Az OpenAi nevű fejlesztőcég a közeljövőben előrukkolhat a jelenlegi chatbotjukat működtető nyelvi modell modernebb változatával, mely már elérheti az úgynevezett mesterséges általános intelligencia szintjét. Szinte csak másodperceink vannak hátra a vállalat által bejelentett dátumig.
Vegyesen zártak tegnap az amerikai tőzsdék, miután az olajkartell váratlan kitermelés-csökkentése után kilőttek tegnap az olajárak, ami potenciálisan fenyegést jelenthet a jegybankok infláció elleni küzdelmére. Ezek után az ázsiai tőzsdéken sem látszott ma reggel egyértelmű irány, főleg a technológiai részvények gyengélkedtek a keleti börzéken. Ehh
Az euróval és a dollárral szemben erősödött, a svájci frankkal szemben minimálisan gyengült a forint kedd reggelre a hétfő esti jegyzésekkel összevetve a bankközi devizapiacon.
Nyáron indítják el a közelmúltban bedőlt Signature Bank mintegy 60 milliárd dollár értékű portfóliójának értékesítési folyamatát – jelentette be az amerikai betétbiztosító (FDIC) hétfőn.
A felsőoktatásban dolgozók szerint a közszolgálati jogviszony elvételével a maradék előnyök végső felszámolása zajlik, amit a távoli jövőbe vetített béremelés ígérete semmilyen tekintetben nem ellensúlyoz.
Egy éve folyamatosan gyűlnek az adatok a történelem valószínűleg legjobban dokumentált háborújáról. Térképen és grafikonokon mutatjuk meg a támadások típusait és megoszlását.
Első alkalommal rendezzük meg a Sustainable Tech elnevezésű konferenciánkat, ami a fenntarthatóságon belül célzottan a technológia és klímasemlegesség közös pályájával foglalkozik. Olyan témákkal találkozhatnak a résztvevők, mint a tech-optimizmus, ami túlzott bizadalmat adhat a szereplők számára, hogy attitűdváltás nélkül is elérhetjük a 20-30 éve
Nagyon sok pluszkiadást jelentett a földgázbeszerzés és a kamatok emelkedése. A legtöbb pluszbevétel az áfánál és az szja-nál alakult ki - derül ki a KSH friss, 2022-es adataiból.
Az Eltűnt és Kizsákmányolt Gyermekek Nemzeti Központja jelezte, hogy egy magyarországi felhasználó saját internetes tárhelyére gyermekpornográf tartalmú felvételeket töltött fel.
Vajon mi történik akkor, ha a milliomosság vált asszony azt álmondja, hogy megcsalja őt a férje? A Francia Riviéra a helyszíne a Thália Színház Álmomban megcsaltál című vígjátékának – egy gondtalan boldogságban élő házaspár életébe csöppenünk bele. Angéle (Gubás Gabi), első férje után milliomossá vált, rendkívül vonzó nő és Marc (Csőre Gáb
Az első félévi gépjárműadót véletlenül a cégautóadó-számlaszámra utalta az adózó. Az összegből és dátumból (kiküldött NAV-értesítés után) látható, hogy a gépjárműadó utalása volt a cél. Az összeg megegyezik a I. félévi gépjárműadóval. Ebben az esetben le lehet-e vonni a cégautóadóból? – kérdezte olvasónk, hangsúlyozva, hogy nem általában van túlfiz
Miután Németország nem igazán akar engedni az Európai Unión belüli költségvetési szabályok szigorából, az Európai Bizottság kompromisszumokat keres, hogy megnyugtassa Berlint, de ne bénítsa meg a többi tagállamot. A stratégiai és növekedési paktum új feltételeinél Magyarország esetében is fontos változások jönnek az államadósságszámításnál és a köl
Az Agrárminisztérium már dolgozik a földadó eltörlését célzó törvényjavaslaton, amelyre a gazdaszervezetek kérték fel a kormányt miután Márki-Zay Péter, a baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltje, Hódmezővásárhely polgármestere földadót vetett ki - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda kedden az MTI-vel.
Az április 3-i Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint Fürjes Balázs továbbra is a 2023. évi Atlétikai Világbajnokság Szervezését és Lebonyolítását Irányító Testület társelnöke.
2022 csak ízelítő volt a gazdasági és üzleti környezetet felforgató káoszból, 2023-ban újabb meglepetések rúgták ránk az ajtót. Energiaársokk, bankcsődök, inflációs nyomás és recessziós fenyegetés. Fokozódó geopolitikai feszültségek, lakáspiaci bizalomvesztés és bizonytalanság az EU-s pénzek körül - csak néhány azok közül a témák közül, melyek felb
A női farmerkabát rendkívül jól kombinálható ruházatnak számít. Ennek főként az az oka, hogy a farmer már régóta beleivódott az öltözködési kultúránkba. Annyira, hogy szinte nincs is olyan anyag vagy szín, ami ne állna jól hozzá. Még az elegáns viselet részeként is hordhatjuk!
A brit milliárdos, Sir Richard Branson műholdakra specializálódott vállalata, a Virgin Orbit csődöt jelentett az Egyesült Államokban, miután nem sikerült új befektetést és további finanszírozást biztosítani.
A Bunq holland online bank kedden hivatalosan benyújtotta a banki engedély iránti kérelmét az amerikai szabályozó hatóságokhoz – közölte a Reutersszel a vállalat vezérigazgatója, Ali Nikman.
Kedden reggel még tovább erősödött a forint a vezető devizákkal szemben a kedvező külpiaci hangulatban és a magas jegybanki kamatkörnyezet segítségével, így a gyengélkedő dollárral szemben egyéves csúcsra ért a magyar fizetőeszköz.
A Magyar Film Napja alkalmából nemcsak április 30-án, hanem az RTL+ jóvoltából az egész hónapban hazai filmek széles választéka várja a filmrajongókat minden képernyőn. Érkezik többek között ismert közönségkedvenc alkotás, nemzetközi díjnyertes sikerfilm, történelmi film, dráma, vígjáték és életrajzi ihletésű film egyaránt. Április 30-án, az első m
Nagy a felzúdulás a Paris Saint-Germain táborában. A csapat huszonkét éve nem kezdte ilyen gyenge teljesítménnyel a naptári évet, csökken az előnye a bajnokságban – a BL-ből pedig már a Bayern elleni kettős vereséggel kiesett.