A francia lap szerint a pápa azért látogatja meg majd a Rózsák terei görögkatolikus templomot, hogy a jelentős görögkatolikus lakossággal rendelkező Ukrajnáért imádkozzon.
A szerdai komoly erősödés után fut neki a mai napnak a forint, a jegybank óvatos üzenetei mellett a dollár gyengülése is segít a magyar devizának. Ha ma is marad a jó hangulat, akkor ez folytatódhat akár, lassan a 370-et közelítheti az euró jegyzése.
A K&H Csoportot mostantól új eszköz segíti, hogy kommunikációs tevékenysége során is fenntarthatóbbá váljon: a Mindshare médiaügynökség által használt szoftver segítségével beemelik az egyes eszközök karbonlábnyomát a médiavásárlás során figyelembe vett szempontok közé. Emellett a pénzintézet megkezdte intézményi weboldalainak karbon auditját is.A
Molnár Robin, OTP Bank-Pick Szeged 19 éves balszélsője az Eb-selejtező zárómérkőzésein mutatkozhat be a férfi kézilabda-válogatottban. Ő a legfiatalabb tagja annak a számos újoncot felvonultató keretnek, mely bizonyítási lehetőséget kap a szövetségi kapitánytól Litvánia és Georgia ellen.
Jelentősen csökkent a kínai ipari vállalatok nyeresége az idei első negyedévben a gyenge kereslet, illetve amiatt, hogy a Covid-ellenes korlátozások hirtelen feloldása után csak lassan pörög fel a termelés.
Kevin Smitht 1994-ben ismerte meg a világ, amikor bemutatták a Shop-stopot. A filmet ő maga írta, rendezte és az egyik főszereplő is ő volt. A film mára igazi kultstátusznak örvend, Kevin Smith pedig megindult a világhírnév felé. A sztárra sokan nevettetőként tekintenek, de azt nagyon kevesen tudják, hogy a való életben mennyire nehezen élt meg szi
Dan Fallows, az Aston Martin vezető mérnöke kritizálta a tavaly bevezetett előírásokat az autók külleme miatt. Ezt arra értette, hogy sok a megkötés a formavilágra vonatkozóan, kevés területen lehet különböző mérnöki szemléletmódokkal hasonló eredményt elérni, ezért egyre jobban egy kaptafára készülnek az autók. Ennek bizonyítéka, hogy míg tavaly a
A tegnap börtönbe vonuló Galambos Lajosnak több zártkörű bulija is lett volna az elkövetkező időszakban, és bár szerződést még nem írtak alá, a szervezőknek többmilliós káruk keletkezett a trombitás miatt.
Áprilisban bő egy éve első alkalommal emelkedett az átlagos gazdasági növekedést tükröző 100 pontos érték fölé a DIW Berlin gazdaságkutató intézet német konjunktúraindexe.
Egyetlen minimalista nyári gardróbból sem hiányozhat a len anyag. A C&A új kollekciója tökéletes társ a meleg napokra. Időtlen tavaszi nyári viselet és garantált, hogy soha nem megy ki a divatból.
Két szakmai díjat is szerzett a Hungarikum Alkusz Cégcsoport. Az üzleti életben népszerű Magyar Brands díj mellett a társaság a Kiváló Munkáltató díjat is magáénak tudhatja.
Schobert Lara egy évvel ezelőtt is épp arra vágyott, mint most: önállósodni, elhagyni a szülői házat. Ezért a célért küzd most is, ezért tanul és tervezi az életét.
Számos orosz és ukrán hírportál arról számolt be csütörtökön, hogy hajnalban hatalmas robbanás történt a Szentpétervár térségében található Puskin reptér régiójában.
Miley Cyrus egy tőle teljesen szokatlan külsővel jelent meg a nyilvánosság előtt múlt vasárnap este a The Daily Front Row Fashion Awards eseményén Los Angelesben. Az énekesnő lecserélte szőke tincseit, és nagyon úgy tűnik, a barna haj az új favoritja.
Sokakhoz eljutott már az örvendetes hír, hogy Nagykároly szobrot állított Kölcsey Ferencnek, nemzeti imádságunk költőjének. Sajnos az örömbe azóta egyre több üröm vegyül.
Egyre többen használják a Facebookot, az Instagramot és a Meta más alkalmazásait, ami elsősorban azért van, mert a cég egyre aktívabban használja a mesterséges intelligencia alapú ajánlásokat, amivel gyakorlatilag odaköti a netezőket az alkalmazásaihoz. Részben emiatt nőnek a Meta bevételei, aminek örülnek a befektetők, száguld a cég részvényárfoly
Június elsejétől egyáltalán nem lehet majd újságot vásárolni a postákon, miután a hírlapok értékesítése megszüntetésre kerül a postai hálózatban - írta meg a Magyar Hang.
A gyerekirodalom és a pszichológia kapcsolódási pontjairól szóló beszélgetés, a szerzői kultusz formálódását bemutató sorozat, és egy izgalmas magyar-macedón összművészeti projekt is került legújabb ajánlónkba.
Az ország főtere a pápai szentmise nyomán egy időre várhatóan szakrális hellyé magasztosul. Szimbolikusan kifejezi, hogy Magyarország továbbra is az európai keresztény kultúra őrzője.
A pünkösd előtti pénteken és szombaton 11 gyorsasági szakaszt teljesít az ORB, ORC és Historic mezőnye a Salgótarján környéki aszfaltos pályákon. Pénteken három szakasz szerepel az itinerben, ezeken délelőtt és délután is végigmennek a versenyzők. A gyorsaságik távja ezen a napon 59,6 kilométer, az etap hossza 171,85 kilométer. A szombati napra ké