2023. április 16. vasárnap

ápr. 16
8:30
Elfogadták a környezetvédelmi termékdíj törvény 2023-as évi változásait (Transpack)
Nem történtek jelentős módosítások a környezetvédelmi termékdíjjal összefüggő kormányrendeletekben.
ápr. 16
8:30
Gigantikus fák rengetege – ez a Gemenci erdő (Agrárágazat)
Világrekord trófea, világhírű események, országban egyedülálló feladat, és akkor még az erdészetről nem is volt szó.
ápr. 16
8:30
Szeretnél egy darabka középkort? Most megkaphatod (BitcoinBázis)
NFT-projektet indítottak a kölni dóm megóvásának finanszírozására, mivel annak fenntartása évente hét-nyolc millió euróba kerül. Ennek nagy részét egy egyesület
ápr. 16
8:30
Kórházba került Jean-Marie Le Pen francia szélsőjobboldali politikus (Telex)
Francia lapértesülések szerint szívrohama volt a 94 éves politikusnak.
ápr. 16
8:33
ORFK: Több mint tízezren érkeztek Ukrajnából szombaton (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 69 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
ápr. 16
8:33
Időközi választást tartanak ma két magyar településen (ATV)
Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Mecsekpölöskén polgármestert, Cirákon pedig önkormányzati képviselőket választanak.
ápr. 16
8:33
Kórházba került Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front alapítója (444.hu)
A 94 éves politikusnak szívproblémái lehetnek.
ápr. 16
8:33
A Waltner-féle Paks is hármasával vitte be a gólokat az Újpestnek, mennyit lő a bognáros? (m4sport.hu)
Jó meccs lesz!
ápr. 16
8:36
„Fényszórófeltöréssel” lopják az autókat (autopro)
Egy JBL hangszórónak álcázott tárggyal bármely jármű lopás áldozata lehet.
ápr. 16
8:36
Kéken foszforeszkál a nagyáruházláncnál vásárolt csirke (SzMo)
Nem először fordul elő, de még mindig érthetetlen a jelenség, aminek az okait a beszállító is csak megtippelni tudja.
ápr. 16
8:39
Magyarország nem kér többet az olcsó ukrán gabonából (Privátbankár)
Rendkívül alacsony termelési költségekkel működik az ukrán mezőgazdaság, a vámmentességgel együtt ezzel a magyar gazdák képtelenek versenyezni.
ápr. 16
8:39
Ha ilyen terméket vásárolt és gluténérzékeny, nehogy megegye! (Infostart)
Nemcsak visszahívják, többé nem is teszi polcokra az érintett áruházlánc.
ápr. 16
8:39
A 4 legnagylelkűbb csillagjegy - Szerencsés vagy, ha ők vesznek körül téged (Joy)
Vannak emberek, akik természetüktől fogva kedvesek, segítőkészek, és rendkívül nagylelkűek. Most eláruljuk, melyik az a négy csillagjegy, akik határozottan ezt a tábort erősítik!
ápr. 16
8:39
Nem lehet leállítani! Újabb rekordot döntött meg a Mars-helikopter (Hamu és Gyémánt)
Az eredetileg öt repülésre tervezett Ingenuity csütörtökön (április 13-án) teljesítette az 50. repülését, és 146 másodperc alatt 18 méterrel a Mars felszíne fölé emelkedett – magasabbra, mint valaha. Az 1,8 kilogramm súlyú drón felderítőként szolgál a Nasa Perseverance rover missziója számára, és olyan kulcsfontosságú technológiákat teszte
ápr. 16
8:42
Magyarországon is érezhető volt a bosznia-hercegovinai földrengés (hirado.hu)
Földrengés volt Bosznia-Hercegovinában vasárnap, magyar idő szerint 0 óra 10 perckor, a 4,2-es erősségű földmozgás Magyarországon is érezhető volt – közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-vel.
ápr. 16
8:45
Nem sok jót tartogat vasárnapra az időjárás, a figyelmeztetést is kiadták – Mutatjuk a részleteket (Blikk)
Vasárnapra sem érkezik meg a jó idő: többnyire borult időt tartogat a mai időjárás az ország egészén, helyenként záporok és zivatarok is lecsaphatnak, sőt még viharos széllökésekre is számíthatunk.
ápr. 16
8:45
Zavaros a bor? Ne ijedjen meg, ha natúr, akkor ez természetes! (Blikk)
"A „natúr bor”, mint önálló kategória a világ minden táján létezik, Magyarországon az utóbbi években került a borkedvelők érdeklődésének középpontjába. A valóban jó natúr borok készítéséhez magabiztos szakmai tudás és tapasztalat szükséges, hiszen a natúr bor a hagyományos boroknál - minden területen - sokkal érzékenyebb „kategória”.
ápr. 16
8:45
Magyarországon is érezhető földrengés volt Bosznia-Hercegovinában (HírTV)
Földrengés volt Bosznia-Hercegovinában vasárnap, magyar idő szerint 0 óra 10 perckor, a 4,2-es erősségű földmozgás Magyarországon is érezhető volt.
ápr. 16
8:45
Durva, ahogy kinéz Jack Nicholson (Metropol)
Másfél év után került elő, meglehetősen fura állapotban.
ápr. 16
8:45
Hazánk megtiltja a mezőgazdasági termékek importját Ukrajnából (Demokrata)
A jelenlegi piaci folyamatok folytatódása komoly károkat okozna a magyar mezőgazdaság számára.
ápr. 16
8:47
Komlón is érezni lehetett a bosznia-hercegovinai földrengést (Demokrata)
Földrengés volt Bosznia-Hercegovinában vasárnap, magyar idő szerint 0 óra 10 perckor.
ápr. 16
8:48
"A családban ő volt a legvidámabb" - Zámbó Jimmy testvére elvesztette a látását (Ripost)
Zámbó Jimmy fivéréért évek óta aggódik a család.
ápr. 16
8:48
Rengeteg halottja van a szudáni összecsapásoknak - video (vg.hu)
Kartúm több részén vasárnap kora reggel is robbanásokat lehetett hallani.
ápr. 16
8:48
Dráma a paradicsomban: agyonlőttek egy turistát egy kávézóban (BorsOnline)
A rendőrség vizsgálja a tragédia okát.
ápr. 16
8:48
Örökbe fogadták, végre találkozhatott a nagymamájával, aki pár nappal később elhunyt (Life)
Rachel Ruiz, egy 35 éves örökbe fogadott nő évtizedes keresés után megtalálta szülőanyját és újra találkozott a nagymamájával, csupán néhány nappal azelőtt, hogy a 91 éves asszony elhunyt.
ápr. 16
8:48
Meghalt a legenda, aki elindította Ayrton Sennát a halhatatlanság felé vezető úton (Racing)
A gokartsportban szintén halhatatlan státuszt kiérdemlő Angelo Parrilla 77 éves volt.
ápr. 16
8:48
A Netflix természetesen hazudik, Kleopátra nem volt fekete (naphire.hu)
Többen kiakadtak, amiért a Netflix legújabb produkciójában fekete színésznő alakítja Kleopátrát.
ápr. 16
8:50
Véres harcokkal kezdték a húsvétot az ukránok (vg.hu)
Az ukrán és orosz fegyveres erők véres csatákat vívnak Bahmut városában, miközben az ukrán ortodoxokok a húsvétot ünnepelik.
ápr. 16
8:51
Rendkívüli bejelentés: Magyarország megtiltja a mezőgazdasági termékek importját Ukrajnából (Agroinform)
A jelenlegi piaci folyamatok folytatódása komoly károkat okozna a magyar mezőgazdaság számára.
ápr. 16
8:51
Földrengésre riadtak fel álmukból a magyarok - itt mozdult meg a föld (ATV)
Földrengés volt Bosznia-Hercegovinában vasárnap, magyar idő szerint 0 óra 10 perckor, a 4,2-es erősségű földmozgás Magyarországon is érezhető volt - közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-vel.
ápr. 16
8:51
Magyar világcsúcs az egri uszonyos- és búvár-világkupán (m4sport.hu)
A felnőtteknél két arany-, négy ezüst- és egy bronzérmet szereztek a magyarok.
ápr. 16
8:51
Úristen, ki ez a lány? – 21 éves lett Sadie Sink (WMN)
Sadie Sinket legtöbben a Stranger Thingsből ismerik, noha a fiatal tehetség már hétvésen a Broadyway színpadán bizonyítatta, mennyire helye van a szakmában.
ápr. 16
8:51
Német EP-képviselő: Nem Ukrajna, hanem Magyarország finanszírozását kellene leállítani (Mandiner)
Daniel Freund szerint ez sokkal okosabb módja a spórolásnak.
ápr. 16
8:53
Pótkocsik készletről, tavaszi kedvezményekkel, előrendelési akciókkal (Agroinform)
A legkülönfélébb gyártmányú és felépítményű pótkocsik az Agroinform.hu Piactér rovatában.
ápr. 16
8:54
Magyarországon is érezni lehetett a boszniai földrengést (Magyar Nemzet)
A 4,2-es erősségű földmozgás az országhatártól csaknem 110 kilométerre keletkezett.
ápr. 16
8:54
Világcsúcs és magyar érmek az egri uszonyos és búvárúszó világkupán (Sportal)
Kiss Nándor 6:12.74 perces eredménnyel megjavította saját világcsúcsát 800 méteres felszíni úszásban, ezzel nyert az egri uszonyos- és búvárúszó-világkupán.
ápr. 16
8:57
Egyre messzebb Putyin álma Európa zsarolása az energiával (Piac és Profit)
Vasárnap megkezdi a kereskedelmi áramtermelést a finnországi Olkiluoto 3 (OL3) atomerőmű, Európa legnagyobbika – jelentette be az üzemeltető társaság, a Teollisuuden Voima (TVO).
ápr. 16
8:57
Tele van a terem Barta Sylvia óráin: megnéztük, az időjárás-jelentés mellett mit csinál a Tv2 sztárja (Blikk)
Mindig is fontos szerepet játszott Barta Sylvia életében a sport, de tizennyolc éve, amikor egy autoimmun betegséget diagnosztizáltak nála, arra kényszerült, hogy változtasson, rátalált a fitdance-re, és azóta edéseket is tart.
ápr. 16
8:57
Két magyar úszó már biztosan ott lesz a párizsi olimpián (Infostart)
Kós Hubert A szintes eredményt ért el a 200 méteres hátúszásban az Egyesült Államokban.
ápr. 16
8:57
Újabb földrengés történt, Magyarországon is érezhető volt (Metropol)
Földrengés volt Bosznia-Hercegovinában vasárnap, magyar idő szerint 0 óra 10 perckor. A 4,2-es erősségű földmozgás Magyarországon is érezhető volt – közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-vel.
ápr. 16
8:57
Kós Hubert nem állt meg az olimpiai szintnél, a világ idei legjobbjával nyert a döntőben (m4sport.hu)
Az előfutamban olimpiai szintet úszott, a döntőben a világ idei legjobbjával győzött.
ápr. 16
8:57
Szigorú döntést hozott a lakáshitelekkel kapcsolatban a kormány, májustól már így lesz (Promotions)
A magyar kormány szigorú döntést hozott a lakáshitelekről és a lakásbiztosításokkal kapcsolatban,
ápr. 16
9:00
A háború elől menekült olasz oktatja a nagyokat a Premier League-ben (Magyar Nemzet)
Roberto De Zerbi a Shaktar után a Brightonban is kiválóan dolgozik: egy szezonon belül legyőzte csapatával a Chelsea-t, a Liverpoolt és az Arsenalt.
ápr. 16
9:00
Gól és gólpassz a magyar légióstól, BL-elődöntős csapata 0–2-ről egyenlített (Sportal)
Gazdag Dániel góljának és gólpasszának köszönhetően a Philadelphia Union kétgólos hátrányból felállva 2–2-es döntetlenre végzett idegenben a Chicago Fire-rel az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) legutóbbi játéknapján.
ápr. 16
9:00
Tóth Andi hisztije miatt Marics Petinek hetekig titkolnia kellett új barátnőjét? Most megszólalt az énekes (naphire.hu)
Nem sokáig szomorkodott a szakítás után Marics Peti, de egyelőre nem akarja elismerni a nyilvánosság előtt az új kapcsolatát.
ápr. 16
9:02
Tegnap több mint tízezren érkeztek hazánkba Ukrajna felől (Magyar Nemzet)
A beléptetettek közül a rendőrség 69 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes.
ápr. 16
9:03
Durva képek a helyszínről: lesodródott az útról és felborult egy autó az M4-esen (BorsOnline)
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a járműből.
ápr. 16
9:03
Yellen: A bankrendszer problémái miatt leállhat a kamatemelés (Portfolio)
Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter szerint a bankok valószínűleg óvatosabbá válnak, és a közelmúltbeli bankcsődök nyomán tovább szigoríthatják a hitelezést, ami valószínűleg nem teszi szükségessé a jegybank további kamatemeléseit - írja a CNBC.
ápr. 16
9:06
A hét legfejlettebb ipari ország fel akarja gyorsítani a fosszilis tüzelőanyagok kivezetését (hirado.hu)
A hét legfejlettebb ipari ország (G7) energia-, klíma- és környezetvédelmi miniszterei vasárnap ígéretet tettek arra, hogy felgyorsítják a fosszilis tüzelőanyagok kivezetését minden ágazatban, de új határidőt nem szabtak.
ápr. 16
9:06
Zivatarok és jégeső miatt adtak ki figyelmeztetést – még a hét elején is velünk marad a csapadék (SzMo)
A viharos idő mellett ugyanakkor húsz fok feletti meleggel számolhatunk.

Keresés