Igazi katasztrófává kezd válni Charles Leclerc idénye. A háromból másodszor zárt kieséssel egy versenyt, ráadásul ezúttal egy kört sem tudott befejezni.
Az 54 éves Jennifer Aniston nem követi a trendeket, a trendek követik őt. Stílusa örök, és ezt többek között annak köszönheti, hogy nagyon jól tudja, hogy mi áll jó neki, valamint azt is, hogy miben érzi jól magát.
A húsvét akkor a legszebb, ha már előtte elkezdünk készülődni, feldíszítjük az otthonunkat, és megtervezzük a hímes tojásokat. Álljunk csak meg! Miért kellene a tojásokat és a díszeket külön kezelnünk?
Aligha van olyan, rendszeresen autót vezető személy, aki még ne manőverezett volna úgy, hogy lazán kikönyökölt az ablakon. Különösen a nyári forróságban tud jólesni az a hűsítő szellő az alkaron. De mégis, mi a probléma ezzel? Hát lényegében az, hogy a félkezes kormányzással áthágjuk a legalapvetőbb biztonsági szabályokat. Mert igaz ugyan, hogy nyu
Nem jellemző, hogy Keanu Reeves a magénéletéről fecsegne, a boldogságáról pláne, ám ezúttal kivételt tett. A John Wick: 4. felvonás című új filmjével kapcsolatban adott interjújában a párkapcsolatára is kitért.
A tudósok arra voltak kíváncsiak, hogy vagyok egy amerikai légibázis mellett élő gyíkfajra milyen hatással vannak az alacsonyan szálló helikopterek és repülőgépek.
Futóversenyt rendeznek vasárnap Budapesten, emiatt közlekedési korlátozásokra kell készülni, a közösségi közlekedésben pedig változások lesznek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Egészségügyi és egyéb más dolog miatt is sokan teszik le a voksukat a béranyaság mellett, egy 42 éves nő most felfedte, miket kellett átélnie amikor egy híresség gyermekét várta.
Az autózás egyik legfontosabb mozzanata a motor beindítása, ami rögtön eldönti, hogy egyáltalán kínálkozik-e lehetőség az úticélunk eléréséhez. Ahogy az
Az egyik fideszes képviselő váratlan lemondása miatt lesz választás a városban, Ligetiné Komáromi Gabriella legnagyobb ellenfele egy független jelölt lehet.
A korábbi években a bajnoki címért zajló küzdelemben fontos csata volt a Fehérvár és a Ferencváros meccse, a Groupamába most viszont egy kiesőjelölt utazik. Jön még a Man. United, a Real Madrid és a PSG-vel Lionel Messi is.
Négy nappal azután, hogy női 400 méter gyorson világrekordot úszott, a 400 vegyes Hosszú Katinka által felállított 2016-os csúcsát is megdöntötte a 16 éves Summer McIntosh szombaton, a kanadai csapatbajnokságon.
Az erdők, óceánok és nedves élőhelyek mind kiváló "karbonkutak", amelyek segítenek korlátozni az éghajlatváltozást. Egy tanulmány szerint kilenc állatfaj szintén kulcsfontosságú szerepet játszhat abban, hogy betartható legyen a célul kitűzött legfeljebb 1,5 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedés.
Futóversenyt rendeznek vasárnap Budapesten, emiatt közlekedési korlátozásokra kell készülni, a közösségi közlekedésben pedig változások lesznek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Miért pont ő? Miért pont most? Miért ilyen nagyon? Ezekre a kérdésekre keresi a választ D. Tóth Kriszta, a világ új kedvenc színészembere, Pedro Pascal születésnapján.
Az Agrárminisztérium a vidéki kistelepülések fejlesztése érdekében többféle támogatási lehetőséggel készül a Közös Agrárpolitika 2027-ig tartó időszakában – jelentette ki Feldman Zsolt Mosonmagyaróváron, a negyedik alkalommal megrendezett Területfejlesztők Napja szakmai konferencián.