Februárban az előzetes adatok szerint az ipari termelés volumene 0,3%-kal meghaladta a januárit. A kis mértékű javulás nem sokat javít a szektor gyenge évkezdetén, a teljesítmény 4,6%-kal marad el az egy évvel korábbitól.
F1-es tesztet készít elő Mick Schumacher számára a Mercedes csapata – árulta el Toto Wolff. Egyetért azokkal, akik szerint az apja jelenlétében nem futhatott volna zátonyra Mick pályafutása.
Vádat emelt az ügyészség egy 25 éves férfi ellen, aki az elmúlt év nyarán egyik éjszaka felgyújtotta a felújítás alatt álló, műemléknek minősülő kisvárdai várat.
Április első hetére visszatért a télies, hideg és szeles időjárás. A nappali hőmérséklet csak ritkán érte el a 10 C0-ot, éjszakánként pedig többször is fagyott. Eső csak kevés esett, pedig már márciusban is az sokévi átlag alatt hullott a csapadék. A fagyos éjszakák nem kedveznek a gyümölcstermő növényeknek, ugyanis többségük virágzik vagy virágzás
Az orosz elnök szokásairól, családjáról és egészségi állapotáról is beszélt a Dossier Center oknyomozó oldalnak adott interjújában egy volt beosztottja, aki még 2022 októberében szökött Nyugatra. Gleb Karakulov az orosz különleges szolgálatok legmagasabb rangú tagja volt, akinek az ország modern kori történetében sikerült disszidálnia.
A Forma-1-es Magyar Nagydíj szervezői már egy éve elkezdtek a jelenlegi szerződés meghosszabbításáról egyeztetni a királykategória vezetőségével, hamarosan pedig alá is írhatják az új megállapodást – erről beszélt Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója kedden.
Újra őrizetbe vettek egy csalás miatt korábban elítélt férfit, aki rendőrnek adta ki magát, hogy megtévessze áldozatait - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
Majdnem kétszer több felszámolási eljárás indult magyarországi székhelyű vállalatokkal szemben 2022-ben, mint egy évvel korábban – derül ki a világ egyik legnagyobb hitelbiztosítója, a Coface elemzéséből. Továbbra is az építőipar számít a legrizikósabb szektornak, a legstabilabb pedig az agrárium. A bizonytalanabbá váló tavalyi gazdasági helyzete
Hajdú Péter a napokban kijelentette, hogy a jövőben felhagy a tévézéssel és kizárólag az online tartalomgyártással szeretne foglalkozni. Most elárulta, mennyit keres a Youtube-ra feltöltött adásaival havonta.
A Belügyminisztérium által készített tervezet szerint a pedagógusoknak, intézményvezetőknek minden évben át kell majd esniük egy belső értékelési folyamaton. Ennek a tesztelését kezdték most meg több tucat intézmény bevonásával.
Az előző évi 2,7 milliárddal szemben tavaly 1,8 milliárd forint volt a Magyar Bankholding csoporthoz tartozó Takarék Jelzálogbank nyeresége. A visszaesést jórészt a 616 millió forintos extraprofitadó és a 226 milliós bankadó(növekmény) magyarázza, miközben a bank bevételei, valamint refinanszírozott hitel- és jelzáloglevél-állománya egyaránt kétszá
A kiképzési repülések elsődleges célja a pilóták képzettségének fenntartása a légtérvédelem folyamatos biztosítása érdekében. A repülések során Csongrád, Szentes, Hódmezővásárhely, Orosháza, Kondoros, Kunszentmárton, Dunaföldvár, Paks, Kalocsa, Jánoshalma, Kiskunhalas, valamint Kiskőrös települések térségében a megszokottól eltérő, fokozott hanghat
618 koronavírussal fertőzöttet igazoltak múlt héten Magyarországon, 8-an haltak meg a koronavírus okozta betegségben - közölte a múlt heti összesített adatokat ismertetve a Koronavírus Sajtóközpont szerdán az MTI-vel.
Az idén februárban az ipari termelés volumene 4,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Észak-Koreában 22 éve először ült össze ismét az újságírók szakszervezete a héten, a gyűlésen felszólították a tagokat, legyenek a kormányzó Koreai Munkapárt elkötelezett szóvivői – derült ki a KCNA észak-koreai hírügynökség szerdai bejelentéséből.
Az ipari megrendelések november óta jelentősen emelkedtek, ami javítja a német ipar kilátásait. Az USA lassulása és a közelmúltbeli pénzügyi zavarok hosszabb távú következményei, valamint a monetáris politika szigorításának szélesebb körű hatása azonban még ronthatja a kilátásokat - hívja fel a figyelmet az ING vezető elemzője.
Németország követheti Olaszország példáját, és adatbiztonsági okokra hivatkozva betilthatja a ChatGPT-t. Az olaszok múlt hét pénteken indítottak vizsgálatot a chatbot működésével kapcsolatban, és annak idejére be is tiltották a mesterséges intelligencia alapú alkalmazás használatát az országban. Ezzel kapcsolatban Ulrich Kelber német adatvédelmi bi