Aki foglalkozik a lemaradók felzárkózásával, a tehetségek felkészítésével, aki tanórán kívüli programot szervez, az százezrekkel többet vihet majd haza – mondta az államtitkár.
Kosz, nedvesség, fékpor – a felniknek sok szennyeződést kell elviselniük. A megfelelő ápolás nemcsak az igényes megjelenés alapvető feltétele, de további kellemetlenségektől is megmenti a sofőrt és az autóját.
Közleményben mondott véleményt az EKB arról a márciusi kormányrendeletről, ami az MNB által kibocsátott diszkontkötvények átruházását korlátozza és meghosszabbítja a kamatplafont.
A kockázatitőke befektetőknek érdemes figyelemmel kísérniük a feltörekvő közép-kelet-európai startup ökoszisztémát, hiszen például Magyarországon tavaly 60 százalékkal ugrott meg az innovatív, induló vállalkozások tőkevonzó képessége. A régió startupjai közül a környezeti fenntarthatóságot célzó, magas mérnöki hozzáadott értékkel bíró ötletek lehe
Beépítésre vár a Ganz négy hűtővíz-szivattyúja a készülő törökországi Akkuyu Atomerőmű egyes blokkjába - mondta Gyenyisz Szezjomin, a Roszatom beruházásában épülő létesítmény építésvezetője szerdán a helyszínen, nemzetközi újságíró delegációnak tartott bejáráson.
Kozso és párja, Ágica tavaly jöttek össze, de nem először: 15 éve egyszer már egymásra találtak, de akkor végül külön utakon folytatták az életüket. Most azonban olyannyira komolyan gondolják a kapcsolatot, hogy a Párharcot is együtt csinálták végig.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Több mint ezer köbméter illegális szemét szennyezi Nagykanizsa zöldövezeti részét. Híradónkat a helyiek értesítették a tarthatatlan állapotokról. Sokan saját költségükön szállították el a hulladékot, néhány napon múlva azonban ismét ott állt a szeméthegy.
Mi mindent kell tudni ahhoz, hogy valaki kistermelőként, őstermelőként jó minőségű gyógynövénykészítményeket hozzon forgalomba? Lakatos Márk mesteroktatóval beszélgettünk, aki létrehozta a gyógy- és fűszernövény szakot a Mate gyöngyösi kampuszán.
Az elektromos autók globális eladásai újabb rekordot érnek el az idén, részarányban pedig megközelítik az összes autóértékesítés ötödét az IEA nemzetközi energiaügynökség "Global Electric Vehicle Outlook" kiadványa szerint.
Ellie Goldstein modell népszerűsíti az első Down-szindrómás Barbie-babát.Ellie az Instagramon azt írta:Amikor megláttam a babát, elöntöttek az érzelmek és büszke voltam. Sokat jelent számomra, hogy a gyerekek a baba által megtanulhatják, hogy mindenki más. Büszke vagyok arra, hogy a Barbie engem választott, hogy megmutassa a babákat a világnak. Fon
A 67 éves Franz Tost a szezon végén elhagyja az AlphaTaurit, utódja a híreszteléseknek megfelelően Laurent Mekies lesz. Ezt csütörtökön hivatalosan is megerősítette a csapat. Mekies korábban már dolgozott az akkor Toro Rossónak hívott istállónál, aztán 2014-től 2018 őszéig az FIA-nál, majd az idei szezonig a Ferrarinál töltött be vezető tisztséget.
A cannes-i filmfesztivált veszélyeztető francia szakszervezetek azzal fenyegetőznek, hogy kikapcsolják az áramot az esemény alatt, tiltakozásul Macron elnök vitatott nyugdíjreformja ellen.
Belátható időpontok, pontosság, emberi bánásmód. Noha alapvetésnek tűnnek, többek között a felsoroltak miatt mégis egyre többen – a magyarok közel kétharmada – vesznek igénybe magánegészségügyi szolgáltatást – derül ki az EY tanácsadó iroda tavaly közzétett kutatásából.
2023. május 2-áig a NAV nyilvántartásában szereplő címre kapják meg a papíralapú adóbevallási tervezetet azok, akik kérték a postázást, valamint azok, akiknek nincs KAÜ-azonosítójuk, de a tervezet ezer forintnál több visszatérítendő vagy befizetendő adót tartalmaz. Azok is kapnak levelet, akiknek a tervezetében a munkáltatók, kifizetők hiányos vagy
A márka – amely idén ünnepli alapításának ötödik évfordulóját – itt tartotta 2024-ben a piacra érkező első tisztán elektromos SUV-kupéjának, a CUPRA Tavascan világpremierjét. Emellett DarkRebel virtuális sportautóját is bemutatta, amelyet már egy jövőbeni, fizikai korlátok nélküli város jegyében terveztek, s amely a CUPRA Tribe által konfigurálható
Február 15-én a kecskeméti büntetés-végrehajtási intézetbe kellett volna bevonulnia Galambos Lajosnak, ehelyett ma délelőtt a baracskai börtönben kezdte meg büntetése letöltését. Mentővel vitték a fegyintézetbe.