A kötöttfogásúak 60 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Torba Erik és a 97 kilogrammban érdekelt Lévai Tamás is elveszítette negyeddöntőjét, így már csak a vigaszágban reménykedhet a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon.
A klímaváltozás következményei a Kárpát-medencében az előrejelzettnél hamarabb érezhetők lesznek, drasztikus változások várhatók - mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Föld napja alkalmából a Mathias Corvinus Collegium által szervezett rendezvényen, Budapesten szombaton.
Eldurvulni látszik a technológiai dominanciáért folyó küzdelem az USA és Kína között. A Peking visszaszorítására szánt terv könnyen visszaüthet, ráadásul egy háborús konfliktus réme is ott sejlik a horizonton. Mit hoz az eszkalálódó vetélkedés, és lesz-e kellő józanság a nukleáris hatalmaknál?
Rendkívül felhordásos lett a Horvát Rally első délutáni szakasza a délelőtt versenyt követően, és a csúszós körülmények között Ott Tanak a második leggyorsabb volt Sébastien Ogier mögött, míg Esapekka Lappi és Kalle Rovanpera megforgott.
Nagy Melanie úgy döntött, új színre festeti át a haját. A kétgyermekes édesanya végül a szőke mellett tette le a voksát, az eredményt pedig a közösségi oldalán mutatta meg.
A szamóca fűtött termesztése lassan véget ér, szabadföldön jó virágzással és terméskilátásokkal kezdődik a hazai szamócaszezon, bár a hideg idő okoz némi késést - közölte az MTI kérdésére a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.
Jaak Madison észt EP-képviselő szerint szankciókat kell bevezetni azon országokkal szemben, amelyek nem hajlandók végrehajtani a Vlagyimir Putyin ellen kiadott elfogatóparancsot.
Speciális szempontok szerint, alaposan ellenőrizték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai azokat a fuvarozókat, akiknél előfordulhatott olyan gabonaszállítmány, amely április közepe óta korlátozás alá esik.
Ivana Baquero nevét A faun labirintusa című filmnek köszönhetően ismerte meg a világ, a hazai közönség azonban talán nem is tudja, milyen vonzó nővé érett azóta.
Ilyenkor is érdemes kirándulni a tóparton és a környéken, hiszen fantasztikus a látvány, jó a levegő, nyugató a csend. Mutatunk néhány kedvcsináló fotót az egyik legszebb részről.
A klímaváltozás következményei a Kárpát-medencében az előrejelzettnél hamarabb érezhetők lesznek, drasztikus változások várhatók - mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Föld napja alkalmából a Mathias Corvinus Collegium által szervezett rendezvényen.
Személyautó és busz ütközött össze a 834-es főút 24-es kilométerénél, Nagysimonyinál. A baleset következtében a személyautó árokba hajtott. A sárvári hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani. A jelentés nem tér ki arra, vannak-e sérültek?
A svéd fegyveres erők közleménye szerint csütörtökön dán és svéd légierő vadászgépei felszálltak, hogy elfogjanak egy, a Balti-tenger felett repülő orosz katonai repülőgépet.
Reálhozam még nincs, de az árfolyamok elindultak felfelé a legtöbb nyugdíjpénztári portfólióban. A tavalyi gigászi mínuszból az idei első negyedévben sikerült lefaragni - derül ki a Bank360.hu elemzéséből. A magánnyugdíjpénztáraknál már minden portfólió pluszban zárt 2023 első három hónapjában.
Nem haladhat át gabonaszállítmány Magyarországon ellenőrzés nélkül, ha a legkisebb gyanú is felmerül a járőrökben, hogy a fuvarozók megszegik az Ukrajnából érkező gabonák importtilalmát - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)
Orbán Viktor miniszterelnökkel abban egyeztek meg, hogy a 6 milliárdot a Lánchídra utólag kapja meg a főváros, ha már a személyautóforgalom is helyreállt, és ha 18 hónap alatt befejeződik a komplett felújítás - nyilatkozta Tarlós István az atv.hu-nak. “Svindli” - mondja Karácsonyék Budapesti Lakógyűléséről, a per a kormány ellen pedig, amit a főpo
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint napsütéses hétvégénk lesz, de felhők gyakran takarják majd el a sugarakat. Az ország egyes régióban pedig vasárnap akár zápor, zivatar is kialakulhat.
Egy új kutatás megvizsgálta, hogy melyek a leghatékonyabb stratégiák, amelyek javíthatják az intim kapcsolatokat. A kutató azt vizsgálták, hogy milyen viselkedésmódok a legjobbak, ha a másikkal megerősítenénk a kapcsolatunkat érzelmileg. A kutatás a különböző stratégiák sorát alapul véve két különböző tanulmányt használt fel, hogy megértse, hogyan
A vendégeknél Ducksch mesterhármast lőtt 51 perc alatt, a berliniek a végén tudtak szépíteni, 4-2 lett a vége. Öt forduló van még hátra a Bundesligából.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén rendeletjavaslatot fogadott el szerdán, amely szerint az Európai Unióban csak olyan termékeket lehet majd forgalmazni, amelyek előállítása nem jár klímaváltozást és a fajgazdagság csökkenését előidéző erdőirtással és erdőpusztulással.
Ha egy kft. teljes egészében értékesítésre került, az eladási ár magasabb volt, mint a jegyzett tőke értéke, ilyen esetben a különbözet hogyan adózik, illetve esetlegesen milyen költségeket lehet még figyelembe venni? Olvasói kérdésre Pölöskei Pálné adószakértő válaszolt.
A szudáni hadsereg szerint zajlanak az egyeztetések a külföldiek kimenekítéséről a harcok sújtotta országból, és az összehangolt evakuáció szombaton megkezdődhet, bár az amerikai kormány egyelőre nem erősítette meg a bejelentést.
A természetes élőhelyek pusztulása globálisan és hazánkban is égető probléma – egyrészt azért, mert a vadon élő állatoknak egyre inkább zsugorodik a lakóhelye, másrészt azért, mert a klímaváltozás mellett a biológiai sokféleség csökkenése a jelenlegi és a jövő generációinak jólétét is veszélyezteti. Április 22-e a Föld napja.