Jelentősen csökkent a kínai ipari vállalatok nyeresége az idei első negyedévben a gyenge kereslet, illetve amiatt, hogy a Covid-ellenes korlátozások hirtelen feloldása után csak lassan pörög fel a termelés.
Egy azonosítatlan katonai eszköz darabjait fedezték fel az észak-lengyelországi Bydgoszcz város közelében - közölte csütörtökön a nemzetvédelmi minisztérium.
Az IEA szerint az elektromos autózás térhódításának következményeképpen 2030-ra napi szinten mintegy 5 millió hordóval kevesebb olajra lesz igény. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) által szerdán közzétett jelentés szerint az elektromos járművek az idei év során a globális járműpiacnak durván az egy ötödét is megszerezhetik. A jelentés szerint az
Oroszországban nőtt az ipari termelés éves szinten márciusban az elemzők által várt csökkenés helyett a statisztikai hivatal közlése szerint, amely ugyanakkor szokásától eltérően nem ismertetett számokat a márciusi olajtermelésről.
Az énekesnő is fellép a pápalátogatás alkalmából szervezett koncerten, amit már most izgatottan vár. Mindenórás kismamaként van benne ugyan egy pici félelem, hogy pont aznap indul majd be nála a szülés.
Recep Tayyip Erdogan török elnök kisebb egészségi problémára hivatkozva lemondta szerdai programját, és egy napot pihenéssel tölt, miután előző este rosszul lett egy élő tévéinterjú közben.
Nyolc évnyi pereskedés után végső döntés született az RTL Magyarország és a médiacég korábbi vezérigazgatója, Dirk Gerkens közötti perben. A Kúria jelenlegi döntésével megállapította, hogy az RTL 400 000 USD összegű, Dirk Gerkens-szel szemben támasztott kárigénye megalapozott, így ennek az összegnek a megfizetésére kötelezi Dirk Gerkenst. A bíróság
A Spirit Airlines egyik utasa egy - első ránézésre - hátborzongató jelenetnek volt tanúja, mielőtt a gép felszállt volna, de végül persze kiderült, hogy nem az történt, amire gondolt.
Galambos Lajosról, vagyis Lagzi Lajcsiról azt mondta az ügyvédje, sorsát férfiasan viselve vonult be tegnap - hosszú ideje tartó huzavona után - a börtönbe, Baracskára.
Rendkívül jelentős energiamegtakarítást értek el a kormányhivatalok és a járási hivatalok az elmúlt fűtési idényben - mondta szombati videóüzenetében a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó Magyar Export-Import Bank Zrt. szerdán, jelentős sikerrel, 5 éves futamidejű devizakötvény-aukciót hajtott végre, amelynek során 1,25 milliárd dollár összegű forrást gyűjtött közel 150 európai és amerikai befektetőtől.
Tucker Carlson szerda este feltöltött egy videót a közösségi oldalára, amiben először szólalt meg azóta, hogy kiderült, közös megegyezéssel távozik a Fox Newstól - írja az Index.hu.
Az amerikai lakosság több mint kétharmada tartja valóságosnak a klímaváltozást, csaknem négyötödük az elmúlt öt évben megtapasztalt olyan extrém időjárási jelenséget, amelyet részben a klímaváltozásnak tulajdonít - derül ki a Föld Napján, szombaton közzétett közvélemény-kutatásból.
Puskás Panni második kötetének címe, a Megmenteni bárkit nagyon nagy asszociációs mezőt teremt, mindenképpen kézbe kell vennünk a kötetet ahhoz, hogy közelebbit megtudjunk a regényről. Első könyve (A rezervátum visszafoglalása két éve a Margó-díj rövidlistájára került) elbeszéléseket tartalmazott, most azonban nagyobb struktúrát épít, három női han
Stratégiai együttműködésről állapodott meg Magyarország két meghatározó humán erőforrás szolgáltatója, a HSA és a Starjobs. A két cég májustól közös erővel lép fel a munkaerőhiánnyal szemben és támogatja az országban működő vállalkozások létszámgazdálkodását.
Határozott lépéseket sürgetnek az Európai Bizottságtól az Ukrajnából vámmentesen érkező mezőgazdasági termékek miatt a Visegrádi Országok (V4) agrárkamarái, továbbá a bolgár, horvát, észt, litván és román gazdálkodói szervezetek közös felhívásukban - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Dani néhány órával halála előtt beszélt a legendás fuvolással. A férfi nagyon sajnálja, hogy édesapja már nem tudta megtartani 75. születésnapi koncertjét.