A belső, bírósági igazgatási vizsgálat azután indult, hogy kiderült, a végrehajtói kar elnöke ki akart rúgatni egy bírót. Az eredményét viszont június óta nem tudni.
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 42 318,34 ponton zárt pénteken, 1,19 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac heti forgalma 34,13 milliárd forint volt az előző heti 46,88 milliárd forint után, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek.
A védett madarak és a karbonlábnyom csökkentése után most a hazai természetes vizeink tisztaságának fontosságára hívja fel a figyelmet egyedi kampányával a népszerű közösségi autómegosztó szolgáltató. Földünk ökológiai rendszereit sújtó környezeti problémák előidézésében alapvető szerepe van a fogyasztói társadalom igényeinek, valamint az azt kisz
Négyből három amerikai minden nap iszik legalább egy csésze kávét. Szerencséjükre egy új tanulmány szerint a kávéfogyasztás ugyan idegessé tesz, de nem befolyásolja a szív általános egészségét.
A hétszeres világbajnok manővere egyértelműen szabálytalannak tűnt, és könnyen lehet, hogy csak azért nem büntették meg érte, mert a rajt után követte el.
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint különböző közösségi platformokon a világban elkövetett iskolai lövöldözések iránti szimpátiájának adott hangot, lőfegyvert használókról, fegyveres konfliktusokról, bűnözőkről posztolt, és kifejezte azt a vágyát, hogy maga is fegyvert használ
A saláta már addigra elhervad, mire hazaér a boltból? Elhajlik a répa, ráncosodik az alma? Nem kell, hogy így legyen, ha helyesen tároljuk őket. Szakértőt kérdeztünk, hogyan.
A hazai közönség előtt szereplő Timi Zajc nyerte a síugró-világkupa mostani idényének utolsó versenyét vasárnap, a szlovéniai Planicán, ahol az osztrák Stefan Kraft a szezon legjobb sírepülőjének járó kristálygömböt hódította el.
Carlos Sainz a büntetésével nem ért egyet, míg Max Verstappen szerint feleslegesen okoz káoszt az FIA. Melbourne-ben szinte minden megtörtént, ami egy Forma-1-es versenyen megtörténhet. Lángoló motor, Safety Car fázisok, VSC, piros zászló, ütközés, a száguldó cirkusz közössége csak kapkodta a fejét. Kevin Magnussen balesete után azonban elszabadult
A zéró emissziós, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás elektromos technológia vezető fejlesztőjeként a Toyota kínálatában a személyautó mellett (Mirai) hidrogénhajtású kis- és nagyteherautó, busz, targonca, vonat és hajók is szerepel. A portugál székhelyű Toyota leányvállalat CaetanoBus és a Deutsche Bahn által aláírt sz
Szenzációs hírt repített tegnap világgá a német női negyedosztályban futballozó SG Denkershausen: szerződtették a világ egyik legjobb edzőjét, a Bayern Münchentől elküldött, így jelenleg munkanélküli Julian Nagelsmannt. Persze aki ránézett a naptárra, rögtön sejthette, csak vicc áldozatai azok, akik bedőltek.
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 42 318,34 ponton zárt pénteken, 1,19 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Japán kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy azok a kisgyermekek, akik magzati vagy korai csecsemőkorban rendszeresen beltéri cicákkal vagy kutyákkal kerülnek kapcsolatba, kisebb eséllyel szenvednek majd élelmiszer-allergiában, mint más társaik.
Olaszországban márciusban az elemzők által várt 8,2 százalék helyett 7,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten, miután februárban 9,1 százalékos emelkedést mértek - közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat előzetes adatok alapján.
Számos új kötelezettséget és adminisztratív feladatot hoz magával a július 1-jétől induló új, kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer. A termékek hulladékkezelésének költségeiért viselt gyártói felelősségről megjelent friss kormányrendelet fontos részleteket tisztáz, így azt is, hogy az érintettekre már április 1-jétől feladatok várnak. Az új re
Már vége annak az időszaknak, amikor Európában a kínálati tényezők hajtották fel az inflációt: ma már a vállalatok profitéhsége az, ami miatt az árak leginkább nőnek – hívja fel a figyelmet elemzésében az ING Bank, aki több mutatót is hoz ennek igazolására. Szerintük a „kapzsiság inflációja” abba az irányba mutat, hogy az Európai Központi Bank tová
A légiközlekedési ágazat szerint drasztikusan csökkenhetne a károsanyag-kibocsátás és a késések száma, ha bevezetnek Európa felett az „egységes európai égboltot". De pontosan mit jelent ez, és valóban zöldítené-e az ágazatot? Az Airlines for Europe (A4E) szerdai csúcstalálkozóján a Ryanair, az Easyjet, a Lufthansa és a British Airways tula
Ha Harry végül úgy dönt, hogy részt vesz apja koronázási ceremóniáján, az több dolog miatt is rosszul sülhet el: például Kamilla végett, akivel a herceg állítólag egyáltalán nem bánna kesztyűs kézzel a nagy napon még a nyilvánosság miatt sem...
Rúzsa Magdi nevéhez számtalan koncert és lírai dal fűződik, az évek során méltán vívta ki a szakma és a közönség elismerését egyaránt. Az énekesnő 2022 februárjában hármas ikreknek adott életet, és azóta is profin egyensúlyozza a karrierjét és az anyaságot.
Az Emirates közleményben tudatta, hogy elkötelezett amellett, hogy minden utasa számára magas minőségű utazási élményt nyújtson. Annak érdekében, hogy a rejtett fogyatékossággal, köztük az autizmus spektrum zavarral élők is megkapjanak…
Tombolnak a kedélyek az Egyesült Királyságban: a bevándorlóknak ugyan csak a töredéke jön tengeri úton, illegálisan, a kormány forradalmi megoldással akar véget vetni a megjelenésüknek; ezért aztán papírforma szerint érkeznek a kritikák.
Egymást ütötte ki az Alpine két versenyzője az Ausztrál Nagydíjon, és a csapattársába hajtó Pierre Gaslyt az eltiltás veszélye fenyegeti. A két francia között nincs harag.
Megóvta a vasárnapi Ausztrál Nagydíj végeredményét a Haas Forma-1-es istálló, miközben a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) meghallgatásra idézte be a melbourne-i verseny szervezőit.
2021-ben indult a ”Több Zöld Várost Európának” nemzetközi kampány, melynek célja, hogy megnyerje az önkormányzatok képviselőit, várostervezőket, ingatlanfejlesztőket és a zöldfelületek kialakításáért felelős politikusokat, szakembereket minél több városi zöld felület kialakításához és fenntartásához.