2023. április 23. vasárnap

ápr. 23
8:54
Prigozsin: Zavargások törtek ki az ukrán erők harcosai között Csaszov Jarban (Magyar Hírlap)
A Wagner-csoport harcosai már hónapok óta ádáz harcokat vívnak a Donbassz fontos közlekedési csomópontjáért.
ápr. 23
8:54
Andorai Péter 75 éve született (Demokrata)
Kamera elé először a Vörös rekviemben állt, még főiskolásként, ettől kezdve előfordult, hogy évente több filmben is játszott.
ápr. 23
8:54
Az Egyesült Államok kimenekítette nagykövetségi dolgozóit Szudánból (Magyar Nemzet)
Az afrikai országban élő tizenhatezer amerikai állampolgár evakuálása még kérdéses.
ápr. 23
8:54
Csintalan: Az én nemzedékem most a leghülyébb ebben az országban (Mandiner)
Újabb nagy megfejtések a Kötöttfogásban.
ápr. 23
8:56
Remco Evenepoel esélyesként tekint Valter Attilára a Liege-Bastogne-Liege-en, és kicsit utálja is (m4sport.hu)
Vasárnap rendezik a Liege-Bastogne-Liege kerékpárosversenyt. A mezőnyben ott lesz a világbajnok Remco Evenepoel, aki nem mellesleg a verseny címvédője is és a világ egyik legjobb országúti kerékpárosa jelenleg. A bringás az M4 Sportnak a helyszínen adott interjút, melyben a vasárnapi esélyekről és Valter Attiláról is beszél.
ápr. 23
8:57
Időjárás: vedd elő a viharkabátot, ami most jön, abban nem lesz köszönet (Blikk)
Esővel, záporral, zivatarral köszönt be a hidegfront.
ápr. 23
8:57
„Apám hullarészegen, késsel támadt anyámra” – MC Hawer szörnyű részleteket mesélt a gyerekkoráról (Metropol)
Nem mindenkinek adatik meg a felhőtlen gyermekkor.
ápr. 23
8:57
Új parkolási rendszert vezetnek be egy budapesti kerületben (Portfolio)
Budapest külső részei küzdenek a kerületet ellepő, az utcákat P+R parkolóként használó autósokkal. Eddig a fizetős parkolás bevezetése volt a válasz, hogy kiszorítsák az autósokat. Újpest is lép, de ott úgy tűnik nem a fizető parkolás bevezetése lesz a megoldás kulcsa - írja a vezess.hu
ápr. 23
9:00
A Paks a Kisvárdát fogadja: jöhet egy sokgólos döntetlen? (m4sport.hu)
A hazaiak egy váratlan vereség, a vendégek nyolc nyeretlen meccs után javítanának.
ápr. 23
9:00
Kína franciaországi nagykövete megkérdőjelezte Ukrajna szuverén státuszát (Magyar Hírlap)
Kína is békét sürget.
ápr. 23
9:00
A gabonamegállapodás meghosszabbítását sürgették a G7-es miniszterek (Demokrata)
A tárcavezetők közleményben hívták fel a figyelmet az egyezmény fontosságára.
ápr. 23
9:00
Egy újabb adalék Messi barcelonai visszatéréséhez (Telex)
A világbajnok argentin szerződése lejár Párizsban, hetek óta téma a jövője.
ápr. 23
9:00
Egyre durvul a háború - menekül, kinek kedves az élete (naphire.hu)
Az ukrán-magyar határszakaszon 6097-en léptek be Magyarországra szombaton, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 9537-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap.
ápr. 23
9:03
MC Hawer drámai vallomása a múltból: Apám hulla részegen késsel támadt anyámra (BorsOnline)
Mc Hawer élete nyitott könyv mindenki számára.
ápr. 23
9:03
Szudán: bejelentést tett Joe Biden (Infostart)
Az amerikai hadsereg kimenekítette Szudánból az Egyesült Államok kartúmi nagykövetségének dolgozóit – derült ki az amerikai elnök bejelentéséből, melyben egyúttal a feszültség csökkentését sürgette a harcok sújtotta afrikai országban.
ápr. 23
9:03
A gabonamegállapodás meghosszabbítását és betartását sürgették a G7-ek gazdasági miniszterei (HírTV)
A G7 államai készek támogatni Ukrajna újjáépítését - szögezték le.
ápr. 23
9:06
A gabonamegállapodás meghosszabbítását sürgették a G7-es miniszterek (Demokrata)
A tárcavezetők közleményben hívták fel a figyelmet az egyezmény fontosságára.
ápr. 23
9:09
Ma 5 éves Lajos herceg: tündéri új fotókat adtak ki a születésnapja alkalmából (Blikk)
Fontos eseményt ünnepel Katalin hercegné és Vilmos herceg: a legkisebb gyermekük, Lajos herceg április 23-án az 5. születésnapját ünnepli. A házaspár ebből az alkalomból most új fotót tett közzé a kisfiúról a hivatalos közösségi oldalaikon.
ápr. 23
9:09
Hidvéghi Balázs: Az EP álláspontja csak meghosszabbítja a migrációs krízist (hirado.hu)
Csak meghosszabbítja a migrációs krízist az, hogy az Európai Parlament (EP) továbbra is ugyanazokat a nem működő megoldásokat erőlteti az illegális bevándorlás kapcsán, mint korábban – mondta Hidvéghi Balázs.
ápr. 23
9:12
A gabonamegállapodás betartását sürgették a G7-ek gazdasági miniszterei (hirado.hu)
A tárcavezetők a Japánban tartott, kétnapos egyeztetés után kiadott közös közleményben hívták fel a figyelmet az egyezmény fontosságára.
ápr. 23
9:12
Indiában őrizetbe vettek egy körözött szikh szeparatista vezetőt (Magyar Hírlap)
Amritpal Szingh önként adta fel magát a rendőrségen.
ápr. 23
9:12
Kiderült, mennyire bíznak az oroszul beszélő bajtársakban az ukránok (Magyar Nemzet)
Felmérték a kutatók, hogy az ukránok hogyan ítélik meg a nyelvhasználati kérdéseket.
ápr. 23
9:14
Hidvéghi Balázs: Az EP-álláspont csak meghosszabbítja a migrációs krízist (Magyar Nemzet)
A Fidesz politikusa szerint az európai parlamentnek rögzítenie kellene azt az alaptételt, hogy illegális módon nem lehet az Európai Unióba jönni.
ápr. 23
9:15
Mindenki tartsa be a gabonapaktumot - követelték a G7 miniszterei (Privátbankár)
Az egyezmény védelmében léptek fel a politikusok, leginkább Moszkvát hibáztatva.
ápr. 23
9:15
Szijjártó Péter közölte: több magyar rekedt a polgárháborús Szudánban, mint eddig gondolták (Blikk)
Szudánban továbbra is rendkívül törékeny és veszélyes a helyzet. Napközben újabb, az országban tartózkodó magyarok jelentkeztek, így mostanra 15-re nőtt a Szudánban lévő honfitársaink száma – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook oldalán szombaton este.
ápr. 23
9:15
„Nem vagy alkalmas játékvezetőnek” – vér folyt a pályán (Metropol)
Nehéz eldönteni, melyik a durvább: az, hogy Bryan Mbeumo túl magasra emelte a lábát és fejbe rúgta Lucas Digne-t a szombati Aston Villa–Brentford-összecsapás második félidejében, vagy az, hogy Michael Salisbury játékvezető nem sípolt a szabálytalanság miatt.
ápr. 23
9:15
Kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács a jövő héten (Adózóna)
Kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig több makrogazdasági adatot tesz közzé a jövő héten – közölte az MTI.
ápr. 23
9:15
Franciaország meghosszabbítja a villamos energia árplafonját (ProfitLine)
A francia kormány pénteken bejelentette, hogy 2025-ig meghosszabbítja a villamos energia árának 2021 októberében bevezetett korlátozását.
ápr. 23
9:18
Az Egyesült Államok evakuálta az embereit Szudánból (ATV)
Az Egyesült Államok erői sikeresen evakuálták az amerikaiakat és azok családjait is az éjszaka folyamán a szudáni Kartúm nagykövetségéről – írja a Task & Purpose haditechnikai portál.
ápr. 23
9:18
SUV landolt a ház tetején, újabb lehetetlen balesetet Amerikában (Autónavigátor)
A tűzoltók sem akarták elhinni első körben az esetről szóló bejelentést, de a helyszínre kiérve szembesülniük kellett a valósággal, valóban
ápr. 23
9:18
"Nem tartom magam hősnek" - májusban a Mount-Everesten írhat történelmet Suhajda Szilárd (Ripost)
Oxigénpalack is serpák nélkül indult el a csúcsra a hegymászó.
ápr. 23
9:18
Biden: evakuálták Szudánból az amerikai nagykövetség dolgozóit (vg.hu)
Már más országok is léptek, vagy készülnek erre.
ápr. 23
9:18
Napi horoszkóp: A Bak megismerheti az igazit, a Szűz extra pénzhez jut - április 23. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
ápr. 23
9:18
Egy egész bagolycsalád költözött be a battonyai panel 4. emeletére Szarkáékhoz (BorsOnline)
Tizenhat éve állandó lakója a battonyai panellakás ablakpárkányának bagolymama, az erdei fülesbagoly. Idén három fiókával lepi meg az ott élő Szarka családot.
ápr. 23
9:18
Szupercuki képeken Vilmos hercegék legkisebb gyereke, aki 5 éves lett (SzMo)
Ilyen nagy már a kis Lajos herceg, akit egy talicskában ülve, Katalin hercegnével fotóztak le.
ápr. 23
9:18
A világ legrejtélyesebb sziklaképződménye: senki nem ismeri a középen, szabályosan kettévágott kőtömb titkát (Life)
Szaúd-Arábia sivatagainak a világ történelmével átitatott területén található egy titokzatos sziklaképződmény, amely az egyik legszokatlanabb és legérdekesebb az egész világon.
ápr. 23
9:18
Íme Ferenc pápa különleges budapesti miseruhája – a Duna is rajta van! (Mandiner)
„Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy Ferenc pápát, illetve a vele koncelebráló püspököket és papokat egy magyar tervezésű kazulában láthatjuk – mondta Sebő Balázs, az MKPK sajtófőnöke.
ápr. 23
9:18
Újabb információk derültek ki a tizenegyedik szankciós csomagról (Magyar Nemzet)
Többek között Moszkva ipari kapacitásának növelését szeretnék megakadályozni az újabb intézkedésekkel.
ápr. 23
9:18
Most kapaszkodjon meg: Kulcsár Edina és G.w.M kislánya arany babakocsit kapott (naphire.hu)
Az egykori szépségkirálynő azt is elmesélte, hogy a büszke édesapa már Gucci-ruhákat is akart vásárolni a picinek, ám ő erről lebeszélte.
ápr. 23
9:21
Joe Biden bejelentette: az amerikai hadsereg kimenekítette Szudánból a nagykövetség dolgozóit (Blikk)
Az amerikai hadsereg kimenekítette Szudánból az Egyesült Államok kartúmi nagykövetségének dolgozóit – jelentette be Joe Biden amerikai elnök.
ápr. 23
9:21
Titkot árult el II. Erzsébetről az egykori canterbury érsek (Infostart)
Más témák mellett beszélt például egy titkos találkozóról is Kamillával, mielőtt a királynő hozzáment volna az akkori walesi herceghez.
ápr. 23
9:24
Visszatérhet a kedv a lakáshitelekhez? Itt vannak az első pozitív jelek! (Biztosító Magazin)
Bár az infláció elleni harc miatt a kamatszintek még mindig magasnak mondhatóak, a lakáshitel felvételi kedv az élénkülés jeleit mutatja - közölte az ingatlan.com-csoporthoz tartozó money.hu.
ápr. 23
9:24
Kitálalt a NASA egykori igazgatója: valójában ezért nem mentünk eddig vissza a Holdra (Promotions)
A válasz egyszerre meglepő és elszomorító.
ápr. 23
9:24
Tavaly drámai volt a helyzet – most így látja a vízügy a Velencei-tó állapotát (Mandiner)
A napokban befejezték a tó feltöltését a Pátkai-tározóból, most a vízállása 109 centiméter. Tavaly a legmagasabb érték 102 volt.
ápr. 23
9:24
Teakóstolással és maglabdacskészítéssel egybekötött tavaszi workshopok a Folly Arborétumban (Magyar Mezőgazdaság)
Áprilistól új, interaktív kerti programokat szervez a badacsonyörsi Folly Arborétum és Borászat. A látogatók rendhagyó módon ismerhetik meg a lenyűgöző balatoni panorámával rendelkező, 120 éves kert gyógyfüveit, megkóstolhatják gyógyteáit, bekémlelhetnek a madárodúkba, és megtudhatják, hogyan készülnek a Folly díjnyertes borai. Sőt azt is megtanulh
ápr. 23
9:24
Nem fért el a Suzukitól a pécsi terepjárós, dühében meglepő dolgot tett (Autószektor)
A Pécsi Járási Ügyészség vádat emelt egy pécsi férfi ellen, aki miután nem fért el autójával a parkoló gépkocsi mellett, azt egyszerűen letolta azt az útról. A vád szerint a férfi 2022 szeptemberében Pécsett autózott városi terepjárójával, amíg egy szabálytalanul parkoló autó miatt nem tudott tovább menni az egyik utcán.   A vádlott dudált, mire e
ápr. 23
9:24
Otthonunk, a Föld II. (Szakmát Szerzek)
A Föld bolygót a “Kék Bolygónak” is nevezik, ugyanis az űrből kéknek tűnik, köszönhetően a nagy kiterjedésű óceánoknak, az életet adó víznek.Bolygónk 4,5 milliárd éve kering a pályáján a Nap körül, kísérőjével a Holddal, és távoli bolygó társaival. Emellett életteret biztosít – a legutóbbi becslések szerint akár – százmillió fajnak, amelyek máshol
ápr. 23
9:26
Török kori kincs került elő a Balaton-felvidéken − a megtalálóját kérdeztük (Mandiner)
Nemesvámos határában egy önkéntes ezüst pénzérmékből álló kincset talált, amit nemrég mutattak be a nyilvánosságnak. Riportunk.
ápr. 23
9:30
Retro stílust kapott az 500 ezredik G-osztály (Igényesférfi.hu)
Összetéveszthetetlen formanyelv, verhetetlen teljesítmény, élenjáró műszaki megoldások – a negyvennégy évvel ezelőtt bemutatott G-osztály mára nem csak a kategória csúcsát jelenti, de valódi legendává érett.
ápr. 23
9:30
Kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács a jövő héten (Biztosító Magazin)
Kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) pedig több makrogazdasági adatot tesz közzé a jövő héten.

Keresés