A német it-szolgáltató adesso SE összeolvasztja magyarországi leányvállalatait. Az adesso orange Kft. és az adesso Hungary Software Kft. tevékenységeinek közös üzleti szervezetbe való egyesítésével a vállalat célja, hogy ügyfeleinek teljeskörű támogatást nyújtson az informatikai létesítmények SAP S/4HANA-ra és a felhőalapú technológiákra történő át
Az összes ágazat közül az autóiparban dolgozik a legtöbb robot világszerte, ám a közelmúltban egy fontos mérföldkövet, az egymillió darab üzemelő robotot jelentő csúcsot is elérték a gyárak. A működő állomány lélektani határának elhagyásáról a Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) kutatása rántotta le a leplet – közölte a The Robot Report, megjegyez
Évadot zárt a Cápák között című üzleti showműsor. Az ötödik évadban több mint 70 vállalkozó pitchelt a befektetőknek, ők összesen több, mint 5 milliárd forintnyi befektetési igénnyel érkeztek, és idén 594 millió forint befektetési ajánlatot kaptak is a Cápáktól. Minden adásban legalább egy ajánlat hangzott el, az egész évadban 22 alkalommal végződö
A bérházunk előtt áll egy kb. 8-10 méter magas és majd 40 éves fenyőfa, amit mi nagyon tisztelünk, szeretünk. Viszont most sajnos pusztulásnak indult. Mellékelek fotót róla. Az egyik "lakótársunknak" már régebben is szúrta a szemét, beárnyékol neki stb. A kérdésem az, hogy okozhatta-e ő a fa pusztulását valamilyen behatással? Gázolajjal, erős konce
Az orvostudomány jelenleg az inzulinrezisztenciát okolja az Alzheimer betegek megnövekedett számáért. A feldolgozott ételek fogyasztása tetemes mennyiségű cukor-, zsír- és gluténtartalmuk miatt komoly egészségügyi kockázatot jelentenek az emberi test számára.
Az izlandi filmek erős nyomokat szoktak bennem hagyni a megnézésük után. Hiszen él bennem egy olyan sztereotípia Izlandról, hogy aprósága, elszigeteltsége és csontig hatoló hideg időjárása miatt kiváló lélektani, erős emberközeli, izzadtságszagú és meditációs filmeket lehetne ott készíteni. Egy bizonyos szintig erre a Kosok című film is rájátszik.
Fernando Alonso kirobbanó formában kezdte meg a 2023-as szezont. A kétszeres spanyol világbajnok az idei év eddigi összes futamán a dobogóra tudott állni, és ennek köszönhetően a 3. helyet foglalja el az összetett pontversenyben. Azonban a 32-szeres futamgyőztes és barátnője, Andrea Schlager az Instagramon jelentették be a szakításukat a mai nap fo
Magyarországi termelők és agrárcégek adományából 500 zsák vetőmagot kaptak a kárpátaljai magyar gazdák - közölte az MTI-vel szerdán a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Az Amerikai Igazságügyi Minisztérium letartóztatott egy gyanúsítottat, aki tavaly Wisconsinban egy abortuszellenes irodában robbantott. Ami különösen érdekes, hogy a férfit részben egy félig megevett burritónak köszönhetően fogták el.
Az Energiahivatal javaslatot tesz a háztartási méretű napelemes kiserőművekre bevezetett betáplálási korlátozás részleges feloldására nyár végéig, míg az ideiglenes intézkedés ütemezett kivezetése a kormányrendeletben rögzített menetrend szerint októbertől indulhat.
2021-ben mutatták be először a Hermés H08 kollekcióját. Akárcsak a többi termék, melyet a gyártó készít, ez az óra is különböző formák ötvözésével kísérletezik. Persze, vannak olyan divatmárkák akik csak…
Szalóczy Pál szerint a főnökei küldték padlóra a népszerű Panoráma című műsor sármos riporterét. Chrudinák Alajos nehezen viselte, hogy a rendszerváltás után kevesebb lehetőséget kapott.
A vashiány sok embert érintő probléma, ennek ellenére gyakran nem derül rá fény, mivel igen változatos tüneteket produkál (már ha produkál). Éppen ezért összeszedtük, melyek azok a panaszok, melyek a leginkább jellemzik az állapotot, továbbá dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa a kezelését is ismerteti.
Nemcsak a társadalmon belül nyílik egyre inkább a vagyoni olló, immár a szupergazdagokon belül is látható, hogy a leggazdagabbak 20 százalékának a pénze sokkal gyorsabban gyarapszik, mint a „sima” magyar dollármilliomosoké – hívja fel a figyelmet a megdöbbentő tényre a Blochamps Capital.
Halogatást, kivárást tapasztal a Mezőgazdasági Termelők Szövetsége a húsvéti sonka megvásárlásánál. Szerintük sokan az utolsó pillanatig várnak, hátha lesz valamilyen akció. A szervezet egyébként azzal számol, hogy idén csökken a kereslet a húsvéti sonkák iránt.
Magyarországon nagyságrendileg 15-20 ezer céget érint a transzferár dokumentációs kötelezettség, vagyis a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek nyilvántartására vonatkozó szabályok. A transzferár dokumentációk szakszerű elkészítése, valamint a Nav ellenőrzések réme eddig is nagy kihívások elé állította még a legtapasztaltabb adótanácsadókat is, a
A berlini magyar nagykövetség rendezvényén mutatták be a magyar mesterséges intelligencia ökoszisztémát. „Cél, hogy együttműködéseket alakítsunk ki a magyar és német ökoszisztémában működő kutatóintézetek, egyetemek és gazdasági társaságok között” – nyilatkozta Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes áll
Az Északi-tenger déli részén tervezett kísérlet célja, hogy demonstrálja a tengeri megújuló energiaforrásokból származó zöld hidrogén előállításának életképességét, valamint a hidrogén tárolásának és elosztásának új lehetőségeit. A projekt része annak az együttműködési nyilatkozatnak, amit a francia Lhyfe hidrogénszolgáltató vállalat és a British G
Most, hogy egy kertészeti expón személyesen adtam szaktanácsot több száz időpontfoglalónak, rájöttem, hogy sokan mennyire nem tudják a komposztot igazán jól használni. Nézzük sorra, mire is jó a komposzt!
Több milliót buktak a vevők, amíg reménykedtek, toltak pénzt az építkezésbe. Csak összehordott téglák és teljesen kifosztott házcsonkok maradtak a váci nagy beruházás helyén.
Honnan tudhatod, hogy a párkapcsolati problémákra a válás vagy a közös munka lesz a megoldás? Nehéz élethelyzet, de vannak, akik segítenek a döntésedben és annak következményeiben: