Elfogtak a rendőrök három férfit, akik társaikkal több mint ötszáz vásárlót károsítottak meg nem létező áruk hirdetésével, és ígyl több mint ötvenmillió forinthoz jutottak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (Brfk) pénteken a rendőrség honlapján.
Szlovénia kis ország, ám ha gasztronómiáról van szó, az ízek és lehetőségek tárháza nem ismer határokat. A Gault&Millau Szlovénia ismét felkutatta az ország legjobbjai helyeit és díjazta azon szakembereket, akik…
Már-már történelmi léptékű vereséget mért a magyar női válogatott az olasz pólócsapatra: az athéni Világkupa-selejtező utolsó mérkőzésén 13–3-ra győzött együttesünk.
Peren kívüli megállapodással zárult a Fox News hírtelevízió és a Dominion választástechnikai cég bírósági eljárása. A médiavállalatnak csaknem 800 millió dolláros büntetést kell kifizetnie a 2020-as elnökválasztás törvényességének megkérdőjelezése miatt. Magyarics Tamás szerint az ügy nem tett jót a hírcsatornának, noha a nézettségi adatok egyelőre
Nem lehet egyik napról a másikra leválni az orosz gázról, de Magyarország nagy befektetések előtt áll. Fennáll a veszély viszont, hogy amerikai függőségre cseréljük az oroszt – figyelmeztetett az energiaügyi miniszter.
Ázsiai márka, a Toyota a legkelendőbb az újautó a vásárlók körében Magyarországon, közel annyit adtak el belőle, mint a második Volkswagenből és a harmadik Forból együttesen. A Tesla menetelése tovább folytatódott, első ízben fért be az első 20 mára közé.
A Leopoldina, a Német Természettudományos Akadémia (Deutsche Akademie der Naturforscher Leopoldina) tagjává választották Karikó Katalin biokémikust, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóprofesszorát - közölte honlapján a felsőoktatási intézmény pénteken.
Húsz évvel ezelőtt nyitották meg, majd öt éve zárták be Szegeden a 150 férőhelyes belvárosi parkolóházat, mert soha nem volt gazdaságos a működése. Az épület nagyrészt üresen áll.
Április 25-én és 26-án rendezi meg a Corvinus Egyetem a Career & Business Festivalt, ahol több mint kétszáz állásajánlattal harminc cég lesz jelen az ország vezető vállalatai közül. A Corvinus az álláslehetőségek mellett szakmai előadásokkal, karriertanácsadással, workshopokkal és fesztiválprogramokkal is várja a látogatókat.
A videójátékok gyerekekre leselkedő veszélyei és az üdülési jogok voltak a témák a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által tavaly létrehozott Családbarát munkacsoport pénteki ülésén.