Kétségtelen, hogy az utóbbi években Keanu Reeves új virágkorát éli Hollywoodban és ismét olyan státuszban van, hogy amihez nyúl, az arannyá változik. Ebben óriási szerepe van a John Wick franchise-nak is, amely 2014 óta a legjobb akciófilmek közé tartozik. Ennek negyedik rész jelenleg is tarol a mozikban és immár rekordernek mondható.
Az ankarai öttusa világkupa legjobb magyar eredményét Demeter Bence produkálta, a Volán Fehérvár világbajnoka a hetedik helyen zárt a szezon második világkupa versenyén, a hónap végén Budapesten pedig szeretne még előrébb végezni.
Egy dán-svéd-finn-norvég riport szerint halászhajónak álcázva járják a parti vizeket orosz csapatok, hogy felmérjék, hogyan lehetne a legnagyobb kárt okozni Európának.
Gyengült kissé a forint szerda reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest. A forint kedden az euróval szemben idei legerősebb jegyzését érte el.
A Facebook anyavállalata, a Meta Platform már a mai napon újabb elbocsátásokat jelenthet be, egyes információk szerint ezúttal mintegy 4 000 dolgozójától tervez majd megválni a vállalat – írja a Marketwatch.
Igazán fontos nemzetközi híreket sem várunk szerdán, de Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke egy reggel megjelent interjúban már arról beszélt, hogy a jegybank hamarosan hozzányúlhat a kamatokhoz. A hírre reagálhatott gyors gyengüléssel a forint, amely ezzel ki mozdult a keddi 370-371 közötti sávból, amely támasza volt az euróval szemben.
A kormány a magyar gazdák és fogyasztók védelme érdekében szerdai hatállyal átmeneti tilalmat rendelt el az Ukrajnából származó fontosabb gabonafélék, valamint azon mezőgazdasági termékek importjára, amelyek esetében az uniós lépések hiánya kiszolgáltatta a magyar gazdálkodókat egy általuk kivédhetetlen piaci helyzetnek – közölte a kedden megjelent
Az ukrán-magyar határszakaszon 5280-an léptek be Magyarországra kedden, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5934-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán.
Nyilvánosságra hozta kedden 2022-es adóbevallását Joe Biden amerikai elnök és felesége, Jill Biden, valamint Kamala Harris alelnök és férje, Doug Emhoff is.
Részvényenként 100 forintos osztalék fizetéséről döntött a Waberer’s éves rendes közgyűlése, miután a vállalat tőzsdei bevezetése óta a legmagasabb eredményét érte el 2022-ben. A részvényesek emellett két új Igazgatósági és két új Felügyelőbizottsági tagot is választottak, valamint a társaság beszámolójának elfogadásáról is döntöttek.
Bemutatták a Hunyadi TV-sorozat (Rise of the Raven) első trailerét a televíziós szakma legmeghatározóbb eseményén, az évente megrendezett cannes-i MIPTV vásáron és konferencián.