Több ellátást is megszüntettek a mosonmagyaróvári kórházban. Nincs intenzív osztály, sem traumatológia, hétvégére pedig bezár a szülészet és a gyermekosztály. Az orvosi kamara Győr-Moson-Sopron vármegyei elnöke szerint minőségbiztosítási és vezetési gondok miatt nagy a szakemberhiány az egészségügyben. A korábbi egészségügyi miniszter pedig úgy lát
Dárdai Pál vezetőedző együttese, a sereghajtó Hertha 2-0-ra kikapott a címvédő és a sikerrel élre ugró Bayern München otthonában a német labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának vasárnapi játéknapján.
Schäfer András, a magyar labdarúgó-válogatott 24 éves középpályása bő 3 hónap kényszerpihenő után térhetett vissza a pályára klubcsapata, az Union Berlin hétvégi bajnokiján. A játékos M1-nek adott interjújában beszélt az elmúlt időszakról, visszatéréséről, elmondta, hogy a magyar válogatottól is sokan keresték, valamint kitért a júniusi Eb-selejtez
Noha az Internazionale megteremtette a lehetőségét annak, hogy a Napoli már ezen a hétvégén megnyerje az olasz labdarúgó-bajnoki élvonal, a Serie A 2022–2023-as idényét, Luciano Spalletti együttese „kihagyta a ziccert”.
Évi négyszáz elektromos motorcsónakra akarja bővíteni gyártási kapacitását a svéd cég, ehhez nemrég 26,4 millió eurós finanszírozást kaptak. A svéd X Shore küldetése, hogy versenyképes árú elektromos kismotorosokkal és kísérőhajókkal lássa el a piacot. Az X Shore egyre több ügyfelet győz meg, hogy álljon át az elektromos meghajtásra, és az a tervük
Kína 2025 körülre tervezi a Tienven-2 űrszonda indítását azzal a céllal, hogy mintákat gyűjtsön egy Földhöz közeli aszteroidáról, majd felfedezzen egy üstököst.
A szegedi InterCityk menetideje tizenhárom perccel nőhet a pálya állapota miatt, egyesek a teljes kelet-magyarországi vasúti hálózat összeomlásától tartanak.
Tavaly a taxisokkal kötött KGFB-szerződések mintegy 80 százalékát adták át az úgynevezett „viszontbiztosítási poolba” (a biztosítótársaságok közös biztosítási alapba tömörülnek, és megosztják a számukra potenciálisan veszteséges ügyfelek KGFB-kockázatainak egy részét). Statisztikailag minden harmadik taxis jármű balesetet szenved Oroszországban. A
Az orgona gyönyörű, illatos és ott találjuk a biztonságosan fogyasztható virágok színes csapatában. Azonban az még kevésbé ismert, hogy gyógyhatásai is vannak.
Kölcsönösen előnyös volt Ferenc pápa látogatása, mert a béke hangsúlyozása mellett a hagyományos keresztény értékeket is megerősítette, “ez hosszú távú haszon” a kormánynak - fogalmazott Kiszelly Zoltán a pápalátogatásról. Vasali Zoltán szerint a pápa nem rendszert váltani jött Magyarországra.
Hatalmas felhőszakadások okoztak károkat és iszapfolyókat több nyugat-dunántúli településen. Volt, ahol nagy mennyiségű jéggel érkezett a zivatar, és a szupercellák alatt a szél viharos erejűvé vált. A zalai Gelsén fél méteres magasságban hömpölygött a sár - hangzott el az ATV Híradójában.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.