A China Evergrande New Energy Vehicle Group az ingatlanpiaci óriáscég, az Evergrande elektromos autós ága, amelynek milliárdos alapítója korábban arról beszélt, hogy a cég három-öt éven belül megelőzi a Teslát, mint a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója. A kijelentések óta négy év telt el, és a vállalat részvényei beszakadtak, miközben a cég a
Erősebb, exkluzívabb, extravagánsabb: az új BMW XM sorozatgyártásának beindítása után néhány hónappal a BMW M GmbH első hálózatról tölthető nagyteljesítményű modellje csúcsverziójáról is lerántja a leplet.
A megnövekedett termelési költségek és a tartós infláció miatt jobban is indulhatna a spárgaszezon, ám a német gazdák a tavalyi nehézségek után bizakodva tekintenek a 2023-as értékesítési évre.
A Millió lépés az iskoládért program március 27-e és június 21-e között zajlik. A 2883 kilométeres Kékkört már a legelső napon, elsőként teljesítette az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola. Az iskola alapvetően rendkívül sportcentrikus Az intézmény tanulóira már a MillióLépés applikáció megjelen
Az elmúlt hónapban a megelőző év azonos időszakához képest 25,8 százalékkal kevesebb földgázt használt fel Magyarország - ismertette pénteki közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Egyre feszültebb a helyzet Dél-Koreában: álhírek terjedtek arról, hogy két bank likviditási válsággal néz szembe, a pénzügyi hatóság jogi lépéseket is fontolgat – írja a Bloomberg.
A francia nyugdíjreform ellen tüntetők megrohamozták az LVMH luxusóriás párizsi központját, miután a vállalat részvényének árfolyama rekordmagasra ugrott. A Twitteren
Második alkalommal készítette el felmérését a Niveus Consulting Group a magyar vállalkozások gazdasági várakozásairól. Az elkövetkező 2 évre a megkérdezettek háromnegyede látja kedvezőtlenebbnek az ország gazdasági kilátását az elmúlt 2 évhez képest. Többen (83 százalék) rendelkeznek válságtervvel, mint tavaly. Nem meglepő módon a vállalatok gazdas
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki horgászni akar idén. Egy egész napos kiruccanásért akár kétszer annyit is ki kell fizetni, mint korábban, ami sok horgászt tántoríthat el kedvenc szabadidős tevékenységétől. A megemelkedett anyagköltségek miatt bizonyos horgásztavak ki sem nyitnak idén.
A kormány adminisztratív egyszerűsítésre hivatkozva módosítani a közműszolgáltatóknál érvényes szabályokat, így könnyebb lesz átjelenteni a mérőórákat, vagy elszámoltatni a túlfizetéseket, de lehetőség nyílik a távhőszerződéseknél is a jóváírásokra. Mentességet kapnak a kiemelt beruházások, továbbá kevesebb helyen lehetnek majd ügyfélszolgálatok. L
A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) átvenné a XIII. Kerületi Herman Ottó Általános Iskola fenntartói jogát a Közép-Pesti Tankerületi Központtól. Több szülő felháborodott, és az egyik diák egy „Szavazzatok nemmel a zsidó iskolára” felhívású plakátot tett ki az iskola falára - írja a Telex.hu.
A most 41 éves Leigh Cooper mindig is vágyott gyermekre. 2019-ben szakított párjával, és úgy döntött, egyedül is vállalja a szülőséget. Korábban egy vetélésbe már majdnem belehalt, de ez sem tántorította el, mindenképpen anya akart lenni.
Futótűzként terjedt a hír, miszerint Harry herceg felesége, Meghan Markle nélkül vesz majd részt édesapja, III. Károly koronázási ünnepségén. Most kiderült, hogy Vilmos és Katalin hogyan reagálhattak a döntésre.
A BMW Group világszerte 588138 darab új autót adott el 2023 első három hónapjában (-1,5%). A vállalatcsoport első negyedévben értékesített, 64647 darab tisztán elektromos meghajtású modellje 83,2 százalékos fejlődést jelent. A BMW márka az év első három hónapjában 55979 darab zéró emissziójú újdonságot adott el, amellyel több mint kétszeresére növe
A kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek száma 1 százalékkal, a vendégéjszakáké 0,4 százalékkal mérséklődött 2023 februárjában 2022 februárjához viszonyítva. Csökkent a belföldi vendégek száma, a külföldieké viszont nőtt – derül ki a KSH adataiból.