Csökkent az Európai Unióban és Németországban a német sörök fogyasztása az elmúlt tíz évben, növekedés csak az Európai Unión kívül volt a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése szerint.
Kiderült, hogy a Ferencváros elleni múlt szombati mérkőzésen megsérülő játékosok közül kikre számíthat Dean Klafuric pénteken, az Újpest elleni derbin. Értesülésünk szerint több hiányzóval is kalkulálnia kell a Bp. Honvéd vezetőedzőjének, ugyanakkor az újra az első csapattal készülő Szappanos Péter és Zsótér Donát már bevethető.
Az Európai Unióban tavaly több, mint 3 millió darab hőszivattyút értékesítettek, ami 38%-os ugrást jelent a megelőző évi 34%-os emelkedéshez képest és így már mintegy 20 millió hőszivattyú működik a közösség területén – ismertette Thomas Nowak, az Európai Hőszivattyú Szövetség főtitkára a Magyar Hőszivattyú Szövetség szerdai budapesti konferenciájá
Az idei első két hónapban a nyers adatok szerit 9 százalékkal nőtt a román építőipari termelés a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
Románia ellenőrzi az országon áthaladó ukrán gabonaszállítmányokat, a határátkelőkön pedig minőség-ellenőrzést végez az élelmiszeripari termékeken - számolt be a Reuters a román mezőgazdasági minisztérium közlése alapján.
Még nem tudott feljutni a Kalifa – Kiss Péter Emléktúra csapata a Kancsendzönga alaptáborába, mert a 8091 méter magas Annapurnán lavina zúdult le hétfőn.
GLAMOUR-nál mélyen hiszünk benne, hogy minden nőt megillet a anyagi biztonság és szabadság, ehhez viszont átgondolt lépésekre van szükségük. Mi ebben támogatjuk őket a BiztosDöntés.hu-val közösen indított cikksorozatunkkal, a Tudatos pénzügyekkel, hogy magabiztosan hozzanak pénzügyi döntéseket, hogy átlássák és ismerjék a lehetőségeiket. Ezúttal Ge
Az új járműipari tesztlabor célja az e-mobilitáshoz kapcsolódó kutatás-fejlesztés. Tehát nemcsak az egyetemi hallgatók magas színvonalú oktatását szolgálja, hanem az oktatók szakmai fejlesztését és az iparban gyakorlatilag felhasználható innovációk kidolgozását is. Tökéletesen illeszkedik a nagy célba, hogy ne csak szolgai gyártómunkára legyen alka
Ifj. Lomnici: „A jelentés jól szemlélteti, amikor a progresszív, liberális baloldal saját belátása szerint önkényes jelleggel kiterjeszti az »emberi jogok« fogalmát.”
Terjedelmes közleményét csak változtatás nélkül engedte közölni Kenderesi Tamás. Cáfolni készül a WADA biológiai útlevél rendszerének tévedhetetlenségét.
Majdnem egy héttel az Ethereum Shapella frissítése után – amely először tette lehetővé a stakelt ether kivonását – a staking befizetések meghaladták a kivonásokat, és az ether égetésének mértéke is jelentősen megnőtt. Tegnap körülbelül 91 ezer ETH-t helyeztek letétbe és 65 ezer ETH-t vettek ki, ami a token.unlocks adatai szerint nagyjából 26 680 ET
Az amerikai befektetői hangulatot elsősorban a felemásan alakuló első negyedéves gyorsjelentési szezon határozza ma meg, a Morgan Stanley és a Netflix is a vártnál kedvezőtlenebb számokat közölt, ennek köszönhetően rossz a hangulat most a tengerentúli tőzsdéken.
Aggódnak a magyarok is az utazással kapcsolatban felmerülő költségek emelkedése miatt, de kevésbé, mint a régió többi országának lakói. Leginkább az elszálló szállásdíjak zavarják a hazai utazókat, de ennek ellenére utazni fognak – mutatják a Kiwi.com felmérésének adatai*. Honfitársaink 53%-a felkeres idén legalább egy olyan helyet, ahol korábban n
James Bond koktélkultúrára gyakorolt hatását nem lehet túlbecsülni, jogosan köthetünk hozzá minden klasszikust a Martinitól („Rázva, nem keverve!") kezdve egészen a Vesperig. A 007-es első italrendelése azonban nem ezekhez a koktélokhoz köthető, a Casino Royale-ban, Ian Fleming 1953-as könyvében ugyanis a brit titkosszolgálat kémje egy Americanót k
A várakozásnak megfelelően nagy és erős mezőny indul a budapesti öttusa világkupán: a jövő héten keddtől vasárnapig tartó viadalra 33 országból neveztek.
Az elmúlt hetekben egyre többször merült fel a dollár trónról való letaszítása. Legutóbb Emmanuel Macron említette amikor Európa stratégiai autonómiájáról beszélt. De lehetséges a „dollár függetlenedés”? Henrik Gergely, az iBanFirst magyarországi értékesítési vezetője szerint ez azért nem a mi életünkben fog bekövetkezni. A dollár trónról való leta
Süle-Szigeti Bulcsú a Spirit FM Aktuál című műsorában arról beszélt, hogy a nyugdíjas érdekvédelmi szervezetek még mindig nem tudják elérni azt, ami egyébként a törvényből következne. Szólt arról is, hogy túl bonyolult belenyúlni a rendszerbe, ezért nem teszik.
Rendőri segédlettel szökött meg bagdadi börtönéből egy korrupció miatt elítélt volt vallási hivatalnok – közölte szerdán Jehija Raszul, az iraki hadsereg szóvivője.
Világhírű színészek és neves rendező közreműködésével készült el A láthatatlan fény című széria, amely novemberben debütál a legismertebb streamingszolgáltatón.
Egyre több letöltendő börtönbüntetést szabnak ki háborúellenes posztokért, megosztásokért, Putyint kritizáló falfirkákért Oroszországban, ami már váratlan tiltakozáshoz is vezetett egy koncerten. A Kreml a mozgósítást is egyre keményebb eszközökkel szabályozza, szigorították a behívás szabályait is, és emberek millióit foszthatják meg kiutazási jog