2023. április 25. kedd

ápr. 25
18:51
Nagy változás élesedett Magyarországon: rengeteg embert érint, sok pénzről van szó (Pénzcentrum)
Apró, ám bizakodásra okot adó módosítás jelent meg a hétfő esti Magyar Közlönyben a Széchenyi Kártya Programhoz kapcsolódóan, fedezték fel a Bankmonitor szakértői. Egyetlen dátum változott, ám ez akár jó hír is lehet.
ápr. 25
18:54
A táncosnő egy méhműtét miatt ment kórházba, de a karját is amputálták (SzMo)
A nő perel, teljesen elkeseredett. Párjával már a gyereket tervezték, de egy karral nem tud sem táncolni, sem a szépségszalonban dolgozni, így nincs miből megélnie.
ápr. 25
18:54
„Könnyebb rálátni egy olyan szituációra, amelyben nem vagyunk benne” - Beszélgetés Borbély Zsuzsa irodalom- és filmterapeutával (SzMo)
A végtelen sorozatok is hasznosak lehetnek az önismeret szempontjából.
ápr. 25
18:54
Megkongatta a vészharangot az erdélyi Transtelex, több anyagi támogatást kérnek (Mandiner)
„Csak addig nyújtózkodhatunk, amíg a takarónk ér, ezért szavazásra bocsátjuk, hogy folytassuk-e” – írja a portál ügyvezetője.
ápr. 25
18:57
Véleménye miatt áll a bíróság elé egy pedagógus (ATV)
Nem ismerte el bűnösségét az a pécsi tanár, akit kormányzati plakátok megrongálásával vádolnak. A pedagógus ellen először egy plakát miatt szabtak ki büntetést, ő azonban ezt nem fogadta el, mondván: több plakáton is kifejezte a véleményét. Ezután került az ügy bíróságra. Mivel az előkészítő ülésen nem született döntés, rendes tárgyalást kell tarta
ápr. 25
19:00
Videón, ahogy Johnny Depp végtelen lazasággal kisétál a Gellért Hotel ajtaján: Így fest most a filmcsillag (Femcafe)
Mint azt már megírtuk, Johnny Depp éppen Budapesten tartózkodik egy forgatás miatt.
ápr. 25
19:00
Szimfonikus operaváltozatban ünnepli az Operaház az István, a király 40. születésnapját (BorsOnline)
A mű a kulturális nemzeti minimum részeként azon magyar zeneművek közé tartozik, amelyeket életkortól és zenei képzettségtől függetlenül a legtöbb magyar ember ismer szerte a világon.
ápr. 25
19:00
5 gyanúsítottja van a Lurdy Házban kitört tömegverekedésnek (Life)
A népszerű plázában kialakult dulakodás ügye nem csitul; immár öt gyanúsítottja van a megdöbbentő esetnek.
ápr. 25
19:00
Tucker Carlson Donald Trump alelnöke is lehet (Demokrata)
Sokan szívesen látnák Trump mellett a műsorvezetőt, aki nem kizárt, hogy politikai pályára lép.
ápr. 25
19:00
A dollárbaloldal egyre elszántabban áskálódik a saját hazája ellen (Demokrata)
A dollárbaloldali politikusok minden energiájukkal azon dolgoznak, hogy a magyarok ne juthassanak hozzá az uniós forrásokhoz – jelentette ki Deutsch Tamás.
ápr. 25
19:00
Börtönbe is kerülhet az MMA-fenegyerek, aki tévedésből leendő ellenfele testvérének hasonmását fojtotta le (Telex)
Igen, jól olvasták: Nate Diaznak leendő ellenfele testvérének hasonmásával sikerült összeakaszkodnia.
ápr. 25
19:03
Termékbiztonsági szabályok: fontos rendeletet hagyott jóvá az EU Tanácsa (Adózóna)
Elfogadta az Európai Unió Tanácsa az általános termékbiztonságról szóló rendeletet, amely megerősíti az offline és online értékesített termékekre vonatkozó biztonsági szabályokat, a nem biztonságos termékek piacfelügyeletét és a nem biztonságos termékek értékesítésével kapcsolatos fogyasztói jogokat – közölte az uniós tanács.
ápr. 25
19:03
Lázár János: egy vidéki városban is bevezethetik az új vármegyebérletet (Portfolio)
Lázár János építési és közlekedési miniszter, és a vármegyebérlet kitalálói, Bói Lóránd közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkár és Hegyi Zsolt a MÁV-Start Zrt. vezérigazgató-helyettese beszélgetett a Facebookon az új bérletekről.
ápr. 25
19:06
Varga Mihály: A magyar bankszektor a romló nemzetközi környezetben is stabil és működőképes (hirado.hu)
Az elmúlt évtized munkájának köszönhetően a gazdaság alapjai stabilak, a kormány célja az, hogy Magyarország idén is elkerülje a recessziót – mondta a közlemény szerint.
ápr. 25
19:06
Igazi konzervatív újító a Mercedes új E osztálya (Autónavigátor)
Az új E osztály nagyszerűen jelzi, hogy mennyire ellentmondásos időket él az autóipar. Az új 214-es sorozat oldalnézetből nagyon hasonlít
ápr. 25
19:06
A csapatok eggyel több erőforrást használhatnak fel büntetlenül a csapatok (m4sport.hu)
Még egy fontos bejelentés az FIA-tól.
ápr. 25
19:06
Pakolnak az Oroszország által kiutasított német diplomaták (Magyar Nemzet)
Megkezdték az Oroszországból szombaton kiutasított több mint húsz német diplomata személyes holmijának elszállítását a moszkvai német nagykövetségről.
ápr. 25
19:09
Ugrik a szakmunkások bére - felfelé (Infostart)
Az első negyedévben 1779 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ez a szint 18,7 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 1499 forintos értéket - közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary
ápr. 25
19:12
Oroszország beutazási tilalmat rendelt el a moldovai belügyminiszterrel és három képviselővel szemben (hirado.hu)
Oroszország beutazási tilalmat rendelt el Ana Revenco moldovai belügyminiszterrel és három parlamenti képviselővel szemben – közölte kedden a chisinaui külügyminisztérium.
ápr. 25
19:12
Ukrán külügyminiszter: a NATO hagyjon fel a kifogások keresésével! (ATV)
A NATO-nak a júliusban esedékes csúcstalálkozóján meg kell határoznia Ukrajna csatlakozásának előrelátható kilátásait, mert "Kijevnek szüksége van a szövetségre, a szövetségnek pedig Kijevre" - jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Foreign Affairs című amerikai külpolitikai folyóiratnak adott interjújában, amelyet a Jevropejszka Pravd
ápr. 25
19:12
Lefejelte a bírót, hatéves eltiltást kapott a korábbi Fradi-játékos (Mandiner)
A 34 éves, korábbi U-válogatott, és a Fradival hét éve még bajnokságot nyerő labdarúgó ennek értelmében legalább 40 éves koráig nem futballozhat.
ápr. 25
19:14
Lázár János is előad a CPAC Hungary-n (Mandiner)
A rendezvény főszónoka Orbán Viktor lesz.
ápr. 25
19:15
Szlovák házelnök: felelőtlenség most NATO-tagsággal kecsegtetni Ukrajnát (Infostart)
A szlovák házelnök szerint elfogadhatatlan, hogy egy olyan ország, amelyben háború dúl, csatlakozzon a NATO-hoz. „Nagyon felelőtlen dolog felesleges reményt adni Ukrajnának, de a folyamat elkezdődhet” – jelentette ki Boris Kollár Prágában az európai uniós nemzeti házelnökök kétnapos konferenciájának nyitónapján. Az EU-csatlakozással kapcsolatban el
ápr. 25
19:18
Kínai cégé lett az egyik legnagyobb hazai naperőműpark (444.hu)
Német tulajdonosa megvált tőle.
ápr. 25
19:18
Ez nem vicc, pénisz fesztivál létezik, és '69-ben indult hódító útjára (Glamour)
Minden tavasszal turisták ezrei özönlenek a japán Kawasakiba, hogy megünnepeljék a férfiak legnemesebb szervét – a péniszt. Igen, a Kanamara macuri alatt a hímvessző kerül a reflektorfénybe, a rendezvényt pedig Pénisz Fesztiválnak, más néven Acélfallosz Fesztiválnak nevezik.
ápr. 25
19:18
Lehetetlen képrejtvény: ez csak a legügyesebbeknek sikerülhet (BorsOnline)
Ez a feladvány sokakon kifog. Te ne legyél köztük.
ápr. 25
19:18
Rubint Réka fontos döntést hozott: az egészsége volt a tét (Life)
Rubint Réka úgy döntött, visszavesz a tempóból. Az edző az egészsége érdekében döntött úgy, hogy nem hajszolja magát a végkimerülésig.
ápr. 25
19:18
Kipaterolná a szíreket Törökországból Erdogan kihívója (Mandiner)
Két éven belül.
ápr. 25
19:20
Törtek-zúztak a tüntetők a Karmelitánál (BorsOnline)
Pankotai Lilivel vitetnék el a balhét.
ápr. 25
19:21
Idén még nem láttunk hasonlót: de mi lesz, ha a TV2 beveti a csodafegyverét? (Menedzsment Fórum)
2023-ban még nem látott szintre csökkent a különbség a két kereskedelmi csatorna nézettségében, miközben a TV2 elköszönt a Zsákbamacskától is.
ápr. 25
19:24
Lengyelországban letartóztattak egy férfit az Anne Frank házára kivetített lézerfelirat miatt (hirado.hu)
Letartóztattak egy 41 éves férfit kedden Lengyelországban, akit azzal gyanúsítanak, hogy diszkriminatív üzenetet vetített ki lézerfénnyel Anne Frank amszterdami házára – közölte a holland rendőrség.
ápr. 25
19:24
Harry máris tajtékzik a dühtől: nem fogod elhinni, hová akarják ültetni a sussexi herceget a koronázáson (Femcafe)
Minden jel arra mutat, hogy a sussexi herceg nem a május 6-án esedékes ceremónia alkalmával fog kibékülni a családjával.
ápr. 25
19:24
Mózes Zsófi: Végül utat tört magának az igazság (WMN)
Első fokon pert nyert Mózes Zsófi a bántalmazójával szemben – és bárhogyan is alakuljon ezután az ügy, a legfontosabb célt már elérte.
ápr. 25
19:24
Rostic’s néven nyitnak újra a KFC-k Oroszországban (Mandiner)
Korábban a McDonald's is hasonlóan járt el.
ápr. 25
19:24
Exkluzív dizájn és fejlett vezetéssegítő rendszerek alapáron: megérkezett az új Ford Kuga Graphite Tech Edition (Autószektor)
A Kuga Graphite Tech Edition modellen jelenik meg először a Ford látványos Grey Matter külső fényezése, és a vásárlók alapáron számíthatnak a legmodernebb vezetéssegítő rendszerekre, amelyekkel autójuk kényelmesen, kézhasználat nélkül áll be a szűk nagyvárosi parkolóhelyekre, vagy automatikusan tartja a sebességet az autópályán. Az új modellvariá
ápr. 25
19:24
Ferenc pápa azért érkezik Budapestre, hogy meglátogassa a Magyarországon élő keresztényeket (Magyar Nemzet)
A katolikus egyházfő látogatása állami látogatás is, amely lehetőséget teremt arra, hogy a pápa értékekről közvetítsen üzenetet.
ápr. 25
19:26
Deutsch Tamás: A dollárbaloldal gátolja a magyarok uniós forráshoz jutását (Magyar Nemzet)
Gyurcsányék már nem tagadják, hogy saját hazájuk ellen áskálódnak – jelentette ki az EP-képviselő.
ápr. 25
19:27
Fordulat Ausztriában: kiheverte az Ibiza-botrányt és élre tört a Szabadságpárt (Infostart)
Meglepő eredmény hozott a salzburgi tartományi választás: előretört az FPÖ és a kommunista párt is.
ápr. 25
19:27
Lefejelte és ököllel ütötte a bírót a Fradival bajnok focista (Metropol)
Busai Attila hatéves eltiltást kapott.
ápr. 25
19:27
Így alkalmazd a korrektort úgy, mint egy sminkmester (in.hu)
Sokan alkalmazzuk úgy a korrektort, hogy több rétegben kenegetjük a szemünk alá vagy a pattanásainkra, abban reménykedve, hogy egyfajta radírként tünteti el a bőrhibáinkat. Sajnos azonban a korrektor helytelen használata még több problémát okozhat, ami inkább kihangsúlyozza a problémás területeinket, mintsem elrejti azokat.Helyesen használva, a kor
ápr. 25
19:30
Iszlamista hátterű lehetett a duisburgi késelő (Magyar Nemzet)
Az illetékesek egyelőre azon dolgoznak, hogy minél jobban feltárják annak az ellkövetőnek a hátterét, aki feltehetően kést rántott az edzőteremben.
ápr. 25
19:30
Nagy bajba kerülhet az FIA elnöke – a Mercedes volt alkalmazottja is szexuális zaklatással vádolja (Racing)
Az egyik brit lapban megjelent cikk azt állítja, hogy Mohammed bin Szulajm szexista módon viselkedett egy női alkalmazottal szemben.
ápr. 25
19:33
Nagy István: Magyarország továbbra is fenn fogja tudni tartani az Ukrajna felől érkező gabona behozatali tilalmát (hirado.hu)
Az EU elismerte a helyzet súlyosságát, megérti a tagállamok döntését és keresi az intézkedések fenntartását lehetővé tevő megoldásokat – mondta az agrárminiszter.
ápr. 25
19:33
Romlik a hangulat az Egyesült Államokban (Portfolio)
A várt stagnálás helyett romlott a Conference Board amerikai gazdaságkutató intézet amerikai fogyasztói bizalmi mutatója áprilisban.
ápr. 25
19:33
Rendőrség szerint jogszerű, szakszerű és arányos volt a könnygáz használata a Karmelita kolostornál (ATV)
Ahogyan arról beszámoltunk: hétfőn is megpróbált kordont bontani a Momentum és Hadházy Ákos. A dulakodásba torkolló akció miatt a rendőrök könnygázt is bevetettek.
ápr. 25
19:33
Döbbenetes szálra derült fény a székely terrorvád ügyében (Demokrata)
A román titkosszolgálatot anyagi érdek fűzhette ahhoz, hogy a székely fiatalokat terrorizmus miatt ítéljék el.
ápr. 25
19:36
Videón a sirályhang-utánzó verseny legjobb produkciói (hirado.hu)
Harmadik alkalommal rendeztek Belgiumban sirály-utánzó versenyt, amelyet idén egy 21 éves holland fiatal nyert.
ápr. 25
19:36
A török ellenzék elnökjelöltje, Kemal Kilicdaroglu két éven belül minden szíriait hazaküldene (444.hu)
Közben elindul Muharram Ince is, akit Erdogan 2018-ban legyőzött.
ápr. 25
19:36
Kolosi Péter számos új műsort jelentett be a Digital-Media Hungaryn (Márkamonitor)
Kolosi Péter, az Rtl tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese a Digital-Media Hungary konferencián tartott előadásában jelentette be, hogy idén ősszel két nemzetközi sikerformátum érkezik az Rtl-re: a Lego Masters és a The Traitors. Előbbiben a világhírű színes kockákból kell minél kreatívabb alkotásokat építeniük a versenyzőknek, utóbbi műsor
ápr. 25
19:36
Gyilkosság Angyalföldön: a 29 éves férfi el akart hagyni a párját, a nő veszekedés közben szúrta le (Life)
A férfi édesanyja sírva nyilatkozott a Tényeknek.

Keresés