százalékos csökkenést jelez az előző negyedévhez képest. Az árak ugyanakkor még így is 16,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.
A szlovákiai magyarság létszáma a 2021-es népszámlálás adatai szerint 420 ezer volt, ez 30 év alatt jelentős, 150 ezer fős csökkenést jelent. Ennek okait is elemzi a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Területi Statisztika című tudományos folyóiratában megjelent egyik tanulmány. Az elemzés szerint a felvidéki magyarság népességfogyásának okai sokré
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2023/14. heti, pénteki nyerőszámait. Telitalálat nem született, két külföldi játékos viszont bruttó 524 739,40 eurót nyert 5+1 találattal. A magyaroknak most nem volt szerencséje, a legmagasabb nyereményt egyetlen játékos vihette haza, de ő is "csak" nettó 1 063 205 forintot nyert.
Egy autós fedélzeti kamerája rögzítette a Közvágóhídnál, a Soroksári úti kereszteződésnél, ahol egy Lada egészen a Gubacsi útig haladt a szembejövő sávban.
A Lucasfilm bejelentette, hogy Dave Filoni (A mandalóri) és James Mangold (Logan - Farkas) fogja rendezni a két új Star Wars-filmet. Emellett Sharmeen Obaid-Chinoy készíti majd a harmadik filmet, amely a legutóbbi Star Wars-trilógiában megismert Daisy Ridley karakterére, Rey-re koncentrál.
Böjte Csaba szerint túl sokat foglalkozunk azzal, hogy harcoljunk, pedig a kereszténységnek nem a legyőzés a célja, hanem az integráció, az evangelizáció.
Nemcsak finom és egészséges ételeket kóstolhatnak, hanem azok elkészítését is megtekinthetik, akik felkeresik a Zala-völgye nyitott portáit. A rendszer működik, és egyre többen kíváncsiak a munkafolyamatokra. Ennek előnyeit a vendéglátó gazdák is élvezik, mert így eredményesebben tudják értékesíteni portékáikat.
Évszázadok óta sajátos módon ünneplik a magyarok a húsvétot. Az ünnepi menü és locsolkodás mellett nem maradhat ki a gyermekek tojáskeresgélése sem, akárcsak a gyönyörű hímes tojások festése.
Az amerikai elnök további egy évvel meghosszabbította pénteken a 2021-ben kihirdetett országos veszélyhelyzetet az Egyesült Államokban, Oroszország káros befolyásolási kísérleteire hivatkozva.
A református püspök kiemelte, hogy akkor is a megbékélés gesztusaival, az együttműködés szándékával kell a szomszéd népek felé fordulnunk, ha ott ez nem mindig talál fogadókészségre.
Mesterséges intelligencia állított ki bizonyítványt a magyar autóvezetőkről. Nem lehet meglepetés senki számára, hogy a mesterséges intelligencia hogyan vélekedik a magyar közlekedőkről: szerinte a a sofőrök többsége agresszív, ön- és közveszélyes, frusztrált és stresszes.