Egy ideje már pedzegetik, hogy a meddőségi klinikák után a művesekezelés háza táján is változások várhatók. A Gazdasági Versenyhivatal friss döntése is arra utal, hogy valami valóban elkezdődött.
Az emberek többsége megközelítőleg olyan érzésekkel indul el egy fotózásra – ha elindul egyáltalán –, mintha legalábbis fogorvoshoz menne. Sokakban él ugyanis az az előzetes elképzelés, hogy róluk kedvező kép úgysem készülhet, ezért már előre attól a pillanattól tartanak, amikor majd a végeredménnyel szembesülniük kell. Pedig a portréfotózás lényeg
Egyszerűbb és biztonságosabb lesz jelenteni a korrupciót a cégeknél az európai uniós direktíván alapuló új jogszabály alapján – hívta fel a figyelmet az EY. A nemzetközi tanácsadó cég szerint a legalább 250 dolgozót alkalmazó vállalatoknak a jogszabály április 12-ei kihirdetésétől számítva 60 napjuk van annak lehetővé tételére, hogy egy akár
A munkaerőhiány ellenére egyáltalán nincs egyszerű dolga a cégeknek, ha új szakembereket szeretnének felvenni, ugyanis az álláskeresőknek is egyre nagyobbak az igényeik és ezt nem félnek kimutatni. Gál Kristóf vállalkozófejlesztő szakember közölte, a munkavállalókat csak magas fizetéssel már nem lehet elcsábítani, mert legalább ilyen fontos számukr
Itthon tavaly jelentek meg az első vedd most, fizess később, vagyis BNPL (buy now, pay later) fizetési szolgáltatók. Az újnak számító fizetési megoldás elterjedéséből hasznot húzhatnak a hazai webshopok: a nemzetközi statisztikák ugyanis azt mutatják, hogy a késleltetett fizetést választó ügyfelek többet vásárolnak a hagyományos megoldásokat prefer
Az új megjelenéssel a vállalat szeretné közelebb hozni a Life’s Good márkaüzenetet a felhasználókhoz. Az Lg célja, hogy világszerte szélesebb körben, több generációt is megszólítva tegye még ismertebbé a márkát. A Life’s Good (Az élet szép) szlogen az Lg termékein, szolgáltatásain és kommunikációján keresztül a minőségi élet és az értékes pillana
Az április nagyon izgalmas hónap a kerti szezon szempontjából: nemcsak a zöldségek és gyümölcsök, de már a fűszerek között is találunk szezonális fajtákat. Lássuk, milyen idényszerű finomságok kerülhetnek az asztalra ebben a hónapban!
Világszerte sorra szűnnek meg a három évvel ezelőtt kirobbant Covid-járvány miatt hozott biztonsági intézkedések, ám van, amit nem lehet egy tollvonással eltüntetni: a home office például biztosan tartósan velünk marad, mert bebizonyosodott, hogy megfelelő informatikai háttér biztosításával kényelmes, hatékony, gazdaságos és még környezetbarát is.
Egy Down-szindrómával született kislány, Gyöngyösy Dóra történetével kezdődött az az egyedülálló kezdeményezés, amelyet Kellerné Egresi Zsuzsanna, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatóhelyettese és kreatív menedzsere, mentálhigiénés szakember álmodott meg és amelynek célja, hogy mélyítsék az elfogadást, megértést egymás és a látható vagy láthatatlan
A Twitter vállalat nincs többé. Ugyanis a legnagyobb csendben fuzionált az X Corp. nevű, újonnan alapított fedőcéggel. Ez az esemény aztán azonnal találgatásokat indított el arról, hogy Elon Musk mit tervez a közösségimédia-platformmal.
A Jati & Kebon elegáns kerti bútorait a prémium minőség, a modern megjelenés és a kültérre fejlesztett anyaghasználat jellemzi. A kényelmes bútorok kiállják az időjárás és az idő próbáját is, ezért csak akkor válaszd, ha hosszútávra tervezel!
Az elmúlt három évben rengeteg magyar hanyagolta el azokat a szűrővizsgálatokat, amelyeket rendszeresen érdemes elvégeztetni. Sokan nem is tudják, milyen szűréseket milyen időközönként javallott megismételni, pedig az egészség megőrzésében, a komoly betegségek kialakulásának megelőzésében fontos szerepe van a szűrővizsgálatoknak. Bár rengeteg magya
A magyar gazdaság 2023 első negyedéve stagflációs jellegű volt. Hogy eleget tesz-e a recesszió elfogadott meghatározásának, azt majd megállapíthatjuk, ha kijön a KSH gyorsbecslése a GDP alakulásáról. Amennyiben az első negyedéves GDP-volumenindex a 2022-es év negyedik trimeszterének adata alatt marad, akkor ez lesz most a sorban a harmadik recesszi
A Mol-vezér Hernádi Zsolt fizetése beszakadt, de helyettesének majd' félmilliárdot fizet – a Vodafone-t felvásárló Jászai Gellért pedig majdnem négyszer annyit keres, mint tavaly. Mennyit kapott az új energiaügyi miniszter a Richtertől, és Mészáros lánya Mészárostól?
Alig pár héttel a verseny előtt az anyatermészet lesújtott a városra, az utcai pálya egy részét is elöntötte a víz. A szervezőknek igyekeznie kell, hogy mindent rendbe hozzanak. Ahogy a tavalyi bemutatkozásnál, idén is május elején rendezik a Miami Nagydíjat, egész pontosan május 5-7. között. Az elmúlt napokban azonban a rengeteg lehullott esőt nem
Ukrajna legmagasabb rangú katonai hírszerzési tisztviselője, Kirilo Budanov szerint csakis ők profitálnak abból, hogy a Pentagon titkos iratai kikerültek az internetre.
Mik voltak a világ legnagyobb horderejű és gazdasági hatásukat tekintve legpusztítóbb csalásai? Cikkünkben az 5 legnagyobb csalást mutatjuk be Önnek, elmeséljük, hogy mi történt és bemutatjuk, hogy milyen károkat szenvedtek a befektetők és a gazdaság más szereplői azért mert néhány ember milliárdos vagyonokat akart magának szerezni.
A hatvanas években Julie Christie volt Hollywood egyik legfényesebb sztárja, sikerei csúcsán azonban hátat fordított a csillogó filmvárosnak, és egy walesi farmra költözött. Azóta csendes körülmények között tölti a mindennapjait, és ma is éppoly csinos, mint fiatal éveiben.
Nem mindegy lakásvásárlásnál, hogy a kifizetett vételárelőleget foglalónak vagy előlegnek nevezik a szerződésben, mert annak meghiúsulása esetén több millió forintot bukhat valaki.
A Lidl Magyarország a termékfejlesztések mellett a vásárlói edukációt is fontosnak tartja, ennek jegyében indította el Egészségesen az iskolapadban programját 2015-ben, hogy felhívja a gyermekek figyelmét az egészséges étkezés fontosságára. 2023-ban az általános iskolai osztályokat szólítja meg a diszkontlánc, akiktől pályázat formájában olyan alko
Egy új tanulmány szerint a hadseregek és a cégek versengése miatt azok a mesterséges intelligenciák kerülhetnek fölénybe, amelyeket a lehető legkevesebb szabály köt. Csakhogy így az emberiség elveszítheti a kontrollt.