2023. április 7. péntek

ápr. 7
11:24
Ezek miatt a húsvéti programok miatt érdemes felkeresni a Balatont (BorsOnline)
Érdemes ellátogatni a Balatonra!
ápr. 7
11:24
Gyöngyösi Márton szerint megható és meghitt volt a széderest (Magyar Nemzet)
A korábban zsidólistázást szorgalmazó Jobbik-elnök örül, hogy részt vehetett David Pressman amerikai nagykövet vacsoráján.
ápr. 7
11:24
Továbbra is a győri Audi a világ legnagyobb motorgyára (Autószektor)
Harminc éves a győri Audi. Felidézte a kezdetet, 1993-at Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke. A Volkswagen legendás tulajdonosát, vezérigazgatóját, majd felügyelőbizottsági elnökét Ferdinand Piëch-et idézte, aki 1993-ban azt mondta, 1994-ben napi ezer motor legyártása lesz a cél. Mesés fejlődésen mentünk keresztül -  fogalmazot
ápr. 7
11:24
A környezetkímélő termesztést segíti a Biocont (Magyar Mezőgazdaság)
Húszéves hazai és nemzetközi tapasztalat, bizonyítottan hatékony, biológiai növényvédelmi eljárások – ezt kínálja a 2003-ban alapított Biocont Magyarország Kft. A cég ma 15 munkatárssal dolgozik és piacvezető szereplő az ökológiai gazdálkodás terén. A születésnapján több újdonságot jelentettek be a Lajoskomáromban tartott sajtótájékoztatón: bővítik
ápr. 7
11:24
Gulyás Gergely: A mai magyar baloldal politikai terméke a hazaárulás (Telex)
A baloldal a töredékét sem éri a négymilliárd forintnak, állította a miniszter.
ápr. 7
11:24
Pedofil erőszaktevő volt, százméteres szikláról lökte a tengerbe orgiáinak résztvevőit Jézus gyilkosa (naphire.hu)
Néhány éve magyarul is megjelent az a könyv, amely Jézus perét és kivégzését eleveníti fel történelmi háttérrel.
ápr. 7
11:27
Több kilométeres torlódás alakult ki baleset miatt az M7-es autópályán (hirado.hu)
A sérült járművek a leállósávon vesztegelnek.
ápr. 7
11:27
A Toyota tíz új elektromosautó-modellt fejleszt ki 2026-ig (hirado.hu)
A Toyota célul tűzte ki, hogy 2030-tól csak elektromos és hibrid járműveket értékesítsen Európában.
ápr. 7
11:27
Észveszejtően dús keblek, tinilányos mosoly: az Eufória fehérneműs bombázójánál nincs kívánatosabb nő a világon (Promotions)
Sydney Sweeney folyamatosan elkápráztatja az embereket a tökéletes testével.
ápr. 7
11:27
Kína szankciókkal sújt több amerikai és tajvani szervezetet és személyt (Magyar Hírlap)
Egyre feszültebb a tajvani helyzet.
ápr. 7
11:30
Jennifer Aniston reagált a Jóbarátok sikersorozatot ért kritikára: „Jobban végig kellett volna gondolnunk." (Femcafe)
Az elmúlt időszakban érte némi kritika a Jóbarátok című sorozatot, amely 1994-től 2004-ig, 10 éven futott az Nbc csatornán, sikere azonban azóta is töretlen. A Rachel Greent alakító Jennifer Aniston reagált a sorozatot ért kritikákra.
ápr. 7
11:30
Jézus halála és feltámadása az egész világot átformálta (Magyar Nemzet)
Simicskó István, a Kdnp frakcióvezetője jelezte, hogy az ünnepet beárnyékolja a második éve dúló orosz–ukrán háború.
ápr. 7
11:30
Megtalálták a csütörtökön rejtélyesen eltűnt japán katonai helikopter néhány darabját (Telex)
Felszállás után mindössze tíz perccel tűnt el a radarról. A tízfős legénységből még senkit nem találtak meg.
ápr. 7
11:33
Jákob Zoltán meghívta luxusotthonába Kulcsár Edinát: „Énekelt nekem, nagyon erős, jó hangja van” (Blikk)
Jákob Zoltán kitálalt arról, hogy Kulcsár Edina egyszer fellépett nála sztárvendégként a luxusotthonában. A Nagy Ő azt is elmondta, mit gondol a kismama énekhangjáról.
ápr. 7
11:33
A Ferrari felülvizsgáltatja az FIA-val Sainz büntetését! (F1világ)
Carlos Sainz melbourne-i büntetésének felülvizsgálatát kérte a Ferrari Forma-1-es csapat – erősítette meg az olasz istállót irányító Fred Vasseur.
ápr. 7
11:33
Ősi szakmák végnapjai: nem kell a gyapjú és lassan nyírók sem lesznek (Agroinform)
A somogyi juhtartó gazdák szerint nincs igény a gyapjúra, még a három évvel ezelőtti is zsákokban áll.
ápr. 7
11:33
A Magyar Postánál az utóbbi évek legnagyobb felmondási hulláma zajlik (ATV)
A dolgozók nincsenek megelégedve a munkabérekkel.
ápr. 7
11:33
Unokáival látogatott el a felcsúti pékségbe Orbán Viktor (Magyar Hírlap)
Kalácsért ment a miniszterelnök.
ápr. 7
11:36
Kína előbb figyelmeztetett, most pedig büntetett (vg.hu)
Az üzenet egyértelmű: a pekingi kormány és nép soha nem fogja engedni, hogy bárki megkérdőjelezze az egy Kína elvet.
ápr. 7
11:36
9+1 híres férfi, akik inkább a kutyáikkal mutatkoznak, mint barátnőikkel (Joy)
Madarat tolláról, sztárpasit kutyájáról? Némelyik színész elszakíthatatlan négylábú kedvencétől, így a lesifotósok is csak velük tudnak közös képet készíteni, míg a titkos szerelmi életükről már kevésbé.
ápr. 7
11:36
Manfred Weber felelhet az Európai Néppárt korrupciós ügyéért (Magyar Nemzet)
A pártcsalád vezetője hátrányba kerülhet az Európai Bizottság elnöki székéért folytatott versenyben.
ápr. 7
11:39
Házi őrizetbe került át Pier Antonio Panzeri (HírTV)
A tavaly decemberben letartóztatott politikus vádalkut kötött a nyomozókkal, egyéves börtönbüntetésben sikerült megállapodnia
ápr. 7
11:39
Ezt jelentette be Nagy István a támogatásokról (Agroinform)
Rekordösszegű kifizetések történtek az agráriumban.
ápr. 7
11:39
Rekordösszegű kifizetések történtek az agráriumban (Magyar Hírlap)
A termelők likviditását igyekeznek megőrizni.
ápr. 7
11:42
Valkusz Milán: Nem én érdemlem meg az első helyet a Sztárban sztárban (SzMo)
Az énekes azt is elmondta, miért omlott össze a legutóbbi adás végén.
ápr. 7
11:42
Orbán Viktort unokáival vették videóra - különleges helyen jártak (naphire.hu)
A miniszterelnök cukiságbombát robbantott Facebook-oldalán: Johannával és Fülöppel útra keltek, hogy húsvéti kenyeret és kalácsot vegyenek.
ápr. 7
11:45
Újabb támogatásokról döntött a Pro Filii Alapítvány (hirado.hu)
A Pro Filii Alapítvány támogatja számos ritka betegséggel élő és mozgássérült gyermek gyógyítását, fejlesztését, valamint életkörülményeinek javítását.
ápr. 7
11:45
Fentaniltúladagolásban halt meg Coolio (444.hu)
„Been spendin' most their lives, livin' in the gangsta's paradise”
ápr. 7
11:45
Jézus Krisztus, a mítoszhős, a hatalom, ami a káoszból rendet csinál – Jordan Peterson gondolatai nagypéntekre (Mandiner)
A mitikus narratívák morált és viselkedésmintát közvetítenek, értelmet adnak a világnak. Jézus Krisztus a mitikus hős, aki alászállt a poklokra és kiállta a próbákat? A kanadai sztárpszichológus gondolatai következnek nagypéntek napján.
ápr. 7
11:48
Kevésbé pörög a lakáspiac (TőzsdeFórum)
Fokozódott a lakáspiac lassulása tavaly év végére, ezt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összevont lakáspiaci árindexe is megerősíti. Ezt közölte az OTP Ingatlanpont a KSH adatai alapján. Rámutattak, hogy a KSH lakáspiaci árindexe hosszú idő után először 2022 utolsó negyedévében csökkent. A július-szeptemberi 261,4 százalékos csúcstól elmaradva
ápr. 7
11:48
Ördög Nóra ruháival segíthetsz beteg gyerekeken (Ripost)
Ha csak néhány ruhadarab erejéig is, de most te is Ördög Nóra bőrében érezheted magad.
ápr. 7
11:48
Hamarosan betilthatják a műanyag nedves törlőkendőket az Egyesült Királyságban (NRGreport)
Az Egyesült Királyság be akarja tiltani a műanyag nedves törlőkendőket, amelyek eltömítik az ország csatornáit. A kormány a vízszennyezés elleni küzdelemre irányuló terv keretében nyilvános konzultációt indít arról, hogy megszabaduljanak-e a műanyag törlőkendőtől. Néhány kiskereskedő, például a Tesco és a Boots egészségügyi és szépségápolási vállal
ápr. 7
11:48
Novák Katalin: „Benn csönd, de künn az éj zsoltárba kezd” (Magyar Nemzet)
Reményik Sándor verséből idézett nagypénteki bejegyzésében a köztársasági elnök.
ápr. 7
11:48
Orbán az unokáival ment a felcsúti pékségbe, készülnek a húsvétra (Telex)
A kalácsot meg is kóstolták.
ápr. 7
11:48
Ősi várromok az egykori kráter peremén: a börzsönyi Kis-Kaldera-kör (Telex)
A 600-700 méter magasan hullámvasutazó gerinctúrán csak úgy sorjáznak a hegység háborítatlan belsejére néző, impozáns panorámapontok. Enyhe zihálás, madárcsicsergés, csaknem egy kilométeres szintkülönbség.
ápr. 7
11:50
Erősödtek az indexek az ázsiai piacokon (TőzsdeFórum)
Erősödéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, és pluszban álltak a még nyitva tartó piacok is. A térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 0,11 százalékos emelkedéssel, 27 502 ponton zárt. A részvények szélesebb körét összefogó Topix index 0,26 százalékkal nőtt. A már szintén bezárt tajpeji tőzsde irányadó mutatója 0,16 száza
ápr. 7
11:50
Izrael rakétacsapással válaszolt a libanoni támadásokra (Magyar Nemzet)
Benjámin Netanjahu kijelentette, hogy az ország ellenségei megfizetnek minden agresszióért.
ápr. 7
11:51
Megvalósult Nagy Márton álma: alacsony bérekkel harcolnak az infláció ellen az állami cégek (Menedzsment Fórum)
Csak álom maradt az inflációkövető béremelés az állami vállalatoknál. A munkavállalók aligha örülnek, hogy a csökkenő fogyasztás elvileg letörheti a pénzromlás ütemét.
ápr. 7
11:51
Hatalmas feladat előtt áll az Orbán-kormány (Portfolio)
Elérhetőnek tűnik az idei költségvetési hiánycél, ám a 2024-es büdzsére ez már nem igaz: az eredeti 2,5%-os GDP-arányos deficitcél tartása érdekében a kormány érdemi költségvetési kiigazításokra kényszerülhet - így lehet összefoglalni a Portfolio és a piaci elemzők költségvetési helyzetértékelését. Mindez azért is kifejezetten érdekes, mivel a korm
ápr. 7
11:51
Soha nem látott videó került elő Orbán Viktorról (ATV)
A miniszterelnök húsvéti bevásárlást tartott, ahova két unokája is elkísérte.
ápr. 7
11:51
Rangadók hétvégéje magyar érdekeltségekkel (Magyar Hírlap)
Az RB Leipzig a sérült Gulácsi Péter nélkül, ám Szoboszlai Dominikkal és a Dortmund elleni kupanegyeddöntőben betaláló Willi Orbánnal készül a Hertha ellen.
ápr. 7
11:51
Gulyás Gergely: Magyarországon a baloldali ellenzék által kínált politikai termék ma a hazaárulás (Mandiner)
A miniszter szerint a helyreállítási alap tervét már jóváhagyta az EU, ezért most már az a cél, hogy a pénzek is megérkezzenek.
ápr. 7
11:52
Óriások színpadán – Amerika harca a szaúdi olajért (TőzsdeFórum)
Nem volt mindig ekkora feszültség a két ország vezetői közt. Bizalommal kezdődött kapcsolatuk hét évtizeddel ezelőtt, amikor szoros szövetséget hoztak létre. Az Egyesült Államokat és Szaúd-Arábiát, az emberi jogok és az arab-izraeli konfliktus különbségei ellenére az olaj nagyon közel hozta egymáshoz. Az Egyesült Államok védelmet biztosított a szaú
ápr. 7
11:52
Rock and roll-mozi – nem csak idősebbeknek (Magyar Nemzet)
Háttérinformációk, kulisszatitkok Klacsán Gábor új filmjéről.
ápr. 7
11:54
Sainz büntetésének felülvizsgálását kéri a Ferrari (m4sport.hu)
A csapatnak szemet szúrt, hogy más elbírálásban részesült Gasly és Ocon valamint Sargeant és De Vries ügye.
ápr. 7
11:54
Hihetetlen képet készített az Uránuszról a Nasa űrtávcsöve (SzMo)
A James Webb űrteleszkópnak a bolygó 13 gyűrűjéből 11-et sikerült megörökítenie.
ápr. 7
11:54
Hó után eső esik nagypénteken, szombaton fagyos időre ébredhetünk (SzMo)
Szombaton már csak elsősorban északkeleten és a hegyekben eshet hó és havas eső, vasárnap pedig csak elszórtan lehet zápor.
ápr. 7
11:54
Egységes kérelem: már megismerhetők a kapcsolódó jogszabályok (Agrofórum)
Az új Közös Agrárpolitika (Kap) támogatási időszaka 2023. január 1-jén elindult. Az új szabályok lényeges szakmai tartalmát a gazdálkodók az elmúlt hónapokban kiadványokból és tájékoztató fórumokon már megismerhették. A részletszabályokat tartalmazó végrehajtási rendeletek a társadalmi egyeztetést követően válnak véglegessé.
ápr. 7
11:54
Több kilométeres dugó alakult ki az M7-esen és az M3-ason is (Magyar Nemzet)
A sérült járművek a leállósávon vesztegelnek, a forgalmat nem akadályozzák, de komoly torlódás alakult ki.
ápr. 7
11:54
Videó: Termobárikus bombákat szórnak Bahmutra az oroszok (Helló Magyar)
Egy interneten terjedő videófelvételen látható, amint orosz TOS-1 termobárikus rakéták zuhannak le Bahmut központjában.

Keresés