Világsztárokat felvonultató hatalmas koncert követi a brit uralkodó, III. Károly király három hét múlva esedékes koronázását. A Buckingham-palota szombaton ismertette a fellépők valószínűleg még mindig nem teljes listáját, amelyen szerepel a Take That és Andrea Bocelli neve is.
Jól jegyezze meg, akit érint: a 210-es buszt kell majd keresni májustól. A Gyöngyösi utcától indul majd, hétköznap a Svábhegyig, hétvégén a Normafáig megy.
Péntek este megjelent a Magyar Közlöny, amiből kiderült, hogy kiket mentett fel Orbán Viktor, valamint az is, hogy milyen új feladattal bízta meg Szijjártó Pétert.
A villamosenergia-felhasználást optimalizáló innovatív rendszer fejlesztésére nyert el csaknem 800 millió forint támogatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett pályázaton a PowerQuattro Zrt. által vezetett konzorcium - tájékoztatta a társaság csütörtökön az MTI-t.
Egészségkárosító növényvédőszer-tartalma miatt betiltják az ukrán gabona feldolgozását és felhasználását Szlovákiában - jelentette be Samuel Vlcan, a szlovák agrártárca vezetője pozsonyi sajtótájékoztatóján pénteken.
A Meta technológiai vezetője szerint a közelmúltban közzétett nyílt levél, amelyben a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésének szüneteltetését követelik – és amelyet Musk is támogat –, „irreális”.
Új autóbuszjáratot indít májustól a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a hegyvidéki területek közösségi közlekedési kapcsolatainak fejlesztése érdekében, a Budapest 12. kerületi önkormányzattal való egyeztetés alapján - közölte a BKK szombaton az MTI-vel.
Az elképesztő művészeti teljesítménnyel a Fővárosi Nagycirkusz a 10. Nemzetközi Színházi Olimpiához és Budapest egyesítésének 150. évfordulójához csatlakozik, a cirkusz világnapja alkalmából.
Közeledik Károly király koronázása, így nem meglepő, hogy a királyi család tagjai már szűnni nem akaró lelkesedéssel várják a nagy napot. György herceg számára az esemény különösen jelentőségteljes lesz.
Április 25-re tervezik egy japán űrkutatási startup űrszondájának holdraszállását. Az Ispace Inc. ezzel az első magánvállalkozás lehet, amely eljut a Holdra.
A szakértő szerint a kiszivárgott iratok azt mutatják, hogy ukránok és az amerikaiak is abban érdekeltek, hogy késleltessék az ukránok tervezett ellentámadását.
Napok óta nem hagyja nyugodni a magyar lakosságot a sajtóban "svájci farkas" néven emlegetett állat kilövése. A fiatal egyed útját Svájctól egészen Magyarországig követték a természetvédők jeladó segítségével. Az M237 kódszámon nyilvántartott, 2021-ben született hím folyamatosan kelet felé haladt, feltűnt a budai agglomerációban, majd átúszta a Dun
A Lengyel Központi Statisztikai Hivatal (GUS) szerint ország a harmadik legnagyobb tojástermelő az Európai Unióban. Emellett a második legnagyobb étkezési tojás exportőre az EU-ban, és a második a feldolgozott tojás exportőre.
Elképzelései alapján elsődleges fókusz a fiatalokra kerül, hogy aztán viszontláthassa őket a másik kiemelt figyelmet érdemlő szegmensben, a válogatottakban.