A mai napig edz, de a súlypontok átalakultak várandóssága során, ugyanakkor az élsporttól nem vesz búcsút Hosszú Katinka. A háromszoros olimpiai bajnok úszó az MTI-nek nyilatkozott az Egyesült Államokban, ahol az elmúlt napokban több helyszínen is bemutatták az életéről készült dokumentumfilmet.
Az ügyészség indítványa szerint a lehallgatásra azért volt szükség, mert Czine Ágnes gyerekei bizalmas viszonyban voltak a korrupcióval vádolt Schadl Györggyel és feleségével.
Az európai légiközlekedés sztrájkokkal és járattörlésekkel járó húsvéti utazási zavarokra készül. Próbálják megakadályozni, hogy megismétlődjön a tavalyi nyári káosz, de így is biztos, hogy lesznek problémák.
Rick Rubin amerikai lemezproducer, aki a Time magazin „A világ száz legbefolyásosabb embere” listáján is szerepelt. A kreatív folyamat című könyvében arról gondolkodik, hogyan lehet alkotó módon élni, és a szokásostól eltérően viszonyulni a világhoz. Akár művészek vagyunk, akár nem, kreativitásra szükségünk van. Ez a könyv egy kreatív elme bölcsess
Nagy bulit csaptak a Real Madrid játékosai a Camp Nou öltözőjében, miután 4–0-ra megverték a Barcelonát a spanyol Király-kupa elődöntőjének visszavágóján, így 4–1-es összesítéssel bejutottak a fináléba. A fővárosi együttesnek az Osasuna elleni lesz a 40. fináléja a sorozat történetében. A kupadöntőt május 6-án rendezik Sevillában.
Köztudott, asztaliteniszben az egész világot elárasztják a honosított kínaiak. A szlovákoknak az a Wang Yang „jutott”, aki káprázatosan lezser megoldásairól híres. Például az itt bemutatott poén, amit rövid idő alatt már 89 ezren láttak.
2023. februárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 10,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A várt mérséklődés helyett gyorsult márciusban a kínai szolgáltatóipar teljesítményének növekedési üteme a Caixin beszerzésimenedzser-index (BMI) alakulása alapján.
A négynapos húsvéti hétvégén a TV2 Csoport kábelcsatornái színes filmkínálattal várják a képernyők elé a nézőket. Mindenki megtalálhatja a kedvenc műfaját, a kínálatban családi mozik, klasszikus kalandfilmek, vígjátékok és romantikus történetek is színesítik az ünnepi kínálatot. A Moziverzum a Jégkorszak és az Indiana Jones filmek rajongóinak kínál
Óriási vágyakkal és célokkal vágott neki a Ferrari a 2023-as Forma-1-es szezonnak, azonban az első 3 versenyen szerzett 26 pontjuk a legrosszabb évkezdésük volt az új pontszámítás 2010-es bevezetése óta. Az SF23 bemutatás során Carlos Sainz és Charles Leclerc is abban bízott, hogy olasz istállónak sikerült a korábbi előd, az F1-75 hibáit orvosolni
A következő gázévben kijelölés alapján az MVM Csoport biztosíthatja minden hazai távhőtermelő számára a működésükhöz szükséges földgázt. Az Energiaügyi Minisztérium korábbi intézkedése nyomán a gázalapú szolgáltatóknál januártól lényegében megfeleződtek az intézmények távhődíjai.
2021 decemberében lépett hivatalba az Olaf Scholz szociáldemokrata kancellár vezette hárompárti német kormány. Másfél év sem telt el, a felmérések mégis arról tanúskodnak, hogy a németek többségének elege van a koalícióból.
Elmúltak már azok az idők, amikor szakemberek tucatjai várták izgatottan a telefoncsörgést, hátha munkát ajánl valaki számukra. Hatalmasat fordult a világ, ma a cégek vezetői azok, akik mindent megadnának olyan kollégákért, akik erősítenék a csapatot mind szakmai, mind pedig emberi értelemben. És ez ma nehezebb, mint korábban bármikor.
A kínai kormány befogadta a Morgan Stanley határidős ügyletekkel foglalkozó vállalat létrehozására vonatkozó kérelmét, így ez lehet a második bank, amely ilyen típusú céggel rendelkezik Kínában – derül ki a Morgan Stanley közleményéből.
Egyre kevésbé tudnak a fiatalok pénzt félretenni: az idei első negyedévben alig 50 százalékuknak volt tartaléka, szemben az előző negyedéveket jellemző 56-60 százalékos aránnyal – derül ki a K&H ifjúsági indexéhez készült, a 19-29 éves fiatalok pénzügyi helyzetét vizsgáló felmérésből. A megtakarítással rendelkező fiatalok közül tízből négy mindössz
A KSH legfrissebb adatai szerint 2023 februárjában több mint 10 százalékkal zuhant a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon az előző év februárjához képest. Ez jóval nagyobb visszaesés, mint amit januárban láthattunk.
A remek eredmények bizonyítják, hogy az Opus négy alappillérének számító iparágak válságállók – mondta a Világgazdaságnak Vida József, az Opus igazgatóságának elnöke. A holding a diverzifikált portfólión alapuló üzletstratégiában hisz, újabb akvizíciókat nem terveznek, osztalékra a gazdasági helyzet konszolidációjáig várni kell.
Eltűntként keresi albérlőjét egy valkói család. Görömbölyi Zoltán azután ment el otthonról, hogy az őt családtagként kezelő főbérlő édesanyja elhunyt. A 44 éves férfi fogadott szerettei a legrosszabbtól tartanak.
Az ukrán-magyar határszakaszon 5441-en léptek be Magyarországra szerdán, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4041-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-t.
Elérte a mindenkori TOP 5-öt az ötös lottó mostani főnyereménye. Egyedüli nyertes eddig csak négy alkalommal vitt haza 4 milliárd forintnál nagyobb összeget Magyarország legismertebb lottójátékán. Vajon az elmúlt 66 évben leggyakrabban kihúzott számok közül hány szerepel majd a szombati sorsoláson?
Egyelőre nem gondolkodik világbajnoki címben a múlt hétvégi Ausztrál Nagydíjon idei második kiesését elszenvedő Charles Leclerc. A Ferrari versenyzője szeretne végre valahára mindenféle probléma nélkül célba érni egy futamot.
Hiába erősödik rendületlenül a forint, csökkennek az árak, a magyar benzin és gázolaj literenkénti ára továbbra is az európai középmezőnyben található - írja a Világgazdaság.
Jön a nyugati álom? Vagy visszatér Medvegyev? Esetleg a Wagner-vezér csap oda? És mi lesz az országból: szétesik, ahogy a Nyugat szeretné? Jó lesz az nekünk? Végigvettük az esélyeket Demkó Attilával!
Sorozatban a harmadik hónapja esik vissza a kiskereskedelmi üzletek forgalma. A gyengélkedés alól nincs kivétel, legyen szó élelmiszerről, benzinről vagy e-kereskedelemről.