Az amerikai nő – aki két ikerpár édesanyja is – azért osztotta meg az előtte-utána képeket, hogy eloszlassa azt a tévhitet, hogy a nők rögtön visszanyerik a korábbi formájukat a szülés után.
Imádom a skandináv filmeket. Jó-jó, még ez után a film után is. A skandináv filmek jellegzetes műfajai között a sötét és drámai hangulatú krimik és thrillerek mellett még a sajátos humorú komédiák foglalnak el előkelő helyet. A dánok részéről pedig Anders Thomas Jensen egyenesen az ilyen stílusú darabok mesterének nevezhető, hiszen például ő alkott
A Volkswagen nem tervezi, hogy új belsőégésű motorral hajtott Golf-szériát fejleszt ki - mondta Thomas Schaefer, a cég ügyvezetője az Automobilwoche című autós szaklapnak. Ezzel az 1974 óta forgalmazott típus története véget érhet, bár tervezik, hogy elektromos változatként tovább élhet a név.
A három nagy párt fej fej melletti csatájából a jobboldali Nemzeti Koalíció jöhet ki nyertesen, de a szélsőjobboldali Finnek Pártjával sincs meg nekik a kormányzáshoz szükséges többség.
A Kiril Petkov volt bolgár kormányfő vezette centrista Folytatjuk a Változást (PP) és a Demokratikus Bulgária (DB) alkotta választási blokk csekély előnyét jelzik.
Ganna Muromtseva épp karrierje csúcsán volt az Ukrán Nemzeti Opera táncosaként, amikor a háború átírta a terveit. Most a Magyar Állami Operaház balerinája.
Visszaesik a hőmérséklet a jövő hét elején: visszatérnek az éjszakai fagyok és napközben sem várható 10 Celsius-foknál magasabb csúcshőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat Mti-hez vasárnap eljuttatott előrejelzéséből.