(Kép: Enerkite) Az elektromos autók túratöltő állomásai a jövőben rövid távú hiányosságokat zárhatnak be a töltési infrastruktúrában. Ilyen, a meglévő infrastruktúrától függetlenül is kialakítható helyrugalmas töltőállomásokat szeretne most a légi szélturbinákat gyártó Enerkitevel közösen fejleszteni a VW töltési megoldásokkal foglalkozó leányválla
A McLarennél nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy újra az élemzőny tagjai lehessenek a Forma-1-ben. A wokingi istálló – akik az IndyCarban és a Formula E-ben is képviseltetik magukat az F1 mellett – ezen törekvései mellett saját pilótaakadémiát hozott létre, amivel számos fiatal tehetség útját szeretnék segíteni. A brit csapat szándékai pedig komolyak
Az adatelemzések gyűjtésére összpontosító cseh Datlab szerint nemcsak Csehországban, hanem az egész EU-ban gondok vannak az oroszellenes szankciók betartásával. Több száz olyan vállalat – aminek tulajdonosai szankciós listán szerepelnek – még mindig részt vesz közbeszerzési szerződésekben.
A Borsodi Sörgyár ötven éve, 1973 áprilisában kezdte meg működését. Azóta a Borsodi Világos a hazai sörkultúra fontos részévé, a hazai baráti sörözések egyik állandó kísérőjévé vált – hangzott el a Borsodi Sörgyár ünnepi sajtórendezvényén. A vállalat tapasztalatai szerint az elmúlt évben folytatódtak a covid előtt megindult tendenciák, a minőség, a
Gondoltad volna, hogy a világ első női plasztikai sebésze már az 1910-es években megkezdte működését, ráadásul a tudását nemcsak kozmetikai célokra fordította? Ismerd meg közelebbről Suzanne Noëlt.
A fejlett világban a legtöbb embernek nem kell aggódnia amiatt, hogy elveszíti a jogát arra, hogy a lakhelyén éljen. Ha van tulajdoni lapunk vagy bérleti szerződésünk, akkor nem valószínű, hogy egy nap valaki felbukkan a saját papírjaival, és kiebrudal minket az otthonunkból. Ez a biztonság azt jelenti, hogy például az új konyhát építő ingatlantula
Csütörtökön kiderült, piacgazdasági viszonyok között sosem látott intézkedést hozott a magyar kormány: kötelező akciókat vezetett be a nagyobb kiskereskedelmi láncoknál. A részletszabályok ugyan még kidolgozás alatt állnak, de Gulyás Gergely kancelláriaminiszter több fontos információt is megosztott a tervezett lépéssel kapcsolatban. Pénteken pedig
A The Boroughs bizonyos értelemben éppen a Stranger Things ellentéte lesz, hiszen ezúttal nem gyerekek, hanem az idősebb generáció tagjai igyekeznek majd megmenteni magukat és vélhetően a világot.
A 30 éve megszokott színvonalra számíthatnak a résztvevők és a látogatók – hangzott el Hódmezővásárhelyen, az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokhoz kapcsolódó termékverseny díjátadó ünnepségén.
Az orosz-ukrán háború miatt elrendelt szankciók alól mentesített szállításokra vonatkozó igazoláskódokat továbbiakban nem lehet alkalmazni – tette közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A tőkepiaci körülmények függvényében, dollárban denominált kötvénykibocsátásra kerülhet sor nemzetközi kötvénypiaci befektetők részére - közölte az Eximbank.
Több mint 37 milliárd forint, lényegében azonnali ellentételezést kaptak az áramszolgáltatók április 20. csütörtökig a rezsivédelmi alapból a kormány döntése értelmében. A szolgáltatók - elosztóhálózati engedélyesek/elosztók - a lakossági fogyasztók által fizetendő villamosenergia-rendszerhasználati díjak 2023-ra vonatkozó befagyasztására, illetve
Arra kerestük a választ, hogy vajon mi befolyásolhatja az álmok természetét. Egyik-másik tényező egészen váratlanul ért minket – főleg az utolsó! Lássuk!
„Mi van?!” – írta a magyar miniszterelnök Jens Stoltanberg azon kijelentésére reagálva, miszerint minden NATO-tag egyetért azzal, hogy Ukrajna a szövetség tagja legyen.
„Belefáradtam Joe Bidenbe, aki háborúba sodor minket. Belefáradtam a politikusokba, akiknek nincs problémájuk azzal, hogy 200 milliárd dollárt küldenek Ukrajnába, hogy elkezdjék a 3. világháborút” – ő Kari Lake, lehetséges alelnökjelölt, akire érdemes lesz figyelni - hívta fel rá a figyelmet az Alapjogokért Központ a közösségi oldalán.
Az átmeneti rendelkezésekben meghatározott átmeneti időszakok nagy része lejárt, mivel az átmeneti rendelkezések hatályukat vesztették, így az ezekhez kapcsolódó mentességek sem vehetők igénybe – hívja fel a figyelmet a NAV.
Sokkoló Dobó Ági számára az idő múlása! A kétgyermekes édesanyának nem könnyű elfogadnia azt a tényt, hogy szeptembertől kisebbik fia is megkezdi az iskolát.
Kinyomtatott, minden oldalon aláírt, majd postán feladott, és a biztonság kedvéért újra visszaszkennelt szerződések… ez minden vállalkozó rémálma, idő- és pénzpazarlás, ráadásul frusztráló is. Különösen akkor, ha a postára adás lépését elmulasztjuk, vagy a szerződő partnereink mulasztják el, és valódi papíros szerződések helyett szkennelt fájlokra
Nápoly Olaszország harmadik legnépesebb városa, amely nagy gondolatokat és erős véleményeket ébreszt. A város egyfajta reneszánszát éli, levetve a bűnözés hírnevét, és ezzel felemelme varázsát. Sétálva az utcákon hagyjuk, hogy történelme átjárjon bennünket. Íme 5 program, ami kihagyhatatlan, ha ott járunk!
Egy friss előrejelzés szerint 2027-re tetőzhet az illegális tartalomfogyasztás arányának növekedése, de a piaci szereplőknek ettől függetlenül érdemes lesz életképes megoldásokat találniuk a problémára.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Délelőtt Thierry Neuville, délután pedig Esapekka Lappi győzelmét hozta a Horvát Rally pénteki leghosszabb szakasza, melyen a fél mezőny elgumizta magát, így a finn versenyző már harmadik.
Péntektől vasárnapig változatos programokkal várja az érdeklődőket a Fővárosi Állat- és Növénykert a Föld napja alkalmából megrendezett Föld Fesztiválon.
Az idén januárban indult új Közös Agrárpolitika korábbaikhoz képest jelentősen megváltozott szabályrendszere komoly feladat elé állítja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát, amelynek falugazdászai minden évben mintegy 110 ezer egységes kérelmet nyújtanak be, és segítik ezáltal a támogatások maradéktalan lehívását. Az új előírásokra tekintettel idén nem
Újra megnyitják a hétvégén a pesti alsó rakpartot a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt: az április 22-i Föld napjához és az I bike Budapest bringás felvonuláshoz kapcsolódva színes szabadtéri programok várják a gyalogosan, kerékpárral vagy rollerrel közlekedőket - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
A légitársaságokat sújtó extraprofitadó miatt nyújtott be tavaly alkotmányjogi panaszt a Ryanair az Alkotmánybíróságon arra hivatkozva, hogy az sérti az arányos közteherviseléshez való jogát. Az Alkotmánybíróság azonban a szerdán nyilvánosságra hozott döntésében elutasította a panaszt. A Ryanair nem hagyta szó nélkül a döntést, közleményben reagált