Nyolc év után bezárt a budapesti utcák szürreáliáját fotókon dokumentáló Trash of Pest Facebook-csoport. Ennek a nyolc évnek a fotóiból válogattunk, és az alapítójával, Szabó Dománnal beszélgetve mentünk végig a csoport történetén.
A négynapos hosszú hétvégére megteltek a szállodák, az apartmanok és vendégházak. A legtöbb helyen a húsvéthoz kapcsolódva programokat is szerveznek a vendégeknek.
Belgium az utóbbi időben az Európából a világ minden tájára postai úton küldött szintetikus kábítószerek elosztóközpontjává vált – a vámosok legnagyobb bánatára.
Sorozatunkban Ocskó Barbara asztrológus vezet be a téma rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin átlásd, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Legújabb írásában Zendaya és Tom Holland kapcsolatát idézi a numerológia és azt asztrológia segítségével.
Az olajársapka, a hatalmas költségvetési deficit híre és egy nagy nyugati cég kivonulásának pénzügyi hatása együtt pénteken egyéves mélypontra küldte a rubelt a dollárral szemben, és heti szinten 5%-os esés volt az orosz fizetőeszköznél, amire 9 hónapja nem volt példa. A rubel vesszőfutása azután kezdett kibontakozni, hogy tavaly decemberben életbe
A ChatGPT alapítója is befektetett egy ilyen vállalkozásba. Egy szakértő szerint ez lehet a legnagyobb forradalom az orvostudományban az antibiotikum óta.
Az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi-, Elemző és Módszertani Központja felhívja a figyelmet, hogy állatot nem szabad ajándékba adni. Igaz ez a nyulakra is.
Angyalföldön, a Szegedi út és Jász utca kereszteződésében történt. Kislányommal éppen leparkoltunk a kereszteződés Róbert Károly körút felőli részén és kiszálltunk az autóból. A Jász utcából egy fialatember egyenesen keresztezte a Szegedi utat autójával és ment volna tovább a Jász után. A Szegedi úttal párhuzamosan futó kerékpárúton jöttek a bicikl
Gombos Edina még évekkel ezelőtt költözött az Egyesült Államokba családjával, közösségi oldalán pedig igyekszik minél többet megmutatni a tengerentúli életükből. Ezúttal az egészségügyi rendszerről ejtett pár szót, ugyanis gerincproblémái miatt meg kellett látogatnia az orvosát.
Négy a magyar határhoz közeli településen is rendkívüli állapotot hirdettek ki Szlovákiában, miután nem tudták a hatóságok megfékezni a sárgaság agresszív terjedését.
Az örmény média szerint egy járókelő árulónak nevezte az ország parlamentjének elnökét az utcán. Erre Alen Szimonján utasította a testőreit, hogy fogják le a férfit, majd az arcába köpött - számolt be a sértett. Szimonján nem tagadta a cselekményt, de kezdetben azt mondta: a sértegető vésse a fejébe, hogy "pofátlansága" nem marad következmények nél
A Békéscsaba 0-2-ről, az ötödik játszmában mérkőzéslabdát hárítva legyőzte hazai pályán a Szent Benedek RA-t a női röplabda Extraliga elődöntőjének első, szombati összecsapásán.
Nagyszombaton elindult a 177. balatoni hajózási szezon, amelyben a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) a korábbiaknál több programhajóval és főszezoni járattal várja az utasait - hangzott el a társaság szezonnyitó sajtótájékoztatóján, a Szent Miklós hajó fedélzetén.
A Szoboszlai Dominikkel és Willi Orbánnal felálló RB Leipzg 1–0-ra nyert a Hertha BSC otthonában a német labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának szombati játéknapján.
Valószínűleg mind hallottunk már a kókuszolaj csodaerejéről legyen szó bőrünk, vagy éppen hajunk ápolásáról. De tudtad, hogy a kókuszolajat akár sminked lemosásához is használhatod?
Ezrek demonstráltak szombaton Németország-szerte a békemozgalom által szervezett hagyományos húsvéti felvonulásokon az ukrajnai háború tárgyalásos befejezését követelve.
Nagyszombaton elindult a 177. balatoni hajózási szezon, amelyben a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) a korábbiaknál több programhajóval és főszezoni járattal várja az utasait - hangzott el a társaság szezonnyitó sajtótájékoztatóján, a Szent Miklós hajó fedélzetén.
A legjobb dolgok egyszerűek, maguktól jönnek, és semmi közük a megfelelési kényszerhez, a berögzült szokásokhoz vagy a klisékhez - igen, még a hálószobában is. Férfiakat kérdeztünk róla, mit találnak izgatónak, aminek valójában nem sok köze van a szexhez.