Ifjabb Lisztes Krisztián második OTP Bank Ligás mérkőzése, a Fehérvár ellen szerzett két gólja sok mindenre ráirányította a figyelmet. Például arra is, hogy nem gyakori, de időszakonként megtörténik, hogy egy korábbi kulcsember gyermeke játszik az első csapatban.
Romániának minden rendelkezésére álló európai uniós forrást fel kell használnia, beleértve a helyreállítási alapot és a REPowerEU tervet is, a zöld beruházások folytatása és a klímasemlegesség felé vezető átmenet megkönnyítése érdekében - hangoztatta Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke Klaus Iohannis román államfővel pénteken folytatott
Idén januártól új modellbecslést vezetett be a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a fő munkaerőpiaci adatok számítására, lecserélve a korábbit, hogy pontosabb képet adjanak a folyamatokról. A Covid idején térek át arra, hogy a háromhavi adatok közlése mellett a havi számokat is kiadják, hiszen akkor nagyon gyorsan változtak a folyamatok. Akkor még
Az Accor, a világ vezető szállodaipari csoportja tovább bővíti elismert márkákból álló portfólióját Magyarországon. Idén nyártól a legendás székesfehérvári Hotel Magyar Király franchise megállapodás keretében csatlakozik a csoport kiterjedt portfóliójához. Az Accor tovább erősíti vezető pozícióját a közép- és kelet-európai szállodaiparban. A csopor
Az elmúlt években nagy viharoktól mentesen, szépen lassan zárkózott fel Magyarország az Európai Unió átlagához fejlettségben – mondta az Egyensúly Intézet keddi konferenciáján Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter. A politikus kiemelte, hogy most kezdődnek a tárgyalások az uniós Helyreállítási Alap (RRF) hitel lábáról, ha erről sikerül megá
A NATO-nak egységesnek és erősebbnek kell lennie, de a bővítésről szóló kérdéseket meg kell vitatni - nyilatkozta Novák Katalin magyar köztársasági elnök a TRT World angol nyelvű török állami hírtelevízió One on One című műsorának, amelyet hétfő késő este közvetítettek.
A magyar köztársasági elnök szerepelt a TRT World angol nyelvű török állami hírtelevízió One on One című műsorában, amelyet hétfő késő este közvetítettek.
Az Agrárminisztérium már dolgozik a földadó eltörlését célzó törvényjavaslaton, amelyre a gazdaszervezetek kérték fel a kormányt – közölte ma a Miniszterelnöki Kabinetiroda, miután Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere földadót vetett ki. A város a rezsiárak miatt nélkülözők megsegítésére, és a nyugdíjasok támogatására vezette be a földad
Néhány hete került nyilvánosságra a pedagógusok helyzetét megváltoztató úgynevezett státusztörvény, amit június elejétől be is vezetnének, a dokumentum főbb pontjait veszi sorra Balatoni József a wmn.hu-ra írt cikkében.
Oroszország barátságtalan társulásnak tekinti az Európai Uniót - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Argumenti i Fakti című lapban kedden megjelent interjújában.
Karácsony szerint pedig ha Budapest nem jut túl a pénzügyi nehézségeken, akkor minden 2030-ra szóló tervük az íróasztalban marad. A két politikus az ország és a főváros jövőképéről beszélt egy konferencián.
Az euróval és a dollárral szemben erősödött, a svájci frankkal szemben minimálisan gyengült a forint kedd reggelre a hétfő esti jegyzésekkel összevetve a bankközi devizapiacon.
A Hgb (haemoglobin, ejtsd: hemoglobin) a vörösvértestek alkotóeleme, egy olyan vastartalmú fehérjemolekula, mely az oxigén megkötéséért és annak szállításáért felelős a keringő vérben. A vörösvértestek az oxigént a tüdőben veszik fel és a szövetekhez szállítják, helyette a sejtektől a szén-dioxidot a tüdőbe transzportálják.
Akinek valamilyen kedvezmény járt 2022-ben a személyi jövedelemadóból és év közben, havonta nem érvényesítette, a személyijövedelemadó-bevallásában egy összegben juthat hozzá a pénzéhez – figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Ehhez csak ki kell tölteni a jogosultsági, valamint a visszaigényléssel kapcsolatos adatokat.
Akinek valamilyen kedvezmény járt 2022-ben a személyi jövedelemadóból és év közben, havonta nem érvényesítette azt, ő a személyijövedelemadó-bevallásában egy összegben juthat hozzá a pénzéhez, ha kitölti a jogosultsági, valamint a visszaigényléssel kapcsolatos adatait.