Budapesti látogatásának első napján a Szentatya első útja a Várba vezetett, ahol magyar közjogi méltóságokkal találkozott, ezt követően nyilatkozattal állt elő.
2023 márciusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 707 ezer volt, 19 ezerrel több, mint egy éve. A január-márciusi időszakban a foglalkoztatottak létszáma az egy évvel korábbihoz képest 21 ezerrel több, 4 millió 696 ezer volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Ma tartotta éves rendes közgyűlését az OTP Bank, amelyen a határozati javaslatok megszavazása mellett Csányi Sándor beszélt a tavalyi évről, a kilátásokról, a kamatsapkáról, a bankcsődökről és az orosz tevékenységről is. A közgyűlés elfogadta a részvényenkénti 300 forintos osztalékot, ami a jelenlegi árfolyammal számolva 2,9 százalékos osztalékhoza
Az egyházfő Novák Katalinnal és Orbán Viktorral való találkozása után beszédet mondott, amelyben arra figyelmeztetett: megjelentek az ellentétek, a nacionalizmus és az ítélkezés, úgy tűnik, hogy a politika nemzetközi szinten az indulatokat szítja a béke keresése helyett, a béke azonban olyan politikából fakad, amely képes mindenki érdekeit szem elő
Orbán Viktor miniszterelnök a Sándor-palotában négyszemközti megbeszélést folytatott a háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra érkezett Ferenc pápával - tájékoztatta az Mti-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
A trombitaművész nagy titokban kezdte meg börtönbüntetését Baracskán a napokban. Lajcsi eredetileg Kecskemétre vonult volna be, ám a büntetés-végrehajtási intézetek döntése alapján Baracskán tölti elkövetkező hónapjait.
Az emberi tevékenység utóbbi kétszáz éve alatt történt meg a környezet mesterséges átalakításának 99,9 százaléka, ami a biológiai sokféleség rovására ment - jelentette ki Áder János kedden Zalaegerszegen.
A Wizz Air 5 millió fontot (több mint 2,1 milliárd forintot) fektet bioüzemanyag előállításába, ebből elláthatja az Egyesült Királyságban működő bázisainak szükségletét - közölte a légitársaság kedden az MTI-vel.
Orbán Viktor miniszterelnök a Sándor-palotában négyszemközti megbeszélést folytatott a háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra érkezett Ferenc pápával közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
Az Electrolux AB svéd háztartásigép-gyártó veszteséggel zárta az első negyedévet, részben a mérséklődő fogyasztói kereslet és a növekvő költségek miatt.
A Sándor-palotában Orbán Viktor miniszterelnökkel és Novák Katalin köztársasági elnökkel találkozott a szentatya, majd a köztársasági elnökkel beszédet mondtak.
Elkezdték bontani az egykori Corvin Áruház állványzatát pénteken a fővárosi Blaha Lujza téren, hamarosan teljes egészében látható a megújuló épület homlokzata, és befejeződhet a lábazathoz záródó térburkolat lerakása - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Szergej Sojgu szerint Washington több mint ötmilliárd dollárt költött a 2014-es kijevi puccsra, amely, mint mondta, „egy ellenséges, nacionalista, oroszgyűlölő rezsim kialakulásához vezetett”.
A Vanity Fair-nek köszönhetően megérkeztek az első képek az év egyik legjobban várt mozipremierjéhez, a Dűne 2-höz. A 2021-es Dűne folytatása idén novemberben debütál a mozikban.
A sportos agilitás és a menetkomfort azon kivételes egyensúlyát, amely a BMW 5-ös sorozatot mindig is fémjelezte, innovatív vertikáldinamika-vezérlő rendszer (Vertical Dynamics Management) emeli minden korábbinál magasabb szintre. Sőt mi több, az Autópálya Asszisztensnek (Highway Assistant) köszönhetően immár a nóvum automatizált járművezetési kval
Az ukrajnai konfliktus megerősítette: a Nyugat arra törekszik, hogy más országokat katonai konfrontációra provokáljon Oroszországgal és Kínával - jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a Sanghaji Együttműködési Szervezetet alkotó országok védelmi tárcavezetőinek tanácskozásán pénteken Újdelhiben.
Jákob Zolinak már három Ferrarija van, de hamarosan érkezik a negyedik is! A Nagy Ő egyébként szívesen beülteti luxusautóiba az embereket, ha ezzel örömet szerez nekik.
Elkezdték bontani az egykori Corvin Áruház állványzatát pénteken a fővárosi Blaha Lujza téren, hamarosan teljes egészében látható a megújuló épület homlokzata, és befejeződhet a lábazathoz záródó térburkolat lerakása - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
A Sándor-palotában Orbán Viktor miniszterelnökkel és Novák Katalin köztársasági elnökkel találkozott a szentatya, majd a köztársasági elnökkel beszédet mondtak.
Szolnok lakosságával egyenlő, mintegy hetvenezer magyarral lett kevesebb 2011 óta a Vajdaságban a tavalyi népszámlálás nemzeti hovatartozásra vonatkozó végleges adatai alapján, amelyeket a szerbiai Köztársasági Statisztikai Hivatal pénteken közölt.
Rekordokat döntött meg a Spanyolországot és Portugáliát sújtó hőhullám - számolt be a Washington Post. A Földközi-tenger nyugati felében mért hőmérsékletek a nyári időszakot idézik meg, melynek közvetlen oka a szaharai levegő behatolása.
A kétszeres olimpiai-bajnok kosárlabdázó, Brittney Griner 300 napot töltött egy orosz börtönben, miután drog-csempészet miatt 9 évet kapott, de tavaly decemberben fogolycsere keretében hazatérhetett az Egyesült Államokba.