Európának fel kell készülnie arra, hogy Amerika újra egy izolacionista elnököt választ jövőre. A megoldás Franciaország felől érkezhet, amely mint atomhatalom, teljes mértékben elkötelezett európai szövetségesei mellett. Káncz Csaba jegyzete.
A Fehér Lótusz harmadik évada is követi a bevett formulát: a főszereplők egy új helyszínen – várhatóan Thaiföldön – lesznek a vendégei egy luxusszállodának.
Nyugodt szívvel kijelenthető, hogy az idei Forma-1-es szezon egyik legnagyobb meglepetés csapata az Aston Martin. A Zöldek eddig valosággal taroltak Fernando Alonso vezérletével, aki az eddig mind a 3 futamon dobogóra tudott állni. A kétszeres spanyol világbajnok az AMR23 volánja mögött versenyről versenyre képes a Mercedesekkel és a Ferrarikkal ha
Szijjártó Péter Tbilis-ben, az úgynevezett Zöld Energia-folyosóval foglalkozó ülésen hangsúlyozta: hazánk azt szeretné, ha mihamarabb megépülne a Fekete-tenger alatti vezeték Georgia és Románia között.
Havonta akár 100 ezer forintnál is többet spórolhat egy vonattal közlekedő, Pest vármegyében élő, ingázó család a május 1-jétől elérhető vármegyebérlettel - közölte Tarnai Richárd főispán csütörtökön az MTI-vel.
A kamara célja az egyre elterjedtebb alternatív járműhajtás megismertetése, az ilyen technológiával szerelt járművek szerelésére, javítására, szervizelésére, valamint a diagnosztikai feladatokra vonatkozó ismeretek, tudás átadása és bővítése. Ez mellett a képzés tárgyát képezik az új járműhajtási technikák és azok szerelésével, javításával, szerviz
Magyarország érdekelt a dél-kaukázusi zöld villamos energia jövőbeli importjában, ezért szeretné, ha minél előbb megépülne az ezt lehetővé tevő, Fekete-tenger alatti vezeték Grúzia és Románia között - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Tbilisziben.
Számos üzlet a húsvéti időszak előtt kiemelkedő mértékben csökkentette az ünnepekhez kapcsolódó termékek árát. Mindez nem is csoda, a fogyasztás jelentősen csökkent az elmúlt egy évben, így az áruházláncok egymásra licitálva próbálják magukhoz csábítani a vásárlókat. Ha az ember ügyesen vásárol viszonylag szép összeget tud megspórolni az ünnepi bev
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Mkik) a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (Nak) együttműködve szervezi meg a Szakma Sztár Fesztivált a Hungexpo területén, 2023. április 24-26. között. A 16. alkalommal megtartott eseményen 78 szakmával – melyek közül 21 az agráriumhoz köthető – ismerkedhetnek meg a látogatók.
Azután, hogy a libanoni Hezbollah terrorszervezet bejelentette, mindenben támogatja a palesztin csoportokat a jeruzsálemi al-Aksza mecsetnél történt összecsapások után.
Aki igazán rajong a jó regényekért, a történetmesélésért és a költészetért, az szereti körülvenni magát ezekhez kapcsolódó kiegészítőkkel. A magyar költészet napja kapcsán utánajártunk, mivel érdemes kedveskedni egy irodalomrajongónak.
A Mol fizetni fog az ukránoknak az orosz kőolaj Barátság-vezeték ukrajnai szakaszán történő tranzitjáért, hogy továbbra is folytatódjon az ellátás, ráadásul a korábbi tranzitdíj kétszeresét – írta a Reuters az ügyet ismerő források hivatkozva.
Az ERC idei harmadik versenye a Lengyel Rally lesz, melynek programjába több új szakasz is bekerült. A versenyen 16 szakasz és 182.06 km versenytáv vár a mezőnyre.
Az Eurostat adatai szerint az Európai Unió tagországai 2,3-2,4 millió tonna salátát termesztenek évenként. Spanyolország 1 millió tonnával az unió vezető salátatermelője. Szakértők szerint az ottani hideg február, valamint a Hollandiában megemelkedett energiaköltségek miatt csökkenhet a saláta kínálata az idén.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra számít, hogy a globális gazdasági növekedés 3 százalék alatti lesz az idén, és a következő öt évben 3 százalék körül marad - mondta Krisztalina Georgieva, az IMF ügyvezető igazgatója csütörtökön Washingtonban az IMF és a Világbank április 10-16. között tartandó közös tavaszi ülésszaka előtt.
Hat különböző, az HBO Max streamingszolgáltatáson elérhető filmmel kapcsolatban tárt fel jogsértést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A filmek helytelen besorolásán túl a korhatárjelölés sem volt megfelelően feltüntetve a műsorkínálatot tartalmazó felületen. A testület ezenkívül a Moziverzum elnevezésű televíziócsatornán vetített
Visszatér az angol élvonalban szereplő Chelsea-hez Frank Lampard, a klub korábbi legendás játékosa, aki a szezon végéig veszi át az együttes irányítását.
A hajléktalanoknál végzett szokásos február 3-ai országos felmérés szerint az abban részt vevő több mint hétezer ember válaszából az derült ki, hogy a lehetőségeik a legelemibb emberi szükségletek kielégítésére szűkültek, minden ötödik hajléktalan ember éhezik, valamint csökkent a hajléktalan helyzetből kilépés lehetősége is.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra számít, hogy a globális gazdasági növekedés 3 százalék alatti lesz az idén, és a következő öt évben 3 százalék körül marad – mondta Krisztalina Georgieva, az IMF ügyvezető igazgatója Washingtonban az IMF és a Világbank április 10-16. között tartandó közös tavaszi ülésszaka előtt.
A budapesti mérnökök egy önvezető járművek tesztelését támogató rendszert fejlesztenek más vállalatoknál dolgozó magyar szakemberekkel együttműködésben.
Duplán lepődtünk meg a mai napon! Egyrészt hatalmasat, 10,1 százalékkal esett a kiskereskedelmi forgalom februárban év per év alapon, másrészt a külkereskedelem, 513 millió eurós többletet mutatott. Amúgy külkereskedelmi többletre közel két éve, 2021 júniusa óta, nem volt példa a magyar gazdaságban.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.