2023. április 23. vasárnap

ápr. 23
7:30
Tényleg nemcsak szép, de hasznos is a büdöske? (Agrofórum)
Azt hallottam, hogy a bársonyvirág (büdöske) túl azon, hogy nagyon szép, még növényvédelmi szerepe is lehet a házikertben. Tényleg hasznos növény a bársonyvirág?
ápr. 23
7:30
Az amerikai hadsereg kimenekítette Szudánból a kartúmi nagykövetség dolgozóit (Magyar Hírlap)
Joe Biden azonnali és feltétel nélküli tűzszünetre szólította fel a szemben álló feleket.
ápr. 23
7:30
Rendkívüli: Biden csapatokat küldött Szudánba (Mandiner)
„Ma parancsomra az Egyesült Államok hadserege műveletet hajtott végre, hogy kivonja az amerikai kormányzati személyzetet Kartúmból”  – mondta Biden a Fehér Ház által kiadott nyilatkozatban.
ápr. 23
7:32
Miklós Hajnalka: Stabil marad a déli szomszédunk? (Mandiner)
A Világbank friss előrejelzése szerint meglehetősen jól teljesít majd az idén és jövőre Szerbia.
ápr. 23
7:33
Magyar fiú francia földön, német temetőben: mese az éhen halt nagybátyámról (Blikk)
Drága Berci! Hajnali négykor a lányommal még Budapesten vártuk a taxit, aztán két géppel repültünk vagy kétezer kilométert, így a francia Rennes-ből már csak kilencvenet kellett megtenni bérelt autóval ide, hozzád. A temető mindjárt zár, de reggel jövünk újra, meg holnapután is, annyi mindent szeretnék elmesélni neked, hiszen mi sosem találkoztunk.
ápr. 23
7:33
Rohantak a tűzoltók: brutális tűz volt, amíg aludtál (Metropol)
Négy vízsugárral oltották a tüzet.
ápr. 23
7:36
Martin Ethelwolf: Na én is pályázok akkor a laposföld díjra! (Mandiner)
Sokan kérdezték tőlem régebben, hogy azok a kultúrák, melyekben hittek a reinkarnációban, hogy magyarázták a népszaporulatot.
ápr. 23
7:39
Sok amerikai nem látná szívesen Bident az elnökjelöltek között (Privátbankár)
Menjen már nyugdíjba, mondják a megkérdezettek.
ápr. 23
7:39
Keményen üzent Dárdai Pál, nagy a baj (Infostart)
A fejekben nagyobbak a problémák, mint gondolta – mondta a Hertha magyar szakvezető az első mérkőzése után.
ápr. 23
7:42
Fehér Ház: Az amerikai hadsereg kimenekítette Szudánból a kartúmi nagykövetség dolgozóit (hirado.hu)
Amerikai kormányzati források szerint a mintegy 70 embert légi úton menekítették ki.
ápr. 23
7:42
Büntetőintézkedéseket vezetett be Ciprus amerikai és brit vádak alapján (Demokrata)
Cipruson évek óta jelentős lélekszámú orosz közösség él, különösen a déli Limassolban.
ápr. 23
7:42
Jön a hidegfront, több megyére adtak ki figyelmeztetést (Magyar Nemzet)
Többnyire tavaszias, napsütéses időre van kilátás, aztán jó eséllyel alakulhatnak ki záporok, zivatarok.
ápr. 23
7:45
Ittasan vezetett: legjobb barátja és felesége halt meg felelőtlensége miatt (BorsOnline)
Nem vette észre a táblát, ez okozta a balesetet.
ápr. 23
7:48
Dráma és pánik: Bódi Guszti mentette meg egy fiú életét (Ripost)
Bódi Guszti igazi hősként térhetett haza Thaiföldről.
ápr. 23
7:48
Megváltozott Miskolc: Michelin-kalauzos helyekkel és új bormárkákkal versengenek a turistákért (vg.hu)
Új borász- és vendéglátós generáció éleszti fel Miskolc jó hírét.
ápr. 23
7:48
Hőcsapdában a magyar panelek lakói (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
ápr. 23
7:48
Boris Johnson: Én vagyok a Führer, Én vagyok a király, aki döntéseket hoz (Magyar Hírlap)
Johnson 2022. július 7-én jelentette be lemondását miniszterelnöki tisztségéről.
ápr. 23
7:48
Erre használják a magyarok a ChatGPT-t (MMonline)
A ChatGPT a magyarokat is lázba hozta, mind a lakosság, mind a cégek folyamatosan próbára teszik a mesterséges intelligenciát, kutatva a területeket, ahol segítségükre lehet. A cégek leginkább arra kíváncsiak, hogy az új technológia képes-e munkafolyamataik optimalizálására, ezáltal a hatékonyságuk növelésére. Szesztay Péter, a BP Digital SEO ügynö
ápr. 23
7:48
Egyre jobban aggódnak az amerikaiak a klímaváltozás miatt (Demokrata)
A megkérdezettek 79 százaléka érintettje volt extrém időjárási jelenségnek az elmúlt öt évben.
ápr. 23
7:48
Zelenszkij ezúttal Magyarországnak is üzenhetett (Mandiner)
„Az egyik legfontosabb közös feladatunk, hogy megszüntessünk minden lehetőséget Oroszország számára a szankciók kijátszására” – fogalmazott.
ápr. 23
7:48
Összeomlott a gyilkos angyalföldi nő, otthon védekezhet (AC News)
Az angyalföldi édesanya szabadlábon védekezhet.
ápr. 23
7:50
Száraz Dénes: „Mi lenne, ha Magyarország lerohanná Dél-Szlovákiát?” Tévedett, aki azt hitte, hogy Matovič különb Káčeréknél (Mandiner)
Csacán az Ukrajnába irányuló szlovák fegyverszállítás jogosságát igazolandó vetette össze az orosz agressziót az állítólagos magyar veszéllyel.
ápr. 23
7:51
Vasárnap a tévében: nagy slágereket és 5 remek filmet ajánlunk (Blikk)
Igazi klasszikusokat ajánlunk vasárnapra. Ezúttal azonban nem csupán a filmek terén.
ápr. 23
7:51
„Megfagyott a levegő a stúdióban” – Riportalanyával hozták össze Gáspár Evelint (Metropol)
Gáspár Evelint első műsorvezetése alkalmával máris összeboronálták egyik vendégével.
ápr. 23
7:51
Neumann János emlékkiállítás a Városháza parkban (Mínuszos)
Neumann János születésének 120. évfordulója alkalmából szabadtéri kiállítással várják az érdeklődőket a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) keretében április 25-étől Budapesten, a Városháza parkban. A Neumann János Számítógéptudományi Társaság  közleménye szerint az emlékév alkalmából a Városháza parkban május 15-ig több mint száz, a magyar géniusz é
ápr. 23
7:54
Csányi a Nemzeti Múzeumban állítaná ki Rossi szobrát (HírTV)
„Megígértem Marco Rossi szövetségi kapitánynak, ha kijutunk a vb-re, akkor a halála után kiállítjuk a Nemzeti Múzeumban” – mondta a Magyar Labdarúgó-szövetség közgyűlésén Csányi Sándor, a szervezet elnöke.
ápr. 23
7:54
Súlyos vereséggel tért vissza Dárdai (Igényesférfi.hu)
A Hertha BSC egy héttel ezelőtt jelentette be, Sandro Schwarz azonnali hatályú menesztése után a szezon végéig újra Dárdai Pát veszi át a berlini klub irányítását.
ápr. 23
7:54
Akár már jövő héten elkezdődhet a gabonamegállapodás lezárása (Agrofórum)
A jövő héten felbomolhat az ukrán gabona fekete-tengeri exportját lehetővé tevő megállapodás, miután Oroszország bejelentette, hogy nem hagyja jóvá egyetlen új hajó közlekedését sem, hacsak üzemeltetőik nem garantálják, hogy a tranzitszállítást május 18-ig – a megállapodás jelenlegi végső várható időpontjáig – befejezik.
ápr. 23
7:54
Túl vannak a kkv-k a mélyponton (KKV Magazin)
Tovább erősödött és lassan elérheti a pozitív tartományt a K&H kkv bizalmi index, ami az első negyedévben 3 pontos emelkedést követően jelenleg -4 ponton áll. A pozitív változás annak köszönhető, hogy a közterhek és a vállalati hitelkamatok változásában kedvezőbb fordulatra számítanak a cégek. A várakozásokban azonban hatalmas a különbség cégméret
ápr. 23
7:54
Még a Legyen is Ön is milliomos műsorvezetője is eldobta az agyát, hogy mi folyik a vonal másik végén – szédületes telefonos segítség lett belőle (Promotions)
Akkor éppen Friderikusz Sándor ült a Legyen Ön is milliomos stúdiójában.
ápr. 23
7:54
Tudósok rájöttek, miért őszülünk – talán a megoldást is megtalálták ellene (Hamu és Gyémánt)
Az egerek szőrtüszőit tanulmányozó tudósok felfedezhették a haj őszülésének mechanizmusát, ami később hozzájárulhat a folyamat megállításának vagy visszafordításának lehetséges új módjainak felfedezéséhez.
ápr. 23
7:54
Détári Lajos 60 éves lesz (Demokrata)
„Mindenki Döméje” a magyar labdarúgás utolsó nagy klasszisai közé tartozik, bár a pályafutásából hiányzott az igazi sztárcsapat.
ápr. 23
7:54
„Mutassuk meg, hogy létezik nemzetközi szintű könyvtervezés Magyarországon!” – interjú Polgárdi Ákos könyvtervezővel (egy.hu)
Milyennek kell lennie a könyvnek ma, a digitális korban? Van-e még létjogosultsága a nyomtatott kiadványoknak, és milyen a hazai könyvtervezés helyzete? A Magyar Könyvtervezési Díj alapítójával, Polgárdi Ákos grafikussal, könyvtervezővel beszélgettünk a könyv és a szerzői jogok világnapja alkalmából.
ápr. 23
7:57
Már szervezik a magyarok kimenekítését Szudánból (Privátbankár)
Az amerikaiak is rákapcsoltak, nekik már sikerült.
ápr. 23
7:57
Jól látja, van mód szemüveg-támogatást kérni (Infostart)
2010 óta a 6-os dioptriánál erősebb szemüvegekre és kontaktlencsére vehető igénybe TB-támogatás.
ápr. 23
8:00
Trump: Gyorsan el fogom rendezni az Oroszország és Ukrajna közötti szörnyű háborút (Magyar Hírlap)
A korábbi elnök azt állítja, képes lenne véget vetni a háborúnak.
ápr. 23
8:00
Hetvenöt éve született az olimpiai bajnok vízilabdázó (Demokrata)
Gyermekként nem tűnt úgy, hogy legendás apja, a kétszeres olimpiai bajnok nyomdokaiba léphet.
ápr. 23
8:00
Felhévizy Félix: Havas Henrik végtelenül aljas húzása (Mandiner)
Havas ezúttal egy Facebookra kiposztolt fotó kapcsán szállt bele a képen együtt szereplő Semjén Zsoltba, Németh Szilárdba és Nagy Feróba.
ápr. 23
8:00
Az amerikai hadsereg kimenekítette Szudánból a nagykövetség dolgozóit (Telex)
A szudáni polgárháborúban már száznál is többen meghaltak.
ápr. 23
8:03
Az EP-álláspont csak meghosszabbítja a migrációs krízist (Demokrata)
Olaszországban már szükségállapotot hirdettek a tarthatatlan helyzet miatt.
ápr. 23
8:03
Ez az egyszerű jel mutatja, ha egy kapcsolat nem lesz tartós (in.hu)
Csak az egyik félnek kell rendelkeznie ezzel a tulajdonsággal.Azok a párok, akik nem tudnak gyorsan talpra állni a vitákból, a kutatások szerint nem valószínű, hogy együtt maradnak. Ezzel szemben azok, akik gyorsan felépülnek, nagyobb valószínűséggel maradnak együtt.A vitából való gyors felépülés képessége egészen a gyermekkorig nyúlik vissza.A tan
ápr. 23
8:06
Brutális vihar fog ma lecsapni ezekben a vármegyékben, nem kegyelmez az időjárás (naphire.hu)
Eddig tartott a jó idő, egyre közeledik felénk a vihar. Térképen mutatjuk, hogy hol fog lecsapni.
ápr. 23
8:09
Ferenc pápa különleges nézeteket vall a cölibátus eltörlésével és a melegházassággal kapcsolatban (Blikk)
Ferenc pápát egyesek haladó szellemiségnek tartják, mások maradinak, mégis: empátiája és embersége mellett nem mehetünk el szó nélkül. Napjainkban számos kényes témában folyik a vita, elég csak a keresőbe beírni a cölibátus kérdését vagy a homoszexualitást, mint bűnt és a melegházasságot az Isten színe előtt.
ápr. 23
8:12
Hidvéghi Balázs: Az EP álláspontja csak meghosszabbítja a migrációs krízist (hirado.hu)
Csak meghosszabbítja a migrációs krízist az, hogy az Európai Parlament (EP) továbbra is ugyanazokat a nem működő megoldásokat erőlteti az illegális bevándorlás kapcsán, mint korábban – mondta Hidvéghi Balázs.
ápr. 23
8:12
Hidvéghi Balázs: Az EP-álláspont csak meghosszabbítja a migrációs krízist (Magyar Hírlap)
Nyolc éve, a migrációs krízis kezdete óta ugyanazokat a nem működő megoldásokat erőltetik.
ápr. 23
8:12
A Wagner-csoport vezére keményen nekiment a Kremlnek, szerinte Putyinék népirtást követnek el (Mandiner)
„Mint 1941-ben, ez az orosz nemzet kiirtása" – panaszkodott Prigozsin arra, hogy az orosz hadsereg nagyon rosszul felszerelt.
ápr. 23
8:15
Nem életbiztosítás a forgalmas utak mellett élni, és nem a balesetek miatt (Infostart)
Nemzetközi adatok alapján jutottak erre arra az erős következtetésre, miszerint ha egy környéken éveken át szennyezett levegőt lélegeznek be az emberek, az megnöveli a halálozási arányt.
ápr. 23
8:15
Erre a csillagjegyre ma az igaz szerelem próbája vár (Metropol)
A Skorpióra csodás nap vár, a Halak legyen ma türelmes.
ápr. 23
8:18
Nyerésre állnak az oroszok? Friss hír jött a háborúról (ATV)
Újabb három kerületet foglalt el az orosz hadsereg Bahmutban együttműködve a Wagner zsoldossereg katonáival. Eközben már úton vannak Ukrajna felé a Leopard tankok, amelyeket Spanyolország küld a harcokhoz.
ápr. 23
8:18
Szakértő árulja el, hogy milyen a tökéletes portrékép (hirado.hu)
Az emberek többsége megközelítőleg olyan érzésekkel indul el egy fotózásra – ha elindul egyáltalán –, mintha legalábbis fogorvoshoz menne.

Keresés