A japán Super Formula bajnokságban győzelemmel mutatkozott be a 21 éves Liam Lawson. Újonc itt még sohasem volt képes erre. A Red Bull két Forma-2-es szezon után vitte a nálunk kevésbé ismert, de nívós távol-keleti sorozatba Lawsont, miután nem jutott neki ülés a Forma-1-ben. Ezt korábban meglépték Pierre Gasly-val, és hasonló úton jutott el a
A katonai dokumentumok olyan amerikai és NATO-tervekről szólnak, amelyek az ukrán haderő támogatásának, utánpótlásának és megerősítésének elképzeléseit részletezik.
A tudomány szerint az illatok és a szagok tudják a leginkább visszahozni az emlékeket. A húsvét és a locsolkodás pedig pont az illatokról szól, a néha már egy kicsit sok illatról is. Vannak, akiknek pont az adja a locsolkodás különlegességét, hogy estére az illatok kavalkadjában meg sem lehet maradni mellette, van aki inkább a saját parfümjével kér
Úgy tűnik, egy ideig még nem fog megfeledkezni a közvélemény Tóth Andi és Marics Peti szakításáról, ugyanis újabb és újabb hírek érkeznek a sztárokról, és arról, vajon hogyan dolgozzák fel, hogy vége a kapcsolatuknak.
Nagyszombaton elindult a 177. balatoni hajózási szezon, amelyben a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) a korábbiaknál több programhajóval és főszezoni járattal várja az utasait - hangzott el a társaság szezonnyitó sajtótájékoztatóján, a Szent Miklós hajó fedélzetén.
Az est házigazdája Ördögh Nóra műsorvezető az Audi egyik márkanagykövete volt és először Németh Balázst, a Porsche Hungária ügyvezető igazgatóját szólította a színpadra. Nem csak az Audi Q8 e-tronnak, neki is most volt a „premierje”. Két éve ügyvezető, de még nem volt alkalma bemutakozni a nagyobb nyilvánosságnak a legfontosabb partnereknek és az ü
Miközben volt barátja, Marics Peti arról beszél egy tévéműsorban, hol lehet könnyen nőket felszedni rövid távra, Tóth Andi az interneten veszekszik egy ismeretlen kommentelővel, aki a maricspeti26 nevet használja. A hozzászóló szerint az énekesnőnek meg kéne becsülnie Maricsot, mert ő mindent feláldozott, amúgy is csak hisztiről van szó, és valójáb
Új intézkedéseket vezet be és még szigorúbban ellenőrzi Magyarország az Ukrajnából a szolidaritási folyosón érkező ukrán gabonát, hogy az ténylegesen eljuthasson az eredeti célországokba - jelentette be Nagy István agrárminiszter.
Menyasszonyként legtöbben valósággal repesünk az örömtől az esküvő szervezése közben egészen addig, amíg nem kell szembenéznünk a kicsit nehezebb teendőkkel. Mint például a vendéglista összeállítása.
A védelmi tárca (Pentagon) után az amerikai igazságügyi minisztérium is vizsgálatot indított, hogy miként kerültek nyilvánosságra a védelmi minisztérium minősített, többek között az ukrajnai műveletekkel kapcsolatos dokumentumai.
A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) a korábbiaknál us több programhajóval és főszezoni járattal várja az utasait – hangzott el a társaság szezonnyitó sajtótájékoztatóján, a Szent Miklós hajó fedélzetén.
Az eurózónában átlagosan 6,9 százalékra csökkent az infláció márciusban – derül ki az Eurostat előrejelzéséből. Magyarországon ugyanakkor európai összevetésben még mindig rekordmagas a pénzromlás mértéke. Közben a húsvét jól alakul a kiskereskedők szempontjából, a szakember szerint minden esély megvan arra, hogy az élelmiszerboltok azt az értékesít
Sokan egyszerű marketingfogásnak nevezik a lépést, míg mások szerint az airdrop hatékony gazdasági élénkítés lenne. A thaiföldi miniszterelnöki posztra pályázó
Új intézkedéseket vezet be és még szigorúbban ellenőrzi Magyarország az Ukrajnából a szolidaritási folyósón érkező gabonát, hogy az ténylegesen eljuthasson az eredeti célországokba – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
A Lookonchain blokklánc elemző adatai szerint az öt legnagyobb DOGE-bálna közül kettő, több mint 121 millió dollár értékben adott el a coinból a héten lezajlott masszív árfolyamkiugrás közepette. Elon Musk, a Twitter új tulajdonosa a kutyás mémcoin lelkes támogatójaként ismert: a múltban számos alkalommal egy-egy médiaszereplés vagy tweet révén ma
A SPAR folyamatosan ellenőrzi a parkolóinak a telitettségét, az Auchan egyelőre nem gondolkodik azon, hogy a pénzt kérjen a parkolásért. A Lidl pedig csupán néhány boltjánál érezte szükségesnek, hogy fizessenek a parkoló autósok.
Új jelentést adott ki a brit védelmi minisztérium: eszerint az Ukrajna egységes energetikai rendszerének tönkretételére irányuló műveletek nagy valószínűséggel kudarcot vallottak.
Sokan szenvednek olyan tünetektől, amelyek mögött nem igazolódott szervi betegség. A panaszok jelentkezésekor természetesen indokolt az orvosi vizsgálat és a beavatkozást igénylő kórképek kizárása! Ez nem feltétlenül jelent megterhelő eljárásokat, néha egy beszélgetés és a páciens ismerete is elegendő.