Három kategóriában - az innováció, a társadalmi felelősségvállalás és a nemzetközi terjeszkedés területén - díjazta a kimagasló teljesítményt nyújtó vállalati ügyfeleit az Otp Bank
Május 1-től a Budapesti Közlekedési Központ (Bkk) személyes értékesítési pontjain, illetve a Bkk jegy- és bérletkiadó automatákban is megvásárolhatók a Pest vármegye- és országbérletek - közölte a közlekedési társaság szerdán az Mti-vel.
A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko azt mondja, nem igazán érti, a Ferrari új csapatfőnöke, Fred Vasseur a kiábrándító idénykezdet után hogyan tudja ilyen pozitívan látni a dolgokat.
Az ukrán-magyar határszakaszon 4968-an léptek be Magyarországra szerdán, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5502-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
A külföldi vállalkozások számára Magyarország az idén kevésbé vonzó befektetési célpont, mint egy évvel korábban volt – derül ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) 2023. tavaszi konjunktúrajelentéséből. Tavaly még a felmérésben részt vevők 88 százaléka választotta volna ismét Magyarországot befektetése helyszínéül, az idei vizsgála
A Magyarországi Hr-Network Egyesület az egyik legnagyobb szakmai Hr-közösség. Pinczés Balázs elnök és Bus Katalin alelnök irányításával az egyesület célja, hogy piacképes tudásmegosztással, szakmai fórumokkal, stratégiai ötletekkel és innovatív kutatásokkal segítse a humánerőforrásért felelős vezetőket szerte az országban – írják. „Nem csak a Hr-
A világ legnagyobb közösségi hálózatát birtokló American Meta Platforms (a Facebook, az Instagram és a WhatsApp anyacége) árbevétele az első negyedévben éves szinten 3 százalékkal nőtt, meghaladta az elemzői várakozásokat.
A „Sivatagi karaván” nevű akcióban nem csak magyarokat, hanem többek között svéd, amerikai és kanadai állampolgárokat is kihoztak az afrikai országból.
Az Archer-Daniels-Midland Co amerikai terménykereskedő óriáscég rekordszintű első negyedéves nyereséggel felülmúlta a Wall Street várakozásait, de a részvények árfolyama csökkent, mivel az egész éves eredményt egyes elemzői becslések alatti szintre prognosztizálták. A befektetők pedig a vártnál kisebb olajosmag-feldolgozói várható haszonkulcsra kon
A kiváló minőségű LFP prizmatikus cellák gyártására specializálódott vállalat, az ElevenEs Szabadkán felépített üzeme indulásra kész. Jelenleg a különböző alkalmazási területek tesztelésére várnak az új gyárban elkészült akkumulátorcellák, beleértve az elektromos autókat, buszokat, teherautókat és energiatároló rendszereket. Az LFP-cellák piaca vár
A termesztőknek, nagykereskedőknek, kiskereskedőknek és fogyasztóknak egyaránt szerepe és felelőssége van a klímaválság kezelésében, az ugyanis csakis összefogással sikerülhet.
Európa katonai kiadásai 2022-ben meghaladták a hidegháború végi szintet, a több mint három évtizede legnagyobb növekedést Oroszország ukrajnai inváziója ösztönözte – derült ki egy a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet legfrissebb jelentésből. A fegyverkezési hullám hátteréről és lehetséges következményeiről az InfoRádió Csiki Varga Tamást, a N
Emberek milliói küzdenek nap, mint nap a megfelelő minőségű és mennyiségű alvással. A felgyorsult világ, melyben élünk, megköveteli, hogy a nap szinte minden percében bekapcsolva tartsuk a telefonunkat, aminek káros hatásait sokszor észre sem vesszük. Pedig az alvás, akárcsak az étel és a víz, elengedhetetlen a működésünkhöz. Javítja a figyelmet, k
Egy orvos azt írta a közösségi oldalán, hogy 40 perc alatt ért ki a mentő egy sztrókot kapott hozzátartozójához Budaörsön. A település polgármestere szerint a központi mentésirányítás nem tud megfelelni a feladatának. Az Országos Mentőszolgálat cáfolta a kijelentéseket - írja az Index.hu.
A családi vállalkozások száma Magyarországon mára meghaladja a 150.000-et, gazdasági jelentőségük pedig óriási, hiszen a milliárdos árbevételű hazai cégek mintegy ötödét adják.
A Hal a tortán szerdai adásában Valkus Milán főzött, aki nem titkolta, hogy nem egy hatalmas szakács, ezért édesanyját hívta segítségül, aki aztán Papadimitriu Athinával beszélgetve intim titkokat is elárult fiáról, mindenki nagy örömére.
Számtalan híres macskával tudnánk példálózni a popkultúrából, akiket határozottan nem túl bájos sztereotípiákkal ruháztak fel az évek során. De valóban ennyire szélsőséges viselkedést képviselnek a cicák? Vagy szimplán csak tanítani szeretnének minket? Szakértőkkel bogozzuk ki a gombolyagot!
A brit hadsereg versenyt fut az idővel, hogy elszállítsa a brit állampolgárokat, mielőtt csütörtök este lejár a 72 órás tűzszünet a hadviselő felek között.
A Microsoft társalapítója elmagyarázta, hogy szerinte milyen áttörést hozhatnak az intelligens chatbotok, és hogy ez miért lesz jó a szélesebb tömegek számára.