2023. április 25. kedd

ápr. 25
17:48
Összefogás Léna babáért: Hamburgban kell megműteni a háromhónapos májbeteg kislányt (BorsOnline)
Súlyos májelégtelenségben szenved a mindössze 3 hónapos Tamás Léna. A kislányt már egyszer meg kellett műteni, de most egy komolyabb beavatkozás is vár rá Hamburgban.
ápr. 25
17:48
Római kori orvos sírjára és teljes felszerelésére bukkantak a régészek a Jászságban (Mandiner)
Az 50-60 év közötti férfi a Kr. u. 1. században élhetett.
ápr. 25
17:48
Elfyn Evans nyerte a Horvát-ralit, a világbajnokság első három helyén már Toyota-pilóták állnak (Autószektor)
Elfyn Evans és Scott Martin a többi dobogós egységgel együtt barátjuknak és versenyzőtársuknak ajánlották az eredményüket, amit a díjátadó ceremónián az ír zászló felemelésével jeleztek. Martin igazán közelről ismerte Breent, mivel a navigátora volt 2014 és 2018 között, és együtt szerezték meg első dobogós helyezésüket a világbajnokságon (2016, Fin
ápr. 25
17:48
A kiszámíthatatlan időjárás miatt erre kell fokozottan figyelnie a méhésznek (2.) (Magyar Mezőgazdaság)
Az előző részben leírtuk, hogy tavasszal miért szükséges odafigyelni az élelempótlásra, ha visszaköszön a tél, vagy ha a méhek az eső miatt nem juthatnak külső nektárutánpótláshoz. Most a nyárral és az ősszel folytatjuk.
ápr. 25
17:48
Bécsben parkot csinálnak egy soha nem használt autópálya-lehajtóból (Telex)
Liget, játszótér, sportpályák, tó, kutyafuttató és kivilágított gyalog- és bicikliutak lesznek a helyén jövőre.
ápr. 25
17:50
Kisbabát szoptató szakállas férfiszobrot állítottak ki a gendermúzeumban (hirado.hu)
Átnevezték az aarhus-i Nők Múzeumát Gender Múzeumra.
ápr. 25
17:50
Mi köze egymáshoz Majkának, Kiszel Tündének és Fridinek? Itt a válasz... (Ripost)
A rapper pont arra használja a TikTok-ot, amire való.
ápr. 25
17:51
Ezúttal egészen más pályán nyert a Szerencsejáték Zrt. (Infostart)
Jogosulatlanul használta a magyar engedéllyel nem rendelkező lottoland.eu-t üzemeltető Deutsche Lotto Und Sportwetten Limited társaság a Hatoslottó szó és ábrás, valamint a Skandináv lottó és a Kenó szóvédjegyeket.
ápr. 25
17:51
Itt a rendőrségi magyarázat a Karmelitánál történt könnygázhasználatról (Infostart)
Könnygáz a Karmelitánál - ezzel a címmel közöl részleteket a police.hu a Karmelita Kolostornál hétfő este történtekről.
ápr. 25
17:51
A magyarországi látogatás lesz Ferenc pápa 41. külföldi útja (hirado.hu)
A katolikus egyházfő utazásai a 2013-as megválasztása hatvan országot érintettek.
ápr. 25
17:51
Ez is eljött: mostantól tényleg vége a brutális áremelések korszakának? (Pénzcentrum)
A szélsőséges forgatókönyvek kockázatai csökkentek, így az áprilisi kamatdöntéssel lehetőség nyílt a kamatfolyosó felső szélének mérséklődésére  - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a kamatdöntést követő online háttérbeszélgetésen kedden.
ápr. 25
17:51
Mi folyik a használt lakásoknál? Nyolc éve nem láttunk ilyet a hitelpiacon (Portfolio)
Mindössze 93 ezer lakáshitel-folyósítás történt Magyarországon tavaly, ezen belül a használt lakások 45 ezres darabszáma 2014 óta nem látott mélypontot jelent. Az új építésű lakásokat megcélzó jegybanki Zöld Otthon Program sok olyan jelenséget elfedett eddig, amire most a KSH friss statisztikáiból fény derült: a lakáshitelpiac alapfolyamatai már ta
ápr. 25
17:51
Fékezés nélkül ment át a piroson, buszba csapódott egy autó Budapesten (Metropol)
A nő több kerületen keresztül próbált meglógni a zsaruk elől
ápr. 25
17:51
Egy kis varázslattal készülnek a Thália Színház színészei (in.hu)
Szerelem, szenvedély, féltékenység és egy kis varázslat. Shakespeare romantikus vígjátéka új fordításban került színre a Thália Színház színészei által.Kell egy kis varázslatSzerelem. Talán a legbonyolultabb emberi érzés. Szerelmesnek lenni csodálatos, eufórikus és felkavaró – lehet nagyon boldognak lenni és gyötrőn szenvedni is tőle. Makacsul vágy
ápr. 25
17:54
Hollandiában több mint egyharmadával csökkent a menedékkérelmet száma az első negyedévben (hirado.hu)
A legtöbb új menedékkérelem Szíriából, Jemenből és Szomáliából érkezett.
ápr. 25
17:54
Kétszeres Stanley Kupa-győztes is jégre lép a finneknél a magyarok ellen az elit hokivébén (m4sport.hu)
Az olimpiai és világbajnoki címvédő finn jégkorong-válogatott, amely május 19-én találkozik a magyar csapattal Tamperében vb-csoportmérkőzésen, Olli Määttä személyében kétszeres Stanley Kupa-győztessel erősítette meg keretét.
ápr. 25
17:54
Franciaország 2025-ig meghosszabbítja a villamos energia árplafonját (Tiszta Jövő)
A francia kormány pénteken bejelentette, hogy 2025-ig meghosszabbítja a villamos energia árának 2021 októberében bevezetett korlátozását.
ápr. 25
17:54
Medvegyev szerint Ukrajna területeinek szétosztása még mindig jobb, mint ha az ukránok belépnének a NATO-ba (Mandiner)
„Lengyelország, és lássuk be, Magyarország és Románia évtizedek óta arról álmodik, hogy átveszi Ukrajna nyugati régióit” – fogalmazott.
ápr. 25
17:54
Így forgat Budapesten Johnny Depp (Magyar Nemzet)
Egyelőre nem tudni pontosan, hogy a sztárszínész miért sétálgat egy gitártokkal a kezében a magyar fővárosban.
ápr. 25
17:54
Ennyit keresett a távozó sztárműsorvezető Donald Trump kedvenc csatornájánál (Forbes)
Tucker Carlson távozását hétfő reggel közölte a Fox News, a miértékről azonban nem írtak. Carlson az egyik legjobban fizetett tévés volt.
ápr. 25
17:56
Hivatalos: két időmérő, független sprint – így újul meg az F1-es sprinthétvége! (m4sport.hu)
Elfogadta az FIA a Forma–1-es sprinthétvégék programjának reformját, mellyel függetlenítik a sprintfutamokat a nagydíjhétvégéken belül. Mondjuk a részleteket!
ápr. 25
17:57
Wagneresek titkos sírjai lephettek el egy orosz temetőt (Infostart)
Nagy számban jelentek meg látszólag azonos, friss sírok az utóbbi néhány hónapban Novoszibirszk egyik temetőjében – számolt be a Meduza nevű orosz–angol független híroldal a Tiaga.info alapján.
ápr. 25
17:57
Újabb két magyar állampolgár került biztonságba Szudánból (Demokrata)
Szijjártó Péter újabb jó hírt osztott meg a szudáni evakuációs akció kapcsán.
ápr. 25
18:00
Gondot okoznak Ukrajnában a beözönlő lengyel tejtermékek (Agroinform)
Nyugtalanító a két ország közötti gazdasági vita.
ápr. 25
18:00
Kannabiszcsempészéssel vádolják – a kivégzésére vár a férfi (hirado.hu)
A férfi családtagjai és jogvédők is kegyelmért folyamodtak az elnökhöz.
ápr. 25
18:00
Báder Márton elnökként a férfi kosárlabda utánpótlásának fejlesztésére fókuszálna (m4sport.hu)
Véleménye szerint nagy a lemaradása a férfiaknak a nőkkel szemben Magyarországon.
ápr. 25
18:00
5 dolog, amivel könnyebben megy az idő, ha műtétből lábadozunk (Könyves Magazin)
Egy elkerülhetetlen műtét és az utána következő lábadozás, rehabilitáció garantáltan soha nem szerepelt még senki bakancslistáján. A gyors felépülésért és szükséges eredményekért persze megéri végigcsinálni, de könnyen előfordulhat, hogy alábecsüljük, mennyi időre lehet szükségünk a teljes felépüléshez.
ápr. 25
18:00
Kiderült, mi vezetett az 5 éves kislány szexuális bántalmazásához (BorsOnline)
Az intézmény vezetőjének kiválasztásakor is hibázott Újpest.
ápr. 25
18:00
Leszúrta és elásta ivócimboráját egy zalai férfi (18+) (Life)
Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Zala Vármegyei Főügyészség azzal a férfivel szemben, aki 2021 decemberében ittas állapotban bántalmazta, késsel megölte, majd elásta a nála tartózkodó hajléktalan ismerősét - tájékoztatta a főügyészség kedden az MTI-t.
ápr. 25
18:00
Hamarosan elkezdheti a hitelekre kiható igazi kamatcsökkentését is az MNB (Bank360 blog)
Valami van, de még nem az igazi így lehet kommentálni az MNB döntését, amellyel az egyik kamatát jelentősen csökkentette. A bankok hitelkamatait is mérsékelni képes kamatcsökkentés egy-két hónapon belül veheti kezdetét.
ápr. 25
18:00
Csak azután hoztak döntést az ukránok, hogy egyeztettek a nyugati partnerekkel (Magyar Nemzet)
Belgrád úgy érezte, Kijev cserben hagyta őket az Európa Tanácsban.
ápr. 25
18:02
Lefejelte a játékvezetőt az Ftc bajnoka, hatéves eltiltást kapott (Magyar Nemzet)
Négyszer villant a piros kap az NB Iii Keleti csoportjában a Bkv Előre–Kisvárda II (1-2) meccsen.
ápr. 25
18:03
Királydombtól az Operaházig - Szimfonikus operaváltozatban ünnepeli az Operaház az István, a király 40. születésnapját (Metropol)
Szörényi Levente és Bródy János István, a király című műve az 1983-as, királydombi bemutató óta a magyar kultúra klasszikusává érett. A mű a kulturális nemzeti minimum részeként azon magyar zeneművek közé tartozik, amelyeket életkortól és zenei képzettségtől függetlenül a legtöbb magyar ember ismer szerte a világon.
ápr. 25
18:03
Szijjártó: Ismét magyar állampolgárok kerültek biztonságba Szudánból (hirado.hu)
Újabb jó hír a szudáni evakuációs akció kapcsán: újabb két magyar állampolgár került biztonságba – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán kedden.
ápr. 25
18:03
A Világbank szerint a fejlett világnak egyre több bevándorlóra van szüksége (Portfolio)
Az elöregedő társadalmakkal rendelkező magas- illetve közepes jövedelmű államoknak egyre több külföldi munkaerőre van szükségük - ismertette a washingtoni székhelyű Világbank kedden ismertetett jelentésében.
ápr. 25
18:06
A rendőrség szerint ők csak az agresszív tüntetőket fújták le a Karmelitánál (444.hu)
Ráadásul szerintük többször felszólították az embereket, bár eddig senki sem került elő, aki ezt hallotta volna.
ápr. 25
18:06
Szíria bírálta az EU szankcióit (hirado.hu)
A szankcionáltak között van Bassár el-Aszad szíriai elnök két unokatestvére, valamint a Sztrojtranszgaz nevű orosz mérnöki építőipari vállalat, amely az ország legnagyobb foszfátbányáiban végez kitermelést.
ápr. 25
18:06
Súlyos MLSZ-büntetés: 6 évre eltiltották a bírót lefejelő és ököllel megütő Busai Attilát (m4sport.hu)
Hat évre eltiltotta az MLSZ Busai Attilát, aki a BKV Előre színeiben a Kisvárda II elleni NB III-as bajnoki során a pályán, majd a lefújást követően az öltözőben is rátámadt a mérkőzés játékvezetőjére.
ápr. 25
18:06
Több új műsort jelentett be a TV2 a Digital-Media Hungary konferencián (Márkamonitor)
Nem bízza a véletlenre piacvezető pozíciójának megőrzését a Tv2. A Siófokon megrendezett Digital-Media Hungary konferencián Fischer Gábor, a Tv2 Csoport programigazgatója a már korábban nyilvánosságra hozott nagysikerű formátumok mellett több vadonatúj műsort is bejelentett, amelyekkel a csatorna versenybe száll a nézők kegyeiért! Érkezik az I can
ápr. 25
18:06
Megérkeztek Ukrajnába az oroszok Armatái (Mandiner)
Közvetlen támadó műveletekben egyelőre nem vettek részt, csak az ellenséges állásokat lőtték.
ápr. 25
18:06
Hat évre eltiltották Busai Attilát a futballtól, amiért megvert egy játékvezetőt (Telex)
A NB III.-as BKV Előre–Kisvárda II bajnoki mérkőzésén történt atrocitás.
ápr. 25
18:09
Elpusztult a világhíressé vált szenvedő elefánt (Infostart)
Állatorvosok nemzetközi csoportjának minden erőfeszítése ellenére távozott az élők sorából Núr Dzsahán, a pakisztáni állatkertek nemzetközileg is ismertté vált, egyik utolsó afrikai elefántja. A még élő utolsó állatkerti elefántot egy szafariparkban helyezik el.
ápr. 25
18:09
Több mint 150 millió forint támogatást kap a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház fejlesztésére (hirado.hu)
Az átépítési munkálatok néhány héten belül megkezdődnek, az orvostechnikai eszközök kiszállítása pedig szeptemberben kezdődik.
ápr. 25
18:12
Valter tavasza (444.hu)
2022 első hónapjaiban volt a legjobb magyarként rajongani a kerékpársportért, Valter Attila a világ legjobb csapatában tekert a világ legjobb versenyein, Mit csinált jól? Mit nem? És mit hozhat a jövő?
ápr. 25
18:12
A Liege „belülről”, avagy mi volt különleges, mi miatt maradt hiányérzetünk – Söprögető Kocsi (m4sport.hu)
Igazán különleges volt kint lenni az idei Liege-Bastogne-Liege-en, de nem a verseny miatt. Székely Dávid és Várhegyi Benjámin élménybeszámolója a hétvégéről, és az idei klasszikusok erősorrendje a közmédia országúti kerékpáros podcastjének legújabb részében.
ápr. 25
18:12
Novák Katalin a fiatalok ajándékát is átadja majd Ferenc pápának (Mandiner)
Pénteken érkezik Magyarországra Ferenc pápa. A hivatalos program része a pápának szóló ajándékok átadása is.
ápr. 25
18:12
20-30 százalékos béremelésre tartanak igényt idén régiónk munkavállalói (Üzletem)
A közép- és kelet-európai régióban a legtöbb munkavállaló 20-30 százalék közötti béremelést tart szükségesnek 2023-ban az infláció kompenzálására, de országtól függően 60-77 százalékuk még nem kapott munkaadójától emelésről szóló tájékoztatást – olvasható a Wherewework Group felmérésében.
ápr. 25
18:12
1956: fasiszta felkeléstől tömeges erőszakcselekményig volt már minden a forradalom (Telex)
Ungváry Krisztián előadásában végigvette, hogyan látták és használták fel 1956-ot a történelem során a különböző politikai rendszerek.
ápr. 25
18:15
Több mint 8 milliárd forint hálózatfejlesztésre és karbantartásra Hajdú-Bihar vármegyében (ProfitLine)
Ellátásbiztonság, ügyfélélmény és innováció – ezek a fő célok vezérlik az Opus Titász Zrt.-t és az Opus Tigáz Zrt.-t a mindennapi működés és a fejlesztések tervezése során is. Ennek jegyében a Debreceni Üzem területén az Opus Titász 2023-ban összesen több mint 43 kilométer elosztóhálózatot épít, 93 db transzformátorállomást létesít, több mint 13 ez
ápr. 25
18:18
Bioüzemanyag előállításába fektet a Wizz Air (hirado.hu)
Becslésük alapján az újfajta üzemanyag évente 100 ezer tonna szén-dioxid-egyenértékkel csökkentheti a légitársaság kibocsátását.

Keresés