2023. április 21. péntek

ápr. 21
7:24
Magyar zsűrielnök a cannes-i fesztiválon (Igényesférfi.hu)
Enyedi Ildikó lesz a jövő hónapban rendezendő 76. cannes-i fesztivál hivatalos programjában versenyző rövidfilmek és a filmfőiskolák legjobbjait felvonultató Cinef válogatás közös nemzetközi zsűrijének elnöke.
ápr. 21
7:24
Rejtélyes lyuk nyílt a szobájában, és az nyelte el a férfit, akit azóta sem láttak (Promotions)
Utoljára az áldozat öccse hallotta halálsikolyát.
ápr. 21
7:24
Ten Hag szerint a Manchester United ajándékba adta az elődöntőt (Magyar Nemzet)
A Sevilla vezetőedzőjét meglepte, hogy csapata ennyire könnyen jutott túl az angolokon az Európa-ligában.
ápr. 21
7:24
Miniatűr, torz férfiassága okozta Hitler beteges komplexusait? (Helló Magyar)
Történészek szerint egészségügyi okok vezethettek a náci diktátor őrületéhez, aki a nőkhöz is hihetetlen módon próbált közeledni.
ápr. 21
7:24
Tavasz a kajszisban (Magyar Mezőgazdaság)
Gyorsan sorjáznak a tavaszi munkák a gyümölcsösben, különösen a korán virágzó kajszisokban. Cikkünkben sorra vesszük mindegyiket, noha az első beavatkozásokon már túlvagyunk. Mostanában a korai károsítók elleni védekezés az időszerű.
ápr. 21
7:27
A Ferrari problémáit Newey sem oldaná meg egyik napról a másikra (F1világ)
A Ferrari egykori versenyzője, Jean Alesi szerint az olasz csapat mostani problémáira az sem jelentene megoldást, ha leszerződtetnék a Forma-1-es tervezőzsenit, Adrian Newey-t.
ápr. 21
7:27
Aki jobban tanít, az jobban kereshessen! (Demokrata)
A készülő közoktatási törvényjavaslat körüli viták és a javaslat valódi tartalma volt a fő téma az M1 és a hirado.hu közös hírháttérműsorában.
ápr. 21
7:30
Háromnapos tűzszünetet kötöttek az ellenséges felek Szudánban (hirado.hu)
A Szudáni Orvosok Bizottsága mindazonáltal azt közölte, hogy Kartúmot péntek reggel is tüzérségi támadások érték.
ápr. 21
7:30
Nem találta elég keménynek, visszadobta az elnök az ugandai melegtörvényt (444.hu)
Kicsit szigorúbb lenne. Pedig a törvénytervezet jelenlegi formájában, szélsőséges esetben azt is lehetővé teszi, hogy akár kivégezzenek valakit, ha „súlyos homoszexualitás” ügyében találják bűnösnek.
ápr. 21
7:30
Ideiglenesen visszakapta levont pontjait a Juventus (HírTV)
A Figc napra pontosan három hónappal ezelőtt, január 20-án határozott a 15 pont levonása mellett.
ápr. 21
7:30
Vasúttörténeti parkkal bővül Celldömölk (vg.hu)
.
ápr. 21
7:30
Európa területének negyedét sújtotta talajszárazság április elején (Demokrata)
A leginkább érintett területek közt van Skandinávia, Írország és Lengyelország északi része.
ápr. 21
7:30
Csak minden ötödik ember szerint van esélyegyenlőség a férfiak és a nők között Magyarországon (Mandiner)
A Publicus felmérése szerint az elégedettséget jelentősen befolyásolja a pártszimpátia.
ápr. 21
7:30
Kihúzná egymást a gödörből Hamilton és a Ferrari? (Racing)
Eddie Jordan úgy véli, Lewis Hamiltont és a Ferrarit is fel kell rázni, és egymásban találhatják meg a problémák megoldását.
ápr. 21
7:33
Eltűnt Marikovszky Péter (BorsOnline)
A rendőrség nagy erőkkel keresi.
ápr. 21
7:33
Ebből balhé lesz: Pintér Sándor brutális szigorításra készül az orvosokkal szemben (ATV)
A belügyminiszter utasítására valamennyi állami kórházban új beléptető rendszert fognak bevezetni az év végéig.
ápr. 21
7:36
„Senki nem vitathatja el Észak-Koreától a nukleáris nagyhatalmi státuszt” (hirado.hu)
Az Egyesült Államoknak és a Nyugatnak nincs joga elvitatni Észak-Koreától a nukleáris nagyhatalmi státuszt, és Phenjant nem köti a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés (NPT) egyetlen pontja sem – szögezte le pénteken az észak-koreai külügyminiszter.
ápr. 21
7:36
Megöltek egy férfit a XIII. kerületben: a tettes egy 34 éves nő lehet (Life)
Megöltek egy férfit a főváros XIII. kerületében csütörtök este, a feltételezett elkövetőt a helyszínen elfogták - közölte a rendőrség a honlapján.
ápr. 21
7:36
Kiszabadult a börtönből a drogbotrányba keveredett divattervező (Magyar Nemzet)
Fél év után kiengedték a rács mögül Herczeg Zoltán divattervezőt, akit októberben tartóztattak le.
ápr. 21
7:36
Brutális szigorítás jön az állami kórházakban: év végéig mindenhol új beléptető rendszer lesz (naphire.hu)
Blokkolóórával és kamerával ellenőrzik ezentúl az orvosokat az állami kórházakban.
ápr. 21
7:38
Baleset történt Mórnál, torlódik a forgalom a Budapest felé vezető utakon (Magyar Nemzet)
Péntek reggeli forgalmi és közlekedési információk.
ápr. 21
7:39
Eger legfényesebb csillaga, Tompa Imre ajánlásával (Blikk)
Nagyon kafa egri borokat mutattunk be a minap, amelyek arról tanúskodnak, hogy Eger is szépen fejlődik.
ápr. 21
7:39
Először készített lemezt elhunyt dobosa nélkül a Foo Fighters – itt az első dal (Infostart)
Taylor Hawkins kicsit több mint egy éve hunyt el Kolumbiában, épp a zenekarral turnézott.
ápr. 21
7:42
Rétvári: Vissza kell állítani a közoktatás presztízsét (Magyar Hírlap)
A státusztörvény csak egy tervezet, figyelmeztet az államtitkár.
ápr. 21
7:42
Ukrajna közölte, milyen fegyvereket vár a Szövetséges Európai Parancsnokságtól (Mandiner)
Az ukrán fegyveres erők vezetője tájékoztatta Christopher Cavoli parancsnokot a hadszíntér fejleményeiről is.
ápr. 21
7:45
Észak-Korea: nukleáris nagyhatalom vagyunk (Infostart)
Az ázsiai diktatúra külügyének vezetője szerint ezt senki nem vitathatja el.
ápr. 21
7:45
Az ügyészség ejti az emberölés vádját Alec Baldwin ellen (Blikk)
Ejtik a vádakat Alec Balwdin ellen a Rust című film forgatásán történt tragédia miatt. Az ügyészek közlése szerint olyan tényekre derült fény, amelyek lehetetlenné teszik a színész elleni eljárás befejezését a rendelkezésre álló időn belül. A nyomozás továbbra is folyamatban van, ezért a vádakat később újra előterjeszthetik.
ápr. 21
7:45
Erről ne maradj le! Fuss a tavasz legnagyobb sporteseményén! (Metropol)
Most hévégén lesz az ország egyik legnagyobb futóversenye!
ápr. 21
7:45
Alig változott péntek reggelre a forint árfolyama (Adózóna)
Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben – közölte az MTI.
ápr. 21
7:45
Új tojástermelő telepet adott át a Gyermelyi Zrt. (ProfitLine)
A Gyermelyi Zrt. 1,4 milliárd forintos beruházással létrehozott tojástermelő egységet adott át csütörtökön Máriahalmon, ezzel a vállalat az ország legnagyobb tojástermelő telepét hozta létre.
ápr. 21
7:45
Fontos változásra figyelmeztet a Yettel: végleg lekapcsolják a 3G-t Magyarországon (Portfolio)
"A 2023-as évben elérkeztünk oda, hogy a 3G szolgáltatásunk meglévő, 2100 MHz frekvenciasávban üzemelő részét is lekapcsoljuk" - jelentette be a Yettel közleményében. Ezzel a teljes 3G szolgáltatásuk kivezetésre kerül az országban, ami érinti mind a külterületi, mind a városi területeket is.
ápr. 21
7:48
Alig változott péntek reggelre a forint árfolyama (hirado.hu)
Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
ápr. 21
7:48
Autósok, rengeteg helyen vadásznak most a gyorshajtókra – íme a listák (Ripost)
Elindult a Speedmarathon, sok helyen mérnek 24 órán át.
ápr. 21
7:48
Tartósan magas energiaárakkal riogat az E.ON – kiderült, mire számíthatunk (Ripost)
Valószínűleg sok más energiavállalat is árat emel majd.
ápr. 21
7:48
Erősödéssel nyitott pénteken a forint (vg.hu)
Az euróhoz és a dollárhoz képest is javítani tudott a magyar fizetőeszköz.
ápr. 21
7:48
Jó hírt közölt Németh Lajos, ez mindenkit érint (BorsOnline)
Kiderült, hogy kikapcsolhatjuk-e a fűtést.
ápr. 21
7:48
Phenjan szerint senki nem vitathatja el Észak-Koreától a nukleáris nagyhatalmi státuszt (Magyar Hírlap)
„Nem Észak-Koreának, hanem az Egyesült Államoknak kell megváltoznia”.
ápr. 21
7:48
Szergej Lavrov: Oroszország és Kuba megértik egymást (Demokrata)
A nemzetközi porondon élesednek a feszültségek – mondta az orosz külügyminiszter.
ápr. 21
7:48
Daniel Freund üzent Orbán Balázsnak: „Lehet egész éjjel hisztizni Tuckernél, de egyelőre uniós pénzekről ne is álmodjatok” (Mandiner)
A német EP-képviselő szerint előbb a jogállamisági feltételeknek kell eleget tennünk.
ápr. 21
7:48
Puha naplójegyzetek II. (Magyar Nemzet)
Test, lélek és szellem csahol bennünk. Láthatatlan a három póráz. Nagy, fekete kézben futnak össze.
ápr. 21
7:48
Kiharcolták az ügyfelek, Európában is megjelenik a Ford F-150 Lightning (Villanyautósok)
Megérte verni az ajtót a norvég ügyvezetőnél.
ápr. 21
7:50
Közel tizenkétezren érkeztek Ukrajnából csütörtökön (Demokrata)
A rendőrség 59 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
ápr. 21
7:51
Kegyetlen ütésre készül Amerika, ez lehet a kegyelemdöfés Putyin számára? (Privátbankár)
Az előkészület alatt álló lépés végleg padlóra küldhetné az orosz gazdaságot. Saját városukat bombázták az oroszok. Háborús hírek.
ápr. 21
7:51
Megszavazták az európai kripto törvényt (Kripto Akadémia)
Az Európai Parlament tegnap elfogadta azt a két törvényjavaslatot, amelyek szabályozni fogják a térségben tevékenykedő kripto szolgáltatók működését. Az első elfogadott tervezet a MiCA javaslat volt (Markets in Crypto Assets – kripto piacok törvény), amire 517 igen, 38 nem és 18 tartózkodó szavazat érkezett. Életbelépése után a MiCA lesz a világ le
ápr. 21
7:51
ORFK: Több mint 11 500-an érkeztek Ukrajnából csütörtökön (hirado.hu)
Az ukrajnai háború elől csütörtökön nem érkeztek Budapestre vonattal.
ápr. 21
7:51
Akciózik az Auchan (Mínuszos)
Az Auchan és az Auchan Korzó is csatlakozik ahhoz az akcióhoz, amelynek célja, hogy minél több, már nem használt mobilkészüléket, GPS-t, táblagépet és ezekhez használt töltőt gyűjtsenek vissza a magyar háztartásokból. Az Auchan áruházakban és az Auchan Korzó üzleteiben kihelyezett gyűjtődobozokban április 22. és május 22. között lehet leadni a
ápr. 21
7:54
Phenjan szerint Észak-Korea vitathatatlanul nukleáris nagyhatalom (vg.hu)
Az országot már nem köti a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés.
ápr. 21
7:54
Merész standdal készül az LG Electronics a Milánói Design Hétre (Márkamonitor)
A márka összefogott a Moooi nevű holland prémium márkával. A két vállalat együtt dolgozott azon, hogy egy sor olyan különböző koncepciót állítsanak össze, amelyek megfelelően adják át az Lg lifestyle kijelzőinek és a Moooi kreatív belsőépítészeti megoldásainak eleganciáját.   Az exkluzív kiállításon a látogatók az Lg Oled Objet kollekciójához tarto
ápr. 21
7:54
Öltöny tornacipővel, színházlátogatás farmernadrágban: a kiöltözés jelentése és jelentősége ma (WMN)
Helyes-e irodába rövidnadrágban, színházba farmerban menni, esküvőre tornacipőt húzni? És ha már mindent szabad, akkor mégis hová lehet még kiöltözni? – töprengett el szerzőnk.
ápr. 21
7:54
Charlie Sheen visszatérése nem akármilyen lesz majd, és sok magyarnak fog örömet okozni (Promotions)
A Két pasi meg egy kicsi sztárja legyőzte démonjait és nagy bevetésre készül.

Keresés